Birkózás: bemutatták a 100 év vagányt, a sportág első magyar évszázadáról szóló filmet

MTI, K. T. I.MTI, K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.11.30. 23:20
null
Bemutatták a 100 év vagányt (Fotó: Róth Tamás, MBSZ)
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban kedden este tartották a 100 év vagány, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) első évszázadáról szóló egész estés film díszbemutatóját, amelyen a jelenlévők vastapssal ismerték el az alkotást – tudósított a Magyar Távirati Iroda.

A vetítést megtisztelte jelenlétével Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke, aki köszöntőjében úgy fogalmazott, hogy bár a magyar birkózás százéves fennállását ünnepli az idén, a magyarok génjeiben és a vérében már évezredek óta benne van a birkózás. Emlékeztetett rá, hogy az ünnepségsorozat már tavasszal elindult, és a csúcspontját az jelentette, hogy a tokiói olimpián a Lőrincz testvérek egy arany- és egy ezüstérmet nyertek. Végezetül még sikeresebb következő száz esztendőt kívánt a magyar szövetségnek, mint amilyen az első száz éve volt – írta a premierről a távirati iroda.

Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke (Fotó: Róth Tamás, MBSZ)
Nenad Lalovics, a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) elnöke (Fotó: Róth Tamás, MBSZ)

Az MTI beszámolójában azt írja, Bacsa Péter, az MBSZ szakmai alelnöke felidézte, hogy a szövetség idén egész éves eseménysorozattal ünnepli jubileumát, alapításának századik évfordulóját. Emlékeztetett rá, hogy március 16-án, a pandémia szorításában, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) szűk körű ünnepség zajlott Nenad Lalovics részvételével, Németh Szilárd, az MBSZ elnöke pedig a Parlamentben napirend utáni parlamenti felszólalásában méltatta a jubileumot. Hozzátette: az egyik leglátványosabb rendezvény az MBSZ 100 gála volt június 4-én, a nemzeti összetartozás napján, ugyancsak a KIMBA-ban. Megemlítette azt is, hogy elkészült a "100 év szövetségben - a magyar birkózás csodálatos világa" című historikus album, a szövetség pedig új centenáriumi arculatot és logót kapott, s hivatalosan visszatért az eredeti elnevezéséhez. Bacsa Péter kiemelte: a centenáriumi év legnagyobb ünnepsége mindazonáltal mintegy kilencezer kilométerre innen zajlott: Lőrincz Tamás révén ugyanis Tokióban megszületett a magyar birkózás huszadik ötkarikás diadala.

 

Szőke Alex (Fotó: Róth Tamás, MBSZ)
Szőke Alex (Fotó: Róth Tamás, MBSZ)

A 100 év vagány című, több mint kétórás filmben a sportág jelenlegi szereplői, legendái, edzői, versenyzői, szakújságírói segítségével, valamint korabeli bejátszásokon, illetve az MTVA archívumának felvételein és fotókon keresztül ad átfogó képet a magyar birkózásról, annak történetéről, sikereiről, nehézségeiről és szépségeiről. Az alkotók, a Skipper Stúdió Kft. munkatársai a 2020 novembere és 2021 októbere között zajlott forgatás alatt az alkotáshoz majdnem 60 interjút készítettek, amelynek során 9000 percnyi nyersanyag született. Az interjúk szerkesztett formában december 6-tól folyamatosan kerülnek fel az MBSZ youtube csatornájára, a filmet pedig többször is műsorára tűzi az M4 Sport csatorna, először december 30-án vetíti – teszi hozzá az MTI.

A bemutató előtt a 100 éves a magyar birkózás emlékérmet vehetett át Nenad Lalovics, valamint Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja, továbbá Sárfalvi Péter, sportlétesítményekért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik