Csupasport: bakancslistás túra magyaroknak – kőbe zárva az égig érő sziklák között

2023.03.12. 20:59
Címkék
Lefelé, és mindig csak lefelé: a kezdeti lejtmenet is rendkívül megerőltető tud lenni, de a 16 kilométernyi sétálás jutalma az életre szóló élmény.

 

Krétára minden nyaralási szezonban ezrével mennek Magyarországról is a turisták, és a strandolás, illetve a helyi nevezetességek megtekintése mellett egyre többen vetődnek el a sziget nyugati részén lévő Szamaria-szurdokhoz is, amely a maga 16 kilométerével az egyik leghosszabb szurdok egész Európában.

A túra érdekessége, hogy mintegy 1500 méteres tengerszint feletti magasságról indulunk lefelé, és főként az első másfél órában az olykor igen meredek lépcsőkön és kapaszkodókon kell lejutni a szurdokba. Ez a legnehezebb rész, az odalent csörgedező patak elérésével már egy könnyebb séta következik.Felfelé pillantva hihetetlen, égbe nyúló sziklafalakat láthatunk, amelyek a túra felénél egyszer csak majdhogynem összeérnek a fejünk fölött. A Vaskapu egy alig három méter széles kis hasadék, 300 méteres falakkal, és így a szurdok legnépszerűbb pontjára a nap sem nagyon süt be.

A cikk folytatása képekkel és videóval itt olvasható.

Legfrissebb hírek

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
Tegnap, 13:59

A hétvégén a pesti rakparton ingyenesen kipróbálható a világ egyik leggyorsabban fejlődő sportága

Csupasport
2026.07.24. 15:49

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33