Cselgáncs-vb: Pupp Réka váratlan búcsúja

Vágólapra másolva!
2022.10.07. 09:50
null
Pupp Réka kikapott (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
Az 52 kilogrammban világelső Pupp Réka első mérkőzésén kikapott pénteken a taskenti olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon, ezzel kiesett.

 

Az Európa-bajnoki bronzérmes paksi versenyző –akit a második helyen emeltek ki a szervezők –a 32 között Khorloodoi Bishrelt ellen kezdett. A mongol rivális az idén harmadik lett az Ázsia-bajnokságon, de Grand Slam-viadalokról is van már öt bronzérme.

Pupp edzője, a világbajnok és Európa-bajnok Braun Ákos –aki egyben női szövetségi kapitány is – előzetesen az MTI-nek elmondta, tanítványa az eddigi két találkozójukon legyőzte Bishreltet, aki ezzel együtt nagyon kemény ellenfél.

A harmadik csatában ez be is igazolódott, egyikük sem bírt riválisán akciót bemutatni, a négyperces alapidőben a mongol tűnt aktívabbnak, Pupp neve mellé egy intés került. Az első értékelt akcióig tartó hosszabbításból is eltelt már két perc, amikor Bishrelt ápolás miatt rövid időre elhagyta a szőnyeget.

További intések következtek, nemsokára mind a ketten kettőnél tartottak, a 26 éves magyar – aki idén Antalyában és Budapesten is Grand Slam-győztes lett –kivédett egy veszélyes kiemelést, majd sikertelenül próbálkozott fojtással. Az összecsapás már 12 (!) perce zajlott, amikor a bíró Puppnak kiosztotta a harmadik figyelmeztetést is passzivitásért, ami már a leléptetést jelentette.

Ezzel az Atomerőmű sportolója számára véget ért a vb, szombaton az 57 kilós Karakas Hedvig és Kovács Kitti lép tatamira a Humo Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik