Golf, US Open: vezet a nagy vesztes; kínlódnak az európai nagyágyúk

Vágólapra másolva!
2011.06.17. 09:00
Az északír Rory McIlroy áll az élen az első nap után a férfi golfozók idei második kiemelt (major) versenyén, az egyesült államokbeli Bethesdában zajló, 7.5 millió dollár összdíjazású US Openen.

McIlroy, az év első major tornája, a US Masters nagy vesztese hat birdie-t ütött az első napon, míg bogeyt – egyedüliként a 156 tagú mezőnyben – nem vétett.a US Masters nagy vesztese hat birdie-t ütött az első napon, míg bogeyt – egyedüliként a 156 tagú mezőnyben – nem vétett.

Az Augustában az utolsó napon négyütésnyi előnyt elpackázó McIlroy most hárommal vezet – a US Openen az elmúlt 35 évben senki sem tudott ennyire elhúzni az első 18 szakaszt követően.

Érdekesség, hogy az északír golfozó egyik legközelebbi üldözője éppen Charl Schwartzel, az említett áprilisi US Masters dél-afrikai győztese.

McIlroy jó rajtolónak mondható, a legutóbbi négy major verseny első fordulója után három alkalommal ő állt az élen – igaz, győznie még egyszer sem sikerült.

A világranglista első három helyén álló európai versenyzőknek nem sikerült túl jól a nyitány, hárman együtt 17 bogeyt ütöttek (azaz 17 lyuknál ütötték az elvártnál eggyel több ütéssel a lyukba a labdát), sőt volt egy dupla bogeyjuk is. A világelső angol Luke Donald és a német Martin Kaymer 74-74, az angol Lee Westwood 75 ütéssel áll, és nagyon kell küzdeniük, hogy állva maradjanak a második fordulót követő mezőnyfelezéskor.

Érvényes ez az amerikaiak egyik kedvencére, Phil Mickelsonra is, aki 41. születésnapját 74 ütéses körrel tette emlékezetessé.

A címvédő északír Graeme McDowell 70 ütéssel áll az élboly közelében – az ő csoportját érintette az a szomorú közjáték, amelynek során egy szurkoló rosszul lett a 11. szakasz mentén; a 29 éves fiatalembert újraélesztés után, súlyos állapotban szállították kórházba.

A négynapos torna során a játékosok négyszer teljesítik a 18 szakaszos pályát – a második napot követően csak a mezőny első fele marad versenyben –, végeredményt az összesített ütésszám alapján hirdetnek.

111. US OPEN CHAMPIONSHIP
BETHESDA (Congressional Country Club, Blue Course)
A pálya: 6926 méter, 71 par. A pénzdíj: 7.5 millió dollár
AZ ÉLCSOPORT AZ 1. FORDULÓ UTÁN
1. Rory McIlroy (északír) 65 ütés
2. Jang Jong Un (dél-koreai) 68
Charl Schwartzel (dél-afrikai) 68

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik