Csupasport: konditerem helyett súlyos palackok

2021.02.27. 20:26
A szegedi triatlonista, Gábe Tamás 2019-ben szerzett kvótát az Ironman 70.3-as világbajnokságra, ám a pandémia és saját döntése következményeként csak 2022 decemberében teszi próbára tudását Új-Zélandon, ahol dobogós helyezésre törekszik korosztályában.

A harmincéves Gábe Tamás 2019-ben egy malajziai világkupán elért harmadik hellyel kvalifikált Ironman 70.3-távon a 2020-as új-zélandi világbajnokságra – amelyet a koronavírus-járvány és ennek következtében a hiányos versenyzői létszám elsöpört.

A részvételi jogot szerzőknek felajánlották, hogy választhatnak, a 2021-es, vagy a 2022-es vb-n indulnak-e: Gábe óvatosságból utóbbi mellett tette le a garast, amelyre december 10–11-én kerül majd sor szintén Új-Zélandon.

„Legfontosabb a tisztes helytállás – szögezte le Gábe. – A hosszú távú triatlonban nincs kifejezetten magyar válogatottság, ám ettől még az országot képviseli a sportoló. Szeretnék az úszásban és a kerékpározásban az élmezőny tagja lenni, s a futás lesz ugyebár a kardinális kérdés. Jó felkészülés esetén szeretnék korosztályom, vagyis a 30–35 évesek legjobb húsz versenyzője között végezni, de törekszem arra, hogy dobogóra kerüljek!”

A Gábe Tamással folytatott teljes beszélgetést elolvashatják a Csupasporton, ide kattintva, oldalunkon ezen kívül megismerhetik a 61 éves amerikai David B. Simont, aki kétezer óra alatt 13 ezer kilométert futott, ezzel 70 millió Strava-felhasználónál bizonyult jobbnak.

Legfrissebb hírek

A Darálóval készült az októberi backyard-világbajnokságra

Csupasport
2026.10.14. 10:59

Országos bajnoki címet ért a kemény mentális és fizikai felkészülés

Csupasport
2026.10.12. 11:06

A hajnalok nem estek jól, de végig kiegyensúlyozott volt a vb-n

Csupasport
2026.10.11. 12:44

Meredekebbre emlékezett, de kihívás volt felfutni a sümegi várba

Csupasport
2026.10.09. 08:05

Törőcsik Zsófia világrekordját megjavítva lett ismét világbajnok

Csupasport
2026.10.05. 12:22

Újabb magyar siker a búvárúszó-vb-n – Korok Fatima bronzérmes

Csupasport
2026.10.04. 13:10

Giorgi Lazarasvili: Kerkez Milos felfutásai nagy gondot okoztak Grúziának; Pupp Réka: Bízom benne, hogy a versenynapon összeáll a kép

E-újság
2026.10.04. 00:11

Magával ragadta a Spartathlon, azt érzi, vissza kell mennie

Csupasport
2026.10.02. 09:35