Csupasport: fagyási sérülések a világ legkeményebb ultraversenyén

2020.11.25. 18:52
Címkék
A hőmérséklet gyakran a mínusz 40 Celsius-fokot is elérheti a kanadai Montane Yukon Arctic Ultrán, amely a járvány miatt februárban elmarad, de érdemes megismerkednünk néhány érdekességgel.

A Montane Yukon Arctic Ultra nem 2021-ben lesz „nagykorú”, mivel a koronavírus-járvány miatt bevezette utazási tilalmak miatt eldőlt, februárban nem rendezik meg az ultraversenyt. A főszervező Robert Pollhammer Németországban él, és nem szerette volna, hogy csak kanadaiak indulhassanak, ezért a törlés mellett döntött. Új kezdeményezésként – a tervek szerint – februárban, Svédországban lappföldi verziót rendeznek.

A versenyt 2003-ban tartották meg először a Yukon vadregényes, de könyörtelen rengetegében, s a 2010-es évet leszámítva 2021-ig egyszer sem maradt el. Hagyományos maratoni, 100 mérföldes és akár 430 mérföldes (!) távon lehet indulni. A szorzó 1.609, azaz aki utóbbira nevez, 690 kilométert tesz meg. Tegyük hozzá, a leghosszabb táv változó, 300 és 430 mérföld közé esik, mindenesetre áthalad az Északi-sarkkörön.

További érdekességeket a versenyről a csupasport.hu weboldalon olvashat.

 

Legfrissebb hírek

Remek főpróba a Spartathlon előtt: győzelem a Desedán

Csupasport
Tegnap, 7:20

Budapest Félmaraton: megdőlt a nevezési rekord

Csupasport
2026.09.01. 13:35

Sportágtörténelmi magyar sikerek a gyékényesi búvárúszó Eb-n

Csupasport
2026.08.31. 16:23

Sokat kivett belőle a meleg, de így is győzött a rövidített Desedán

Csupasport
2026.08.29. 07:30

Indul a harmadik 21 napos kihívás – várják a futókörök jelentkezését

Csupasport
2026.08.25. 16:54

Győzelmet hozott a Deseda Ultramaratonon a túlélő üzemmód

Csupasport
2026.08.24. 11:56

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Idén élőben közvetítik a YouTube-on a Budapest Félmaratont

Csupasport
2026.08.17. 16:33