Képes Sport
L. PAP ISTVÁN
L. PAP ISTVÁN
2021.06.22 15:05

Háború, forradalom, terror, bojkott – amikor az olimpia és a politika találkozott

Az olimpiatörténet még úgy is a politika nagyszínpadán játszódik, hogy a NOB-alapító Pierre de Coubertin báró Óda a sporthoz című versében (amellyel NOB-elnökként Georges Hohrod és M. Eschbach álnéven olimpiai bajnoki címet nyert az 1912-es játékok művészeti versenyének irodalmi kategóriájában Franciaországnak) nem mulasztotta el megjegyezni: „A béke vagy te, Sport!” Nem mindig volt az.

1956-ban, 1968-ban és 1972-ben sem maradt ki a politika az ötkarikás ünnepből...


NEM KÉRTEK BELŐLÜNK
Coubertin versének születésekor még tényleg béke volt, de két évvel később eldördültek a fegyverek, és az első világégés miatt az 1916-ban Berlinbe tervezett VI. nyári olimpiai játékok már el is maradt. (A számozás ellenben nem tört meg, azóta is ez a hagyomány, az 1940-es és az 1944-es nyári olimpiát is sorszámozták, ugyanakkor az ugyanazokra az évekre tervezett téli játékokra ez már nem igaz, ne kérdezzék, miért...)

A nagy háború (és két hónappal a nemzetcsonkító trianoni döntés) után 1920-ban Antwerpen várta a világ ifjúságát a békét megünneplendő, ám a politika olyannyira képtelen volt magát távol tartani a sport legnagyobb ünnepétől, hogy a háborúban vesztes országokat meg sem hívták. Így aztán az addigi olimpiák mindegyikén nem csupán részt vevő, de aranyakat is nyerő Magyarország sem tehette tiszteletét Antwerpenben, holott a helyszínről döntő első informális szavazáson még Budapest kapta a legtöbb voksot. Ekkor voltunk a legközelebb az olimpiarendezéshez, más kérdés, hogy nemhogy nem lettünk házigazdák, de végül vendégek sem. (A magyar küldöttségen kívül a német, az osztrák, a bolgár és a török is így járt, a hivatalosan csak 1922 decemberében megalakuló, de a cári Oroszországot már bedaráló Szovjetunió pedig önszántából maradt távol.)

Huszonkilenc nemzet felvonult az antwerpeni megnyitón – a magyar sportolók nem (Fotó: AFP)


Hitler demonstrált az olimpiával (Fotó: Getty Images)

KARLENDÍTŐ FRANCIÁK
Németország a harmincas évek elejére talpra állt (hogy milyen áron, azt 1933-tól, Adolf Hitler pártjának hatalomra kerülésétől egyre kontúrosabban láthatta a világ), és úgy gondolta, hogy ha már 1916-ban ez nem jött össze, Berlin 1936-ban olimpiát rendezne. Az erről döntő voksolást 1931 áprilisában Barcelonában tartották – és a szavazáson, amelyen Budapest is indult, a német főváros éppen a katalánokat utasította maga mögé.

Hitler mindent bedobott 1936 nyarán, hogy ámuljon a világ, valóban grandiózus játékokat rendezett, amelyet először előzött meg váltófutás a lánggal (Magyarországon keresztül), és az első kezdetleges élő televíziós közvetítés is Berlinből volt. A politika azonban még úgy is mindent átszőtt Berlinben, hogy a Führer ekkortájt még nem a mai megítélés alá esett (Amerikában például 1938-ban a Time magazin az év emberének választotta), és a történelmet amúgy is a győztesek írják. A Dárdai Pál mai munkahelyén, az Olympiastadionban rendezett megnyitón például az osztrákok és az olaszok mellett a franciák is náci karlendítéssel üdvözölték a Vezért, miközben a mieink például nem.

Leni Riefenstahl nagyszerű, Olympia című kétrészes filmje Jesse Owens varázslatos futásait pontosan olyan alapossággal és színvonalon dolgozza fel, mint ha német nyerte volna meg a 100 méteres síkfutást. Az immár nyolcvanéves talányról, hogy a négy aranyával a sporttörténelembe belépő fekete atléta találkozott-e, mi több, kezet fogott-e Hitlerrel, nem szól az alkotás, de a Führer lelkesen megtapsolja benne Owens győzelmeit. A berlini játékok mai szemmel sokszor értelmezhetetlen politikai ellentmondásaira pedig nem is kell jobb példa, mint hogy a női tőrben bajnok Elek Ilona mögött egyedül a bronzérmes osztrák, amúgy zsidó származású Ellen Preis karja lendül a magasba a dobogón...

A győztes Elek Ilona a magyar himnuszt hallgatja, karlendítésről szó sem lehet (Fotó: Getty Images)


HADIFOGLYOK AZ ÉPÍTKEZÉSEN

A második világháború alatt elmaradt előbb a Tokió­nak, majd Helsinkinek ítélt 1940-es, aztán a Londonba álmodott 1944-es olimpia is, utána pedig a bombáktól tépázott, ám életre szomjazó brit főváros lehetett az első házigazda. Az 1920-as példa ekkor is működött: a négyhatalmi megszállás alatt álló Németország, valamint Japán nem kapott meghívót, ugyanakkor például Olaszország vagy éppen hazánk igen. Németek azért közreműködtek az 1948-as nyári játékokon, de ebben nem volt sok köszönet, a londoni létesítmények egy részét ugyanis a hadifoglyaikkal építtették fel a győztes britek.
A Szovjetunió először vehetett volna részt olimpián, ám Sztálin alaposan megerősödő szuperhatalma 1948-ban még korainak érezte ezt a lépést, csak megfigyelőket küldött a brit fővárosba, bevallottan azzal a céllal, hogy előkészítsék a négy évvel később Helsinkiben tervezett debütálást. (Ez meglehetősen jól sikerült: 1952-ben 22 arannyal mindjárt az éremtábla második helyére katapultáltak a szovjet sportolók.)

A kommunisták által megnyert 1946-os választások, majd az 1948. februári puccs eredményeként Csehszlovákia is betagozódott a „béketáborba” – nem véletlen, hogy Londonból a magyar lányok előtt aranyérmes női tornászcsapat edzője, Marie Provazníková nem tért haza, hanem az Egyesült Államokat választotta. A következő évtizedekben a szovjet blokk sportolói közül sokan döntöttek így (gondoljunk csak az '56-os magyar küldöttség harmadára vagy éppen a Mexikóból lelépő Varga Zoltánra), de a cseh edzőnőé az első dokumentált eset.

Német hadifoglyokkal építtették fel a romokból Angliát – és az olimpia létesítményeket (Fotó: scienseandmediamuseum.org)


A MAGYAR SPORT TRIANONJA
Az 1956-os melbourne-i olimpiára kaotikus körülmények közepette készült fel a magyar sport, hiszen a sokak szerint még a 16 aranyat szállító helsinki küldöttségnél is erősebb csapatunk a Prága melletti Nymburkban várta, hogy elrepülhessen Melbourne-be – miközben Budapestet a szovjet tankok lőtték, és véres véget ért a forradalom.

Több olimpiai bizottság követelte, hogy a NOB ne engedje a Szovjetuniót elindulni – kevés sikerrel. Viszont a budapesti megtorlás ellen a spanyol, a holland és a svájci sportolók is távolmaradásukkal tüntettek. A mieink elutaztak Melbourne-be, ám közülük negyvenen új hazát választottak maguknak. Csapatunk több mint harmada, sportéletünk színe-java az emigráció (egyebek mellett a vízilabdázók, a vívók és a tornászok közül több olimpiai bajnok is) mellett döntött, ahogyan a kéziszercsapattal olimpiai bajnok Köteles Erzsébet fogalmazott: Melbourne lett a magyar sport Trianonja.

A világot bejáró fotó: Zádor Ervin vérző arccal Melbourne-ben


Ugyanakkor a szurkolók körében kevesen voltak népszerűbbek a magyaroknál. Az egész világot bejárta és a Sports Illustrated címlapjára is felkerült a híres fotó, amelyen a magyar–szovjet vízilabdameccsen a Valentyin Prokopov által megütött Zádor Ervin véres arccal távozik a medencéből.

De a déli földrész első olimpiáját nemcsak a magyarországi események árnyékolták be, hanem a szuezi válság is. Ennek eredményeként bojkottálta az indulást Egyiptom, Irak, Libanon és Kambodzsa olimpiai bizottsága, Kína pedig Tajvan részvétele elleni tiltakozásul maradt távol.

A Sports Illustrated által szervezett amerikai túrán harmincnál is több emigráns magyr sportoló vett részt (Fotó: Sports Illustrated)


TÚSZDRÁMA MÜNCHENBEN

A faji megkülönböztetés ellen demonstráló amerikai atléták (a 200-on győztes Tommie Smith és a bronzérmes John Carlos – a NOB utóbb mindkettejüket eltiltotta...) fekete kesztyűs öklüket tartották a magasba a mexikóvárosi dobogón 1968-ban, 29, többségében afrikai nemzet is távolmaradt az 1976-os montreali játékoktól (voltak, akik a megnyitó után, mások a negyedik nap végén léptek vissza), mert az új-zélandi rögbiválogatott pályára lépett az apartheidet nyögő Dél-afrikai Köztársaságban – de ezek szinte már-már jelentéktelen epizódnak számítottak ahhoz képest, ami a kettő között, Münchenben történt.

Shaul Ladany megúszta...

Az olimpizmus történetének a legsötétebb napján, 1972. szeptember 5-én a palesztin Fekete Szeptember terrorszervezet fegyveresei rajtaütöttek az izraeli küldöttségen az olimpiai faluban, és az amúgy is elhibázott túszmentés közben 11 izraeli sportoló, bíró és edző, továbbá egy müncheni rendőr is az életét vesztette. Elhunyt három súlyemelő és két birkózó – a Münchenbe nevezett 15 izraeli sportoló harmada. Az 50 km-es gyaloglásban induló holokauszt-túlélő Shaul Ladany Bergen-Belsen után Münchenben is megmenekült: a támadás pillanatában leugrott az erkélyről...

Az izraeli börtönökben fogva tartott palesztin rabok, továbbá más nemzetiségű terroristák szabadon bocsátását követelő merénylők egy részét a csúnya véget érő túszmentési akció közben megölték, többeket pedig később az izraeli titkosszolgálat likvidált. A játékok félbeszakadt, végül Avery Brundage NOB-elnök a félárbócra engedett olimpiai lobogó árnyékában kinyilvánította, hogy „The Games must go on!”, avagy a játékoknak folytatódnia kell. Így is történt, az eredeti programhoz képest egy nappal később, hétfőn zárult az 1972-es nyári olimpia.

BOJKOTT MOSZKVÁBAN...
Miután a szovjet hadsereg a Brezsnyev-doktrína jegyében 1979 decemberének végén megszállta Afganisztánt, azonnal lángra lobbantotta a világpolitikát – és az olimpiai mozgalmat is. Másfél hónappal később az amerikai Lake Placidben rendezték meg a téli olimpiát, ezt azonban még nem fenyegette veszély.

Misa mackót nem izgatta, hogy nem jöttek el Moszkvába az amerikaiak (Fotó: olympicchannel.com)


Az Egyesült Államok először csak a Szovjetunióba irányuló gabonaexportját csökkentette, ám ennél látványosabb demonstrációt is akart, és kapóra jött neki, hogy 1980 nyarán Moszkva adott otthont a nyári olimpiának. Jimmy Carter amerikai elnök januárban lebegtette meg először az esetleges bojkottot. Ezt követően az amerikaiak finoman jelezték a NOB-nak, hogy talán új helyszínt kellene találni, és Athént ajánlották – amire a görögök megijedhettek volna, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonnal nyomatékosította, hogy szó sem lehet a cseréről. Az Egyesült Államok ultimátumot adott a szovjeteknek, hogy ha katonáik február 20-ig elhagyják Afganisztánt, szó lehet a további tárgyalásokról, de azt alighanem a Carter-adminisztráció is pontosan tudta, hogy ha valamivel, zsarolással aztán végképp nem lehet a Szovjetuniót sarokba szorítani.

Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának elnöke, Robert Kane még a NOB április 24-i ülésén is reménykedett, hogy „látványos változás következik be a világpolitikában”, és megígérte, hogy mindent megtesz majd az amerikai sportolók részvételéért. Lord Killanin, a Moszkva után távozó NOB-elnök a május 24-i nevezési határidő előtt még egy utolsó, reménytelen kísérletet tett, hogy Cartert és Brezsnyevet megállapodásra bírja, de az afganisztáni szovjet kivonulásra szemernyi esély sem volt.

Az Egyesült Államok mellé egyebek mellett az NSZK, Kanada, Japán, Norvégia és Törökország, összesen további 65 ország állt be a sorba, a nyugat-európai nemzetek nagy többsége pedig közölte, hogy a sportolók mehetnek, de hazájuk zászlajuk alatt nem versenyezhetnek. A britek például a sportági szövetségek hatáskörébe utalták az indulást, így például a lovasok, a gyeplabdázók vagy a vitorlázók testületileg bojkottálták a versenyeket. A Tajvan részvétele ellen tüntető Kína szinte már megszokásból nem indult, míg az amerikaiakkal amúgy ellenséges viszonyban lévő Khomeini ajatollah Iránja a muszlim Afganisztán melletti szolidaritásképpen maradt távol. Katar pedig (amelynek olimpiai bizottsága csak 1979-ben alakult meg) ma már meglepő, ám egyáltalán nem politikai indokkal maradt távol: nem volt pénze a részvételre...

Buda elvtárs 1980-ban még fotózkodhatott a bajnokokkal... (Fotó: MTI)


...ÉS LOS ANGELESBEN

Aki azt hitte, a szovjetek válasz nélkül hagyják az 1980-as amerikai bojkottot, az rendkívül naiv volt, és nem is kellett sokáig várni, hogy ez kiderüljön: a következő játékoknak ugyanis Los Angeles volt a házigazdája.

A keményvonalas, 73 évesen a Szovjetunió Kommunista Pártja élére kerülő Konsztantyin Csernyenkónak 1985. márciusi halála előtt mind­össze 13 hónap jutott az SZKP élén, de ez is elég volt neki ahhoz, hogy sportolók százainak tegye tönkre a karrierjét. A nagy testvér 1984 tavaszán már zavaros üzengetésbe kezdett, amelynek az volt a lényege, hogy a kelet-európai (értsd: a szovjet érdekövezetbe tartozó) sportolók biztonsága nagy veszélyben lenne Los Angelesben, így megfontolják a részvételt.

A románok (így Szabó Kati) taroltak Los Angelesben (Fotó: Getty Images)

Végül május 8-án hivatalosan is bejelentették, hogy a Szovjetunió nem indul az olimpián – természetesen a bojkott szót kerülte a szocialista sajtó, azt meghagyta az 1980-as amerikai kezdeményezésnek. Akinek volt füle a hallásra, ekkor már sejthette, hogy a szovjet érdekszféra többi tagállama sem megy majd el Amerikába. A szervilitási szintnek megfelelően szép sorban a bolgárok, a keletnémetek, a mongolok, a vietnámiak, a laosziak és a csehszlovákok mondtak nemet a meghívóra, és május 16-án a Magyar Olimpiai Bizottság képviseletében Buda István OTSH-elnök is elmotyogta a televízióban, hogy mi sem indulunk... Egy nappal utánunk a lengyelek is deklarálták a távolmaradásukat, majd következett Kuba, Dél-Jemen, a Koreai NDK, Etiópia és Angola, az egész díszes kommunista társaság. Ceausescu különutas Romániája viszont a világ általános elképedésére ott volt Los Angelesben, ahol kevesen kaptak nagyobb tapsot, mint a román sportolók. Akik, kihasználva, hogy a hagyományos „szocialista” sportokban hiányoznak a riválisok, a maguk 20 aranyával másodikak lettek az amerikaiak mögött az éremtáblázaton...

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. június 19-i lapszámában jelent meg.)

2021.07.24 10:59:31

Egyéb egyéni S. TÓTH JÁNOS

Az MTVA vezérigazgatója ígéri, a magyar olimpiai aranyak garantáltan képernyőn lesznek.

2021.07.23 13:33:23

Egyéb egyéni KREBS ANDRÁS

Magyarország legelegánsabb szabadtéri rendezvénye idén is óriási közönségsikert aratott.

2021.07.20 16:02:24

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A divat és a sportolás összeegyeztethető? De még mennyire, hogy igen. (x)

2021.07.19 14:41:57

Egyéb egyéni BABJÁK BENCE

Az 1972-es olimpia a német sportsikerek helyett a mai napig a terrorizmust szimbolizálja.

2021.07.18 10:36:36

Egyéb egyéni MOHAY GÁBOR

Időutazás a Győri Nemzeti Színház igazgatójával a családi futballörökségtől a Puskás-musicalig.