SZ. M.
2023.06.07 19:10

Asztalitenisz: Szudi két világbajnokot is legyőzött a francia bajnoki döntőben

Az SPO Rouennél légióskodó Szudi Ádám két bravúrja is kellett ahhoz, hogy együttese 3:2-es előnyről várja a Hennebont GV elleni visszavágót a francia élvonal csapatbajnoki döntőjében.

 

Szudi Ádám bravúrjainak köszönhetően várja előnyről a hazai visszavágót az SPO Rouen (FOTÓ: PARIS-NORMANDIE)

Férfi asztaliteniszben jelenleg Európa egyik legerősebb bajnokságának számít a francia első osztály, amelynek 2022–2023-as idényéből már csak egy mérkőzés, a bajnoki döntő visszavágója van hátra. A fináléba a GV Hennebont és az SPO Rouen verekedte be magát, utóbbit erősíti a magyar válogatott egyik meghatározó játékosa, Szudi Ádám.

Úgy vágtunk neki az idénynek, hogy az alapszakaszban a rájátszást jelentő első négy hely valamelyikét szeretnék elcsípni – mondta a világranglista-208. légiósunk. – Nem volt könnyű szinte az utolsó pillanatig kérdés volt, ki kerül be a legjobb négy közé. Végül a harmadik helyen kvalifikáltunk a rájátszásra, s úgy voltunk vele, minden, ami ezután jön, már csak a ráadás.”

Nos, a rájátszás nagyon jól alakult Szudiék számára: az alapszakaszban harmadik Rouen a második Les Loups D Angers elleni elődöntős párharc első mérkőzését 3:1-re megnyerte, s ugyan a másodikat ugyanilyen arányban elveszítette, de a mérkőzés- és játszmaarány egyértelműen a Rouen felé billentette a mérleg nyelvét. A másik ágról a GV Hennebont jutott be a fináléba, amelynek első mérkőzését kedd este játszották. Ezen a mérkőzésen Szudi Ádám mellett az osztrák színeket képviselő Gárdos Róbert, valamint a francia Alexander Robinot alkotta a Rouen együttesét.

Mivel március óta nem szerepeltem bajnoki mérkőzésen, őszintén szólva meglepett, hogy végül lehetőséget kaptam – magyarázta Szudi.Végül a második pozícióban álltam asztalhoz, így még 0:0-nál az ellenfél legjobbja, a svéd Kristian Karlsson, majd 2:2-nél a mindent eldöntő ötödik összecsapáson a tajvani Csüang Csi-jüang volt az ellenfelem, s mindkétszer sikerült nyernem.”

Röviden érdemes megnézni, kiket is győzött le Szudi. A 31 éves Kristian Karlsson jelenleg a 21. a világranglistán, egy évvel ezelőtt pedig volt tizenötödik is. Ami az eredményeit illeti, párosban 2021-ben Houstonban honfitársával, Mattias Karlssonnal az oldalán világbajnoki, 2022-ben Münchenben pedig Európa-bajnoki címet szerzett. Ezen kívül vb-ről csapatban van még egy bronza, Eb-ről pedig párosban két ezüstje és két bronza, egyesben két, csapatban pedig egy bronza. A tajvani Csüang Csi-jüant most éppen a 20. helyen jegyzik a világon, de 2016 szeptemberében még a hetedik volt, azaz ő is egyértelműen a szűk világelithez tartozik. Kiemelkedő eredménye a 2013-ban párosban megszerzett világbajnoki címe, de persze neki is számos dobogós helye van az Ázsiai-bajnokságokról.

Úgy érzem, elsősorban a szervámmal és a szervafogadással tudtam nyerni ellenük, de persze a játékban is fel kellett vennem velük a versenyt, hogy legyen esélyem” – értékelte teljesítményét Szudi, aki mindkét találkozóját 3:1-re nyerte meg, a találkozó pedig végül a Rouen 3:2-es idegenbeli győzelmével zárult, a visszavágóra – Szudiék otthonában –péntek este került sor.

PRO A, FRANCIA FÉRFI CSAPATBAJNOKI DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
GV Hennebont–SPO Rouen 2:3
Kristian Karlsson–Szudi Ádám 1:3 (–6, 6,–11, –8)
Csüang Csi-jüan–Gárdos Róbert 1:3 (–9, –13, 7, –8)
Anders Lind–Alexandre Robinot 3:0 (4, 6, 6)
Karlsson–Gárdos 3:2 (–6, –7, 6, 8, 7)
Csüang Csi-jüan–Szudi 1:3 (–9, –7, 4, –11)

2023.09.25 11:53:01

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A szeptember 18-tól 24-ig tartó időszakban több mint 8 millió oldalt töltöttek le felhasználóink.

2023.09.26 09:25:45

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A budapesti versenyt összesen közel 19 ezren követték élőben a helyszínen. (x)

pr
2023.09.25 11:34:44

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Újabb kvótásokat jelentett be a NVESZ.

2023.09.23 16:58:28

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A francia Ibrahim Ghanem passzivitási ponttal és levitellel diadalmaskodott Európa-bajnokunk felett.

2023.09.22 23:16:41

Egyéb egyéni nemzetisport.hu