Asztalitenisz: moldovai segítséggel jutott tovább Szudi Ádám

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.22. 18:19
null
Szudi Ádám jutott tovább (Fotó: Török Attila, archív)
A guimaraesi olimpiai selejtezőn szereplő Szudi Ádám két győzelem után kikapott a dán Rasmussentől, de mivel a csoport másik meccsén a moldovai Andrei Putuntica legyőzte a finn színekben versenyző Oláh Benedeket, Rasmussen mellett Szudi jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba.

 

 

Azok után, hogy az asztaliteniszezők Guimaraesben zajló egyéni olimpiai selejtezőjének első napján Szudi Ádám mindkét mérkőzését megnyerte – szerda este az E-csoport papíron legjobbjának számító, finn színekben versenyző Oláh Benedeket is legyőzte – jó helyzetből várhatta a csoportkör utolsó fordulóját. Az ellenfele ezúttal a dánok balkezes játékosa, a német Bundesligában szereplő, 26. helyen kiemelt dán Tobias Rasmussen volt.

Tekintve, hogy Szudit a 16. helyen rangsorolták, szigorúan a számokat nézve esélyesebbnek számított, de egy ilyen éles szituációban, ahol a verseny végén olimpiai kvótákat osztanak, időnként más szempontok is érvényesülnek: a remekül játszó dán az első szorosan megnyert játszma után a folytatásban egyre magabiztosabbá vált, Szudi pedig csak kereste előző napi önmagát. A 4:1-es vereség miatt a párhuzamosan zajló másik csoportmeccstől függött a magyar bajnoki címvédő sorsa: a 30. kiemelt moldovai Andrei Putunticának le kellett győznie a 11. kiemelt Oláh Benedeket. A tét itt is megbénította az esélyesebb felet, Oláh végig hátrányból futott az eredmény után, s ugyan a mindent eldöntő hetedik szettben kis híján célba ért, 10:9-nél elrontotta a meccslabdáját, a moldovai pedig nem csak, hogy kiegyenlített, hanem meg is nyerte a találkozót, ami neki nem várt bravúros győzelmet, Szudi Ádámnak pedig továbbjutást ért.

Európai egyéni olimpiai selejtező, Guimaraes
Férfiak. E-csoport
: Rasmussen (dán)–Szudi Ádám 4:1 (13, 5, 6, –6, 8), Putuntica (moldovai)–Oláh (finn) 4:3 (9, 10, –7, 5, –8, –8, 10)
A végeredmény: 1. Rasmussen 2 győzelem, 2. Szudi 2, 3. Putuntica 1, 4. Oláh 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik