MTI/N-P. T.
2022.11.30 13:23 Frissítve: 2022.11.30 14:11

Golf: El tudom ütni a labdát, csak járni nem tudok – Tiger Woods

Tiger Woods amerikai sztárgolfozó lábsérülése miatt lemondta a szereplést a bahamai Hero World Challenge versenyen, majd kedden pesszimistán nyilatkozott karrierje folytatásával kapcsolatban.

 

Tiger Woods pesszimistán nyilatkozott (Fotó: afp)

Woods elmondása szerint túl nehéz lenne végigsétálnia a 72 szakaszból álló négynapos versenyeket a közel két éve autóbalesetben súlyosan megsérült lábával.

„Már nincs sok ebben a lábban, ezért felkészülök a legnagyobb tornákra és remélhetőleg sikerül elérnem a lehetetlent, és versenyben leszek a győzelemért, remélem emlékszem még rá, hogyan kell nyerni – mondta a decemberben 47 éves sportoló, aki azt is hozzátette, hogy sérülése miatt jelenleg nem tud profi szinten játszani. – El tudom ütni a labdát, gyakorlatilag bármilyen ütésre képes vagyok, csak járni nem tudok.”

A világ leghíresebb játékosa 2021. február 23-án szenvedett autóbalesetet Los Angeles közelében. A kocsija lesodródott az útról, és többször megpördülve az oldalán landolt. A játékos jobb lábszára és bokája roncsolódott, több nyílt törése volt, órákon át operálták, a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal.

A 15-szörös Major-győztes klasszis egy évvel ezelőtt tért vissza a golfpályára, és a hosszú lábadozást követően az áprilisi US Mastersen szerepelt először, majd elindult a májusi PGA Championshipen, ám mindkettőn hullámzóan teljesített. Utóbbi viadalt három nap után feladta, majd júniusban kihagyta a szezon harmadik Major-versenyét, a US Opent. Júliusban viszont elindult a British Openen, de két nap után kiesett.

A sztársportoló idén még két kisebb viadalon szeretne elindulni, ezek közül egyiken a fiával párosban.

 

2023.02.05 23:25:09

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

2023.02.02 21:52:39

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Magam nem csupán róla vélem ezt, valamennyi olimpiai bajnokunkat a nemzet sportolójának gondolom, sőt, továbbmegyek, némi túlzással mindenkit, aki részt vett ötkarikás játékokon.

2023.02.01 00:00:53

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A részvétel mellett a győzelem is fontos.

2023.01.30 15:25:15

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Bizonyára szinte mindenki felismeri azokat az ikonikus lábbeliket, amik az elmúlt évtizedekben elképesztő slágernek számítottak.

2023.01.26 18:28:17

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A könyv felépítése jól megkomponált: minden oldalpáron egy fotó és vele szemben némi szöveg található.