Az M4 Sporttól a sportállamtitkárságra – Tihany Viktor nem bánta meg a váltást

Vágólapra másolva!
2023.03.05. 10:44
null
Tihany Viktor, a sportállamtitkárság kommunikációs igazgatója (Fotók: Árvai Károly)
Mikrofonnal a kezében ismertük meg, láttuk a pálya szélén, de az M4 Sport stúdiójában is műsorvezetőként – leginkább akkor, amikor labdarúgás, kézilabda, kosárlabda és kajak-kenu volt terítéken. A sport szeretetét kicsi kora óta hordozza magában, menet közben ehhez társult a televíziózás iránti szerelem, ám 17 év után talán éppen időben jött az új lehetőség: Tihany Viktor 2022 júniusa óta a sportállamtitkárság kommunikációs igazgatójaként dolgozik a magyar sportért.

 

– Hogy bírja a másfajta munkát?
– Tényleg intenzív az új munkám, elég zsúfolt napirenddel, mert mind Schmidt Ádám államtitkár úr, mind Schmidt Gábor helyettes államtitkár úr dinamikus vezető, szeretnek tempósan haladni az ügyekkel, nekem pedig jóformán szimbiózisban kell lennem velük. Nyilván annak idején riporterként vagy műsorvezetőként sem unatkoztam, de most például változás az életemben, hogy amíg a sportesemények többsége hétvégén zajlik, így aztán a televízióban leginkább csak akkor volt szabad hétvégém, ha szabadságot vettem ki, a sportállamtitkárság kommunikációs igazgatójaként jóval több a szabad szombat-vasárnapom.

– A gyerekei és a felesége biztosan örülnek ennek.
– Így van. Televíziósként leginkább a délelőttjeim voltak szabadok, sokszor csak reggelenként találkoztam a három gyerekemmel. Az új feladatom több lehetőséget ad arra, hogy velük legyek, egyelőre azt tanulom, hogyha hazaérek, amíg ők ébren vannak, ki tudjak kapcsolni a kommunikációs igazgatói üzemmódból. Azzal ugyanis, hogy kilépek az államtitkárság épületéből, nem ér véget munka, hiszen gyakorta esténként tudom előkészíteni a következő napi feladatokat a kollégáknak. Ráadásul ez eddig nekem ismeretlen terület volt, így aztán folyamatosan azon gondolkozom, hogyan lehet a munkafolyamatokat gördülékenyebbé, hatékonyabbá tenni.

– Azért a szíve egy darabját ott hagyta a televízióban?

– Hogy a televíziózást nagyon szeretem, nem titok: amikor gyerekként azt kérdezgették tőlem, mi szeretnék lenni, elég hamar azt válaszoltam, hogy sportriporter.

Nem félt váltani, úgy gondolta, itt az ideje, hogy megnézze a sportot egy másik oldalról is
Nem félt váltani, úgy gondolta, itt az ideje, hogy megnézze a sportot egy másik oldalról is


– De honnan jött ez a gondolat?
– A sportesemények mindig is vonzottak, vágytam arra, hogy ott lehessek a sportolók közelében, hogy belülről is lássam, mi történik a sport világában. Azt hiszem, az érzés kialakulásában sokat segített a barcelonai olimpia: egy vidéki kisvárosban, Kunszentmiklóson nőttem fel, a nagypapámnak pedig volt arrafelé egy tanyája, ahová sokat jártunk. Egyszer a kukorica betakarítása után mezítláb ráléptem a kukorica torzsájára. Csúnya seb lett a talpamon, jó három hétig kivontam magam a játékokból, a futkározásból.

– Vagyis muszáj volt tévét néznie.
– Mi mást lehetett tenni? Éppen akkor zajlott az olimpia, én meg hamar elfelejtettem, mi is történt a lábammal, a barcelonai játékok bűvöletében teltek a napjaim.

– Hogyan lett az álomból valóság?

– Egy idő után kerestem a lehetőséget arra, hogyan tudnék ezen a vonalon elindulni. Szegeden végeztem az egyetemet, és ott megismerkedhettem a televíziós szakmával – szerencsés voltam, hiszen először magát a mesterséget tanulhattam meg, azt, hogyan kell híradós riportot vagy éppen magazinos anyagot készíteni, és az is hamar nyilvánvalóvá vált, hogy műsorvezetőként is jól érzem magam.

Intenzív a munkája, a napirendjét Schmidt Ádám sportért felelős államtitkáréhoz igazítja (Fotó: Kelemen Ádám)
Intenzív a munkája, a napirendjét Schmidt Ádám sportért felelős államtitkáréhoz igazítja (Fotó: Kelemen Ádám)


– Vagyis egyből tudta, hogy a helyén van?
– Igen. Elsőként a Telin Televíziónál kezdtem dolgozni gyakornokként: ősszel kezdtem, és a következő nyáron indult egy kitelepülős, másfél órás élő műsor, amelybe más és más szegedi helyszíneken sportolók, színészek, művészek kaptak meghívást – két női műsorvezető volt, férfi viszont nem. Ekkor kérdezték meg, megpróbálnám-e. Igent mondtam, és egyre jobban éreztem magam ebben a feladatkörben. Később a szegedi városi televízióhoz kerültem, és ott tisztán emlékszem egy pillanatra: nagyon rossz napom volt, sem az egyetemen nem alakultak jól a dolgaim, sem a magánéletben, s így, ilyen lelkiállapotban vágtam neki az egyik adásnak. Aztán a végére mintha kicseréltek volna, nem negatívan hatott a munkámra a lelkiállapotom, éppen ellenkezőleg, a műsor, a feladat kisimított mindent. Akkor belém hasított, hogy ez az én helyem.

– Tehát ottmaradt egy darab a szívéből a tévében.
– Igen, ám már motoszkált bennem a gondolat, nehogy eljussak odáig, hogy már nem érzem jól magam – ha sokáig dolgozol ugyanott, egyre nehezebb megtalálnod a motivációt. Hiszek abban, hogy televíziós műsorvezetőként akkor tudod megtartani a nézőket, ha látszik, hogy jól érzed magad a közegben. Ha azt észlelik, hogy nincs meg benned a tűz, a lendület, a szenvedély, „leesel” a képernyőről. Azt hiszem, jókor jött a lehetőség, én pedig úgy gondoltam, itt az idő, hogy megnézzem a sportot egy másik oldalról is, és „elengedjem” a televíziózást.

Odafigyel arra, hogy a munka mellett a sportolás is beleférjen az életébe
Odafigyel arra, hogy a munka mellett a sportolás is beleférjen az életébe


– Nem is hezitált?
– Nem. Döntő érv volt nekem államtitkár úr és helyettes államtitkár úr személye – mindkettőjüket ismertem korábbról, tudtam, hogy ambiciózus vezetők, akiknek különleges víziójuk van a sportirányításról. Tényleg élnek-halnak azért, hogy jobbá tegyék a magyar sportot. És mellesleg hiszek a sorsszerűségben: valamikor 2017-ben, de lehet, hogy 2018-ban egy siófoki játszótéren összefutottunk Schmidt Ádámmal és feleségével, Kovács Katalinnal. Sportriporterként a kajak-kenu volt az egyik kiemelt sportágam, így ismertük egymást korábbról, de akkor, ott olyan jót beszélgettünk, hogy észre sem vettük, hogy majd két óra eltelt. A feleségemmel napokig emlegettük, hiszen ritka, amikor ennyire kapcsolódsz a másikhoz, amikor ilyen sok a közös gondolat, ennyire hasonló a gondolkozás – mint később kiderült, államtitkár úréknak is megmaradt ez az emlék és ez a találkozás. A feleségem a megmondhatója, hogy már ekkor felvetődött bennem, hogy milyen jó lenne egyszer valamibe közösen belevágni, és ugyanez az érzés fogalmazódott meg bennem Schmidt Gábor esetében is, amikor láttam, hogyan dolgozik a kajak-kenu szövetség elnökeként. Ennek talán tényleg így kellett történnie, s ha te magad ezt elhiszed, az elég nagy lelki nyugalmat ad, ezért sem volt bennem kétely, elvállaljam-e a feladatot. Most sincsen.

– Azért a sport, a sportolás belefér az életébe?
– Szerencsére igen. Arra figyelek, hogy államtitkár úrhoz hasonlóan rendezzem be a napot, ám mivel ő aktívan sportol, és leginkább reggelente, tudom, van egy olyan idősáv, amikor biztosan nem fog felhívni. (Nevet.)

– Mit sportol?
– Futok és úszom, utóbbit úgy, hogy amikor a két nagyobb gyerekemet viszem úszni, én is medencébe ugrom – ajánlanám minden szülőnek, hogy ezeket az alkalmakat ragadja meg, s amíg a gyereke sportol, várakozás helyett mozogjon ő is. Én is ezt teszem, csak az okoz néha nehézséget, hogy a zakómat szépen behajtogassam az egyáltalán nem nagy öltözőszekrénybe. A futás és az úszás mellett húsz év után visszatért az életembe a kosárlabdázás is: a dunaharaszti öregfiúkhoz csatlakoztam két gyerekkori barátommal. Úgy voltam vele, hogy a nálam idősebbekkel csak felveszem majd a tempót, ehhez képest jó, ha hárman idősebbek nálam, leginkább húszasok és harmincasok vannak a csapatban, ennek megfelelően elég intenzív az a másfél óra szerda esténként, csütörtök reggel meg jön a „ráadás”: külön mutatványt igényel, hogy kikeljek az ágyból…

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 4-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik