Csupasport: keveset alszik, sokat fut Toldi Péter

I. SZ.I. SZ.
2021.11.25. 18:15
Címkék
Maráz Zsuzsával holtversenyben másodikként ért célba az Authentic Phidippides Run csaknem ötszáz kilométeres távján Toldi Péter, aki részben annak köszönheti sikerét, hogy általában keveset alszik.

Már kétszer teljesítette a Spartathlon 246 kilométeres távját, a csaknem kétszer olyan hosszú Phidippidest azonban most tette meg először.

„A Spartathlonon kívül – többek között – már lefutottam a csaknem háromszáz kilométeres Milánó–Sanremo-versenyt is. Itt kell megjegyeznem, hogy a koronavírus-járvány és a felkészülési módszerem miatt tavaly egyetlen viadalon sem vettem részt, csupán edzettem, de közben nagyon sokat fejlődtem” – mondta a felkészüléséről a csupasport.hu oldalnak Toldi Péter.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

A szabadidős oldalon olvashat a korábbi rögbis Kevin Sinfieldről is, aki száz mérföldet futott huszonnégy óra alatt, hogy jótékonysági céllal pénzt gyűjtsön, kihívására ismét a volt csapattárs és barát, a beteg Rob Burrow inspirálta. Végül célja tízszeresét, egymillió fontot gyűjtött össze.

Legfrissebb hírek

Gyalogtúra a Nyakas-hegyen – de futni is lehet!

Csupasport
2 órája

Futás vagy gyaloglás – elindult a 21 napos kihívás

Csupasport
2026.03.17. 15:42

Magyar érem összetettben már az első napon az erőemelő Eb-n

Csupasport
2026.03.16. 12:33

30 ezer futót várnak a következő hétvégén a Margitszigetre

Csupasport
2026.03.15. 13:42

Mórocza Andrea segítette – érmet nyert az utolsó BSZM-en Strifler Attila 

Csupasport
2026.03.14. 13:25

Sítalpra, magyar! Kokárdás síelés a Mátrában

Csupasport
2026.03.12. 17:38

Baján egész évben különböző programokkal várják az evezni vágyókat

Csupasport
2026.03.07. 22:28

A nemzetközi versenyek után is várják a síelőket Mátraszentistvánon

Csupasport
2026.03.06. 20:31
Ezek is érdekelhetik