Asztalitenisz: vegyes párosban a Kishegyi, Bálint duó lett a bajnok

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2022.11.23. 19:08
null
A Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett kettős az elődöntőben és a döntőben játszmát sem vesztve szerezte meg az aranyérmet (Fotó: Koncz Márton)
Az asztalitenisz országos bajnokság második napján a vegyes párosok álltak asztalhoz, a tíz egységet felvonultató mezőnyben a napot veretlenül záró Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett kettős bizonyult a legjobbnak.

A negatív tendencia folytatásaként szerdán tíz indulóval (…), a vegyes párosok küzdelmével folytatódott az asztaliteniszezők országos bajnoksága. Hogy mégis legyen értéke az aranynak és ne lehessen három győzelemmel megszerezni az első helyet, a szervezők két ötös csoportba sorolták a mezőnyt, ahonnan az első és második helyezettek jutottak be az elődöntőbe – ezzel legalább annyit sikerült elérni, hogy a legjobbnak hat mérkőzést kellett vívnia a bajnoki címig.

Az már a rajt előtt biztos volt, hogy nem lesz címvédés, ugyanis a 2020-ban győztes Szudi Ádám, Pergel Szandra duó – tavaly ezt a számot nem rendezték meg – most nem nevezett, Szudi nem is indult, Pergel pedig Varga Botond oldalán állt asztalhoz. Amúgy a férfiválogatott legjobbjai közül nem csak Szudi maradt távol, Majoros Bence, Ecseki Nándor és Lakatos Tamás sem indult, aminek egyértelmű oka, hogy a férfiak küzdelme időben elválik a hölgyekétől, férfi egyesben és párosban csak jövő kedden avatnak bajnokot.

Ami a verseny érdemi részét illeti, a Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett duó hibátlanul zárta a csoportkört, majd mivel az elődöntőben és a döntőben sem vesztett szettet, elvitathatatlanul megérdemelten szerezte meg az aranyérmet. A dobogó tetejére álló két játékos közül Kishegyi Ákos először élhette át ezt az érzést, Bálint Bernadettnek viszont női párosban 2019-ből van már első helye, azaz ő pályafutása második bajnoki címét ünnepelhette.

ASZTALITENISZ EGYÉNI ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, ORMAI LÁSZLÓ ASZTALITENISZ-CSARNOK
Vegyes páros

Elődöntő

Kishegyi, Bálint–Szabó, Dari 3:0 (8, 13, 7)
Ócsai, Volentics–Szántosi, Balogh 3:0 (7, 9, 3)
Döntő

Kishegyi, Bálint–Ócsai, Volentics 3:0 (9, 6, 5)

Országos bajnok:
Kishegyi Ákos, Bálint Bernadett (Városi SE Dunakeszi, CSM Victoria Carei – Románia)

2. Ócsai Máté, Volentics Anna (Első Mosonmagyaróvári TE, Városi SE Dunakeszi)
3. Szabó Ákos, Dari Helga (SH-ITB Budaörsi SC) és Szántosi Dávid, Balogh Ágnes (Szarvasi ASE, Békési Ifjúságért Asztalitenisz Alapítvány)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik