Képes Sport
S. TÓTH JÁNOS 2021.11.14 13:31 Frissítve: 2021.11.14 13:31

Diplomata a medence partján – Gór-Nagy Miklós New Yorkban is a póló közelében maradt

A New York-i magyar főkonzulátus külgazdasági attaséja a város újjáéledéséről, az ottani vízilabda-kultúra sajátosságairól, a magyar és az amerikai mentalitás közötti különbségről.

Gór-Nagy Miklós a 200. válogatott mérkőzésén kapott plakettel (Fotók: Nemzeti Sport)

 

– Milyen az ősz New Yorkban?
– Ez a legszebb évszak ebben a városban, mert nyáron általában túl meleg, télen túl hideg van, a tavasz pedig vagy van, vagy nincs – mondja a korábbi 200-szoros válogatott, világbajnok, kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes vízilabdázó dr. Gór-Nagy Miklós, aki az Eger és az FTC játékosaként összesen három magyar bajnok címet nyert, s tagja volt a Fradi BL- és európai Szuperkupa-győztes együttesének is, tavaly augusztus óta pedig Magyarország New York-i főkonzulátusának külgazdasági attaséja. – Egyesek szerint augusztusban már visszakapta az igazi arcát a város, mert végre megint órákat állhatnak a dugókban. Mindezzel együtt a hét elején feloldott utazási korlátozásoktól mindenki sokat vár. Aki oltva van, az szabadon élheti az életét, aki viszont nincs, annak egyre inkább ellehetetlenülnek a mindennapjai.

– A külgazdasági attasé munkáját mennyire nehezítette meg a világjárvány?
– A feladatom röviden az, hogy egyrészt segítsem a magyar vállalatokat bejutni az USA piacára, másrészt pedig, hogy bemutassam hazánk kiváló befektetési lehetőségeit az amerikai üzleti köröknek. Magyarország és az Egyesült Államok gazdasági kapcsolatai kiválóak, jelenleg több mint ezerhétszáz amerikai vállalat működik Magyarországon, amelyek százezer embernek adnak munkát. A világjárvány alatt a gazdaságdiplomácia is a képernyők elé kényszerült, és bár természetesen minden fél igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből, a határnyitás bizonyosan jó hatással lesz a külgazdaságra. Amikor a sokadik online megbeszélés is azzal végződött, hogy sikeres volt a tárgyalás, de jó lenne mielőbb személyesen is találkozni, nos, az pontosan rávilágít az utóbbi egy év nehézségeire.

– Visszatérve New Yorkra: az újjáéledés jele lehet az is, hogy a múlt hét végén megrendezték a nevezetes városi maratonit?
– Így van. A főkonzulátusról több kollégám lefutotta a távot; ezúton is gratulálok nekik, óriási tett ez. Nagyon tisztelem a maratonistákat, mert mindig az jut eszembe erről, hogy az első ember belehalt a táv teljesítésébe. Sajnos, a határokat egy nappal a verseny után nyitották meg, emiatt sok külföldi, köztük rengeteg magyar sem tudott rajthoz állni, noha egyébként volt regisztrációjuk.

– Az attasé úr a kényszerűen távol maradó honfitársainkkal volt-e szolidáris, vagy nekivágott a negyvenkét kilométernek?
– Miután kiköltöztünk New Yorkba, elkezdtem futni. Az a helyzet, hogy noha nagyon sokan mondták, hogy egy idő után elkapja az embert a flow-érzés és viszi a lendület, nekem sajnos eddig nem jött el az a pillanat, amikor élvezném a futást; tíz-tizenkét kilométer után elveszítem a motivációmat, és – a fáradság mellett – ez az „unalom” is elviselhetetlenné teszi számomra a futást. Mindez összefügghet azzal is, hogy az úszásért sem rajongtam annak idején. Kellett a labda a vízben ahhoz, hogy szeressem az edzéseket.

A Ferencvárossal többek között BL-t, európai Szuperkupát nyert


– S maradt-e kapcsolata odakint a sportággal?

– Van lehetőségem pólózni, amikor időm engedi, a New York Athletic Clubban játszom. A NYAC patinás, 1868-ban alapított manhattani egyesület, a klubháza közvetlenül a Central Park mellett van. Érdekesség, hogy az olimpián szerepelt amerikai vízilabdacsapat kapitányának klubja technikailag a NYAC volt. Emellett van egy amatőr csapat a helyi – és egyetlen – uszodában is. Meglepően sok magyar játszik itt, előfordult, hogy teljes magyar sor volt a vízben. Ennek az ellenfeleink általában nem örülnek, mert ilyenkor meglehetősen egyoldalúvá válik a mérkőzés. És elkezdtem önkéntesként vízilabdaedzőként is tevékenykedni. Az motivált, hogy ha a most kilencéves versenyúszó fiam esetleg elkezdené a vízilabdát, legyen erre egy értelmezhető közegben lehetősége itt is. Az érkezésünkkor nem volt megfelelő szintű pólós utánpótlás-nevelés Manhattanben, ezért elkezdtem lejárogatni, először csak azért, hogy segítsek az itteni edzőknek, kollégáknak. Mostanra ott tartunk, hogy idén szeptemberben saját programot indítottunk, és jelenleg már nyolcvan–száz gyerekkel foglalkozunk. Az új csapatnak új név is kellett. Ragaszkodtam ahhoz, hogy az egyik nevünk a Hunok legyen, utalva a magyar szálra a történetben. Külgazdasági vetülete is lett a kezdeményezésnek, mert a vízilabda­program magyar beszállítótól rendeli majd a felszerelését.

– Az amerikai póló bölcsője köztudottan Kalifornia. A keleti parton mennyire ismert a játék?
– Túlzás lenne azt állítani, hogy a legnépszerűbb sportágak közé tartozik. Az uszodák kérdése sem könnyű, hiszen Manhattan, Bronx, Queens és Brooklyn városrészeknek egy, azaz egy ötvenméteres, a nagyközönségnek elérhető uszodája van. A sors éppen úgy hozta, hogy itt indult el a projekt, és a fiam, Gordon is itt úszik. Mindezzel együtt ismerik a vízilabdázást, és elismeréssel fogadják, ha azt mondom, vízilabdázó voltam, s azt is pontosan tudják, hogy Magyarország pólós nagyhatalom. Ugyanakkor érdekes változás tapasztalható: a szülők előszeretettel küldik pólózni a gyermeküket abban a reményben, hogy vízilabdázóként könnyebben elcsíphet egy ösztöndíjat valamelyik jobb egyetemen.

– Hogy látja onnan, New Yorkból az amerikai sportot? Egyáltalán, milyenek az amerikai vízilabdázók?
– Sajnos New York nem az utánpótlás-nevelésről híres, itt szinte kizárólag a tömegsportjelleg dominál. A sporthoz való hozzáállás is más, mint otthon. Nekem nagyon furcsa volt, hogy az ellenfél edzője egy tízgólos vereség után is arról biztosította a játékosait, mennyire büszke rájuk, milyen szép munkát végeztek. Még egy ekkora különbségű vereségnél is lehetne tisztes helytállásról beszélni, de itt nem volt szó erről. Nem túlságosan hosszú edzői pályafutásom egyik legnehezebb pillanata az volt, amikor az egyik játékosom egy kapott gól után megtapsolta az ellenfelet. Azt hittem, rosszul látok. Az első általam tartott edzésen nem fórozni tanítottam gyerekeket vagy passzolni, hanem köszönni. Egymás nevét sem tudták annak ellenére, hogy egy csapatban játszottak már jó ideje. Ezek mind azt jelzik, hogy hiányzik belőlük még az a sportolói ösztön, az a csapat- és versenyszellem, ami elengedhetetlen ahhoz, vízilabdázásnak nevezzük azt a testmozgást, amit csinálunk. Tét nélkül pedig nincs értelme játszani.

Gyerekeivel, akik közül Gordon jól úszik (Fotó: Tumbász Hédi)


– Ilyen nagy a különbség a magyar és az amerikai mentalitás között?

– Magyarországon a sport a nemzeti öntudatunk, az énképünk egyik fontos építőeleme. Amíg itt, az Egyesült Államokban szinte kizárólag üzleti szempontból közelítik meg ezt a témát, addig otthon ez kulturális kérdés, alapvetően elválik a közgazdasági szempontoktól, és ez így van jól. A sport hasznossága nem vizsgálható közvetlen mérőszámok által. A hatása sokkal összetettebb, mint ami a számokból kiolvasható. Az a tény, hogy a sportot 2010 óta a kormányzat döntése nemzetstratégiai ágazattá minősítette, a sport bel- és külpolitikai jelentőségéből, komplexitásából származik. Ez óriási lehetőség az egész nemzetnek, és nem csak a sport szemszögéből nézve. Megjelennek sajnos mostanában olyan vélemények, amelyek a versenysport hátrányára szeretnék a tömegsportot népszerűsíteni. Fontos a tömegsport, de versenysport, elitképzés és példaképek nélkül csupán tét nélküli testmozgás, holott a sport üzenete a folyamatos fejlődés igénye, a küzdelem élvezete és
a győzelemre való képesség elsajátítása. Mert nemcsak a sport tanulható, hanem a győzelem is.

– Az egyetemek ön által említett vonzereje egy napon akár a sportág elitjébe is repítheti az Egyesült Államok férfi vízilabda válogatottját?
– Az előrelépés fő akadálya errefelé a professzionális bajnokság hiánya, hiszen „csak” egyetemi vízilabda-kultúra létezik. Egy férfi pólós pályafutásának zenitje általában 28 és 32 éves kora között, azaz jócskán az egyetemi évek után van, az amerikaiak azonban ebben az életkorban már nem pólóznak, legfeljebb néhányan választják az európai profi karriert. Egy húszas éveik elején járó játékosokra épülő válogatott viszont a mai pólóban, ritka kivételektől eltekintve, nem tud a világversenyeken huzamosabb ideig kiugró eredményeket produkálni. A nőknél azért lehet egyeduralkodó az Egyesült Államok, mert a hölgyek pólókarrierjének ez a bizonyos zenitje éppen az egyetemi éveik idejére esik. Ez a fajta rendszer csak a női szakágban működhet sikeresen.

A 2013-as vb-győzelem pillanata – a fotót New York-ba is kivitte


– Ha már a zenit: a pólósként nyert trófeái közül vitt-e magával valamit New Yorkba?

– Az utolsó válogatott meccsemet a világligában a japánok ellen játszottam, s akkor kaptam egy zászlót, amely itt lóg az irodámban. Emellett egy képet hoztam el, amely a 2013-as vb-döntő megnyerése után készült, s azt a pillanatot örökíti meg, amikor négyen a vízbe rántjuk Benedek Tibort, az akkori szövetségi kapitányt, és itt van velem az ott nyert aranyérem is. Okom nem volt még elővenni, otthon hagyni viszont nem akartam.

– Jellemző-e manapság is, hogy időkérésnél a védjegyévé vált módon, azaz a parton ülve, felhúzott térddel hallgatja a taktikai utasításokat?
– Kiváló edzőkkel dolgozhattam pályafutásom során, például Gerendás Györggyel, Kemény Dénessel, Kovács Istvánnal, Varga Zsolttal vagy éppen Benedek Tiborral. Szép lenne újra olyan trénerrel találkozni, akinek az utasításaira annyira oda kell figyelni, hogy érdemes érte kiúszni a partra... Itt örömvízilabda, nem taktikailag felépített játék zajlik a vízben. De ez így van rendjén, hiszen mindenki a szabadidejéből csíp le néhány órát azért, hogy sportoljon. Mindenki játszani akar, nincs idő a gyakorlásra.

– Milyen poszton játszik? Vannak egyáltalán posztok az örömpólóban?
– Azok azért megvannak. Mivel az utóbbi húsz évemben bekkeltem, ezért ezt továbbra is el szoktam vállalni. Nem utolsósorban azért, mert ezt szeretem a legjobban játszani. Szívni az ellenfél centerének vérét, megmutatni a magyar virtust. Emellett elöl is kénytelen vagyok sokat vállalni. Akkor történik valami a vízben, ha én csinálok valamit. Úgyhogy keresztbe úszom, lövök, tanítom az elzárást a többieknek, néha – de csak néha – centerbe is beúszom. Fárasztónak fárasztó, de én mindig a győzelemért játszom, azért pedig meg kell dolgozni. Csak a munka hozza meg a várt sikert. A pólóban és a külgazdaságban egyaránt.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. november 13-i lapszámában jelent meg.)

2021.11.27 16:38:12

Egyéb egyéni B. D. K.

A cseh szépség saját magára énekesként és fitneszmodellként is hivatkozik.

2021.11.26 23:27:57

Egyéb egyéni Munkatársainktól

Csökkent a létszám, számos szervezet kiesik – alapjaiban alakult át a Magyar Olimpiai Bizottság összetétele.

MOB
2021.11.23 10:18:47

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A két vívó jószolgálati nagykövetként is csatlakozott a közmédia idén jubiláló, 10 éves Jónak lenni jó! karitatív kampányához. (x)

pr
2021.11.24 09:40:16

Egyéb egyéni SZABÓ GÁBOR

Úszott, tornázott, túrázott, korcsolyázott. ● Bartók Bélát és a tanítványait is testedzésre biztatta.