Cselgáncs: A mentális problémákat kell kezelni – Pánczél Gábor

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2021.01.21. 12:24
null
Pánczél Gábor (b) szerint a férfi versenyzők fizikailag és technikailag is jó állapotban vannak (Fotó: Földi Imre, archív)
Pánczél Gábor, a magyar férfi cselgáncsválogatott szövetségi kapitánya úgy véli, hogy versenyzői fizikailag és technikailag jó állapotban vannak, kizárólag a mentális problémákat kell kezelni. A tréner az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön elmondta, hogy ehhez szakemberek segítségét is igénybe veszik – írja az MTI.


Elhangzott, hogy jelen állás szerint Tóth Krisztián (90 kg) és Cirjenics Miklós (100 kg) a világranglistáról, Ungvári Attila (81 kg) pedig kontinentális szabadkártyával indulhatna a nyári, tokiói olimpián. Pánczél Gábor ezzel kapcsolatban kiemelte: a játékokig még hat nagy, pontszerző verseny lesz, ezeken az a cél, hogy a meglévő helyeket megtartsák, illetve Ungvári Attila esetében előrébb lépjenek, s ezzel esetleg egy másik magyar dzsúdósnak jusson az európai szabadkártya. Bíznak még Sipőcz Richárd (+100 kg) és a 40 éves, olimpiai ezüstérmes, tavaly műtéten átesett Ungvári Miklós (73 kg) kijutásában is.

Júniusban Budapest ad majd otthont a világbajnokságnak, Pánczél szerint a sok pontot adó viadal az

„Erős vb-re számítunk. Itthon jól szoktunk szerepelni, de ha nem lehetnek majd nézők, akkor az a plusz, amit ők szoktak jelenteni, az ebben az esetben nem fog számítani” – fogalmazott.

A nőknél négyen állnak kvótás helyen a magyarok közül, Csernoviczki Éva (48 kg), Pupp Réka (52 kg), Karakas Hedvig (57 kg) és Özbas Szofi (63 kg).

A kvalifikációs menetrend szerint 252-en a nemzetközi szövetség júniusi világranglistájáról kerülnek az olimpiai mezőnybe, a 14 súlycsoportból az első 18 helyezett szerez kvótát. A rendező japánok automatikusan kapnak súlycsoportonként egy indulási jogot. A maradék 120 helyet a közvetlen kvalifikációról épphogy lemaradó versenyzők kapják kontinentális eloszlásban, Európának 25 (13 férfi és 12 női) kvóta jut.

A ranglistákról ennélfogva „kiesnek” a házigazda japánok, és – mivel az olimpián egy országból csak egy dzsúdós léphet tatamira súlycsoportonként – azok is, akik ugyanazt a nemzetet képviselik. Ha ugyanis egy országnak két vagy több versenyzője is kiharcolja az indulási jogot, akkor a nemzeti szövetség dönt arról, hogy melyiküket nevezi a játékokra.

A 2018. május 25-től 2021. június 28-ig tartó menetelés eredetileg 68-70 versenyből állt volna, ám a pandémia miatt tavaly március és október között minden viadalt töröltek. Magyar szempontból örvendetes fejlemény, hogy Taskent helyett Budapest ad otthont júniusban a vb-nek, amely a kvalifikáció legfontosabb állomása lesz 2021-ben. Addig – a jelenlegi menetrend szerint – februárban a tel-avivi Grand Slamen, márciusban a taskenti és a tbiliszi Grand Slamen, áprilisban az antalyai Grand Slamen és a lisszaboni Európa-bajnokságon, májusban pedig a párizsi Grand Slamen lehet még pontokat gyűjteni.

A 2016-os riói játékokon nyolcfős magyar dzsúdós küldöttség vett részt, amely egy ötödik, illetve három hetedik hellyel zárt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik