Golf: Justin Thomas hétütéses hátrányból nyert major versenyt

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2022.05.23. 09:35
null
Justin Thomas másodszor nyerte meg a PGA Championshipet (Fotó: Getty Images)
Justin Thomas nyerte meg a profi golfozók idei második major versenyét, a Tulsában rendezett PGA Championshipet, miután a záró napon hétütésnyi hátrányt dolgozott le, és rájátszásban legyőzte Will Zalatorist.

A 29 éves amerikai játékos szinte kilátástalan helyzetből kezdte a vasárnapot, az éllovas chilei Mito Pereirának ugyanis óriási előnye volt vele szemben, ráadásul öt másik golfozó is előtte állt a rangsorban. Thomas ugyanakkor kiegyensúlyozottabb szerepelt vasárnap riválisainál és lépésről lépésre közeledett az élen állókhoz. A napot végül 67, a versenyt 275 ütéssel zárta, s amikor végzett még nem tudhatta, teljesítménye pontosan mire lesz elég.

Később honfitársa, Will Zalatoris is 275-tel fejezte be a viadalt, amivel holtversenyben álltak a második helyen, Pereira ugyanis az utolsó, 18. szakasz előtt is még egy ütéssel vezetett előttük. A 27 éves dél-amerikai élete első Major-viadalán óriási lehetőség kapujában állt, a diadalhoz „csak” az alapütésszámnak megfelelő eredménnyel kellett volna végeznie az utolsó lyukon, de még egy bogeyval (alapnál eggyel több) is rájátszásban vehetett volna részt. Ekkor azonban vélhetőleg legrosszabb rémálma valósult meg, az elütése a pályát átszelő vízben landolt, ami ejtett labdát és egy büntetőütést vont maga után, ez pedig annyira megzavarta, hogy végül csupán hatodikra talált a lyukba és egy ütéssel Thomasék mögött a harmadik helyen zárt.

A playoffban így Thomas és Zalatoris csatázott, s a győzelmet előbbi szerezte meg, ezzel karrierje második major-, egyben második PGA Championship-diadalát aratta.

Thomasnak ez volt pályafutása 15. PGA-győzelme, a mostani első helyért 2.7 millió dollárt kapott.

A versenyen Tiger Woods is elindult, aki tavaly februári, kis híján tragikus kimenetelű autóbalesete óta másodszor lépett pályára. Ahogy az április US Mastersen, úgy ezúttal is túlélte az első két napot, nem esett ki, ám szombaton nagyon sok hibával játszott és a nap végén úgy döntött, nem folytatja a versenyt.

GOLF PGA CHAMPIONSHIP, TULSA
1. Justin Thomas (amerikai) 275 ütés (67, 67, 74, 67) – rájátszás után
2. Will Zalatoris (amerikai) 275 (66, 65, 73, 71)
3. Mito Pereira (chilei) 276 (68, 64, 69, 75) és Cameron Young (amerikai) 276 (71, 67, 67, 71)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik