Evezés: kéthetes, dunavarsányi edzőtáborban készült a válogatott

Vágólapra másolva!
2019.11.18. 11:06
A magyar evezősválogatott tagjai két héten keresztül gyűjtötték a kilométereket a dunavarsányi edzőtáborban, elsősorban a sikeres olimpiai kvalifikáció reményében.

Az idei olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, Linzben egyetlen kvótát sem szereztek a magyar evezősök, akiknek jövőre erre az európai pótkvalifikációs regattán lesz lehetőségük április végén az olaszországi Varesében, majd azt követően május közepén a végső pótkvalifikációs versenyen, Luzernben.

Szierer János szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: a Dunavarsányi Olimpiai Központban szombat délelőttig a felnőttválogatott tagjai mellett több U23-as evezős, csaknem harminc versenyző készült. A válogatott tagjai közül egyedül Pétervári-Molnár Bendegúz hiányzott, aki kizárólag az egypárra fókuszál, és ebben az időszakban is egyéni munkát végzett.

„Azokat az egységeket keressük, amelyeknek reális esélyük lehet az olimpiai kvótaszerzésre. Gondolok a férfi és női egypárra, illetve kettesre, valamint a könnyű- és normálsúlyú kétpárra. A mostani tábor csak a folyamat kezdete, különféle összetételeket próbálgatunk, keressük a leggyorsabbakat” – hangsúlyozta Szierer. Hozzátette: a szakmai vezetés márciusban dönt arról, hogy milyen egységeket indít el az európai pótkvalifikációs regattán, ahol egypárban két, míg könnyűsúlyú kétpárban három kvóta talál gazdára.

„Utána, már az ottani eredmények és teljesítmények ismeretében kerül sor a hazai válogatóra, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget a bizonyításra. Ezt követően állítjuk össze a keretet a luzerni versenyre, ahol minden olimpiai számban két-két kvótát osztanak ki" – emelte ki.

„A dunavarsányi tábor döntően alapozó jellegű, a legtöbb időt a vízen evezéssel töltjük, ebben nincs változás a megszokottakhoz képest. Ami újdonság, hogy már most bekapcsolódott a munkába az a Valerij Klesnyev, akivel különben már többször dolgoztunk együtt korábban. Az orosz szakember biomechanikus méréseinek a segítségével kapunk még pontosabb képet, hogy a vízen, egy egységben melyik versenyző kivel kompatibilis” – mondta.

Kiemelte: a korai szezonkezdet miatt az eddigiektől eltérően már egy-másfél hónappal korábban csúcsformába kell kerülniük a versenyzőknek, akik ennek érdekében januárban, februárban és márciusban is meleg vizes táborban készülnek.

„Sűrű hetek, hónapok várnak ránk, így például márciusban már nem elég csak vízen lennünk, hanem olyan helyen kell eveznünk, ahol kimért pályán időket tudunk mérni. Márciusban ennek általában még nincs aktualitása, Sabaudiába viszont most célzottan ezért megyünk" – közölte.

Rióban két egység, Pétervári-Molnár, valamint a Simon Béla, Juhász Adrián alkotta kettes képviselte a magyar színeket evezésben, mindkét egység a pótkvalifikáción harcolta ki a részvételt.

Az olimpiák történetében hat olyan evezősversenyt rendeztek, melyeken nem indultak magyarok. Legutóbb ez 1984-ben fordult elő, de akkor a komplett magyar olimpiai csapat visszalépett. Azt megelőzően erre az időben visszafelé haladva 1964-ben, 1932-ben, 1920-ban, 1904-ben és 1900-ban volt példa. Az 1964-es játékokat Tokióban rendezték, amely a jövő évinek is házigazdája lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik