Csupasport: lábak nélkül született, mégis rekorder

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2021.10.15. 18:26
Címkék
Zion Clark sohasem ismerte vér szerinti szüleit, gyermekkorában rendre megalázták, de a sportnak köszönhetően megtalálta az életcélját, és a közelmúltban a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült.

Nincs kifogás – ez van Zion Clark hátára tetoválva, és ennél jobban, tömörebben nem is lehetne megfogalmazni, hogy akaraterővel milyen messzire lehet jutni. A sportember 1997 szeptemberében született kaudális regresszió szindrómával, amire a gerincoszlop alsó (kaudális) szakaszának abnormális fejlődése jellemző.

A lábak nélkül születő fiút sokat piszkálták, aztán iskolásként megtalálta a kitörési lehetőséget a sportban. Birkózni és erősíteni kezdett, a kezdeti kudarcok sem vették el a kedvét, tizenhat évesen pedig végre örökbe fogadták – addig ugyanis árvaházról árvaházra járt, a vér szerinti szüleit pedig egyáltalán nem ismeri. Mint mondja, már nem is vágyik rá, hogy megismerje őket.

A Netflix dokumentumfilmet készített róla, nemrég pedig a Guinness-rekordok Könyvébe is bekerült: immár ő a leggyorsabb ember két kézen, 4.78 másodperc alatt tett meg húsz métert.

A teljes cikket a dokumentumfilmmel megtalálja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

„Kolonics György szellemiségét tovább kell adni a gyerekeknek” – csütörtökön rendezik a 16. emlékfutást

Csupasport
2025.10.22. 12:05

Első helyen végzett élete első huszonnégy órás versenyén

Csupasport
2025.10.21. 17:12

Az aranyéremért ment – meg is szerezte a Szőlőskörön

Csupasport
2025.10.18. 16:04

Nemes László korosztályos célokat tűzött ki a 24 órás vb-re

Csupasport
2025.10.17. 09:10

A szoros cipőfűző és a fájdalmak ellenére győzött a BUFF-on

Csupasport
2025.10.16. 16:16

Óriási rekordot hozott a Budapest Maraton – „A futás valóban mindenkié”

Csupasport
2025.10.13. 10:54

Jó eredményeket ért el, de csalódásként élte meg az idényt

Csupasport
2025.10.11. 14:12

A Spartathlon-győztes Mórocza Andrea elárulta, ki a legnagyobb ellenfele

Csupasport
2025.10.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik