Csupasport: a futás neki ünnep, igazi randi önmagával

V. SZ.V. SZ.
2021.10.17. 20:23
Már fiatalon kitűnt gyorsaságával és tehetségével Zobák Gábor, akinek Futószakáll néven népes követőtábora van az Instagramon, és közösségi futásokat vezet szülővárosában, Győrben. Most a Csupasporttal beszélgetett.

Meghatározó élmény volt Zobák Gábor életében, hogy későbbi csapattársai mennyire kedvesen fogadták az atlétikai klubban, és az első edzés után úgy ment haza, hogy ettől kezdve neki bizony ott a helye. Hajtotta a gyorsaság és a versenyszellem, szeretett volna fejlődni.Zobák Gábor életében, hogy későbbi csapattársai mennyire kedvesen fogadták az atlétikai klubban, és az első edzés után úgy ment haza, hogy ettől kezdve neki bizony ott a helye. Hajtotta a gyorsaság és a versenyszellem, szeretett volna fejlődni.

„Az öltözőben csendben ültem, nem szóltam senkihez. Azon gondolkodtam, vajon milyen lesz az első edzésem – emlékezett vissza. – Ahogy kiléptem a pályára, és megláttam az edzőmet, tudtam, hogy jó helyre érkeztem. Amikor bekerültem a középiskolába, és elkezdtem atletizálni, két út közül választhattam. Vagy suli utáni bandázás és hétvégi bulik, vagy egy addig ismeretlen világ, amelyben a suli után mindennap edzés és hétvégente versenyek várnak itthon és néha külföldön. Én a másodikat választottam, és egyáltalán nem bántam meg.”

A teljes beszélgetést megtekinthetik a Csupasporton, ahol olvashatnak egy beszélgetést a kerékpározástól visszavonuló egykori olimpikonnal, Benkó Barbarával, aki egy érzelemdús győzelemmel zárta le a pályafutását.

Legfrissebb hírek

Rekordszámú résztvevő az Alpesi sí Diákolimpián a mátraszentistváni Síparkban

Csupasport
14 órája

Jól kezelte a mélypontokat és az egyik legnagyobb sikerét érte el – 37 600 métert úszott

Csupasport
2026.02.21. 07:44

Közép-Európa egyik legnagyobb muay thai versenyét rendezik meg Gyálon

Csupasport
2026.02.17. 18:22

14 országból 150 induló vett részt a Banked Bakony snowboardversenyen

Csupasport
2026.02.16. 17:18

Rengeteget futott a verseny előtt, nem volt friss, mégis simán nyert

Csupasport
2026.02.13. 17:41

Február végén rendezik meg a Rejtett Kincsek Túráit

Csupasport
2026.02.11. 18:03

Jól kezdődött a szezonja, megdöntené maratoni egyéni csúcsát

Csupasport
2026.02.07. 19:44

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58
Ezek is érdekelhetik