A Sacchi-örökség kódexe – könyv a futball újra feltalálásáról

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2022.01.13. 17:26
Akárhogy csűrik-csavarják a jelzőket a milánói és londoni szerkesztők, tény, hogy a holland hármassal, Frank Rijkaarddal, Ruud Gullittal és Marco van Bastennel ékesített együttes megújulást hozott a futballtörténelemben.

Nemrég angol nyelven is megjelent Arrigo Sacchi olaszul 2019-ben kiadott könyve az AC Milan húsz évvel korábbi, Bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert korszakos csapatáról (a jubileum miatt kézenfekvő volt az 1988–1989-es idényre fókuszálni, valójában négy évet ölelt fel a legendás edző első milánói időszaka, az 1987-ben kezdett munka ráadásul 1990-ben újabb BEK-sikert hozott). Érdekes megfigyelni az angol és az olasz címváltozat közötti halvány különbséget: amíg az anyaországban „Az 1989-es AC Milan – minden idők legerősebb csapatának legendája a csapat felépítőjének elbeszélésében” alcímmel jelent meg a kötet, a nemzetközi érdeklődésre számot tartó angol verzióban már a futball újra feltalálóiról esik szó, ami azért kevésbé hangzatos, ám a valósághoz alighanem jobban közelítő megfogalmazás. Ám akárhogy csűrik-csavarják a jelzőket a milánói és londoni szerkesztők, tény, hogy a holland hármassal, Frank Rijkaarddal, Ruud Gullittal és Marco van Bastennel ékesített együttes megújulást hozott a futballtörténelemben. Ahogyan Jürgen Klopp mondta: „Sacchi teljesen megváltoztatta gondolkodásunkat a futballról.” Hogy miben és miért, azt az idén 75 éves olasz szaktekintély – Luigi Garlando újságíró segítségével – írásban is összefoglalta követőinek és az utókornak.

(Arrigo Sacchi: The Immortals – The Season My Milan Reinvented Football, BackPage Press, 2021)

Legfrissebb hírek

A rúdugrás új dimenziója – Armand Duplantis

Képes Sport
Tegnap, 7:11

Szakács helyett csapattag lett a Nemerén – Hosszú Kávé Árpás Lászlóval

Képes Sport
2026.03.20. 14:46

Dorothea Wierer, a biatlon divatdiktátora

Képes Sport
2026.03.19. 13:29

Az első 100-szorosok 9. rész: Oleh Blohin; Csak megfejtettük! Reméljük…

Képes Sport
2026.03.19. 13:08

Elfeledett élvonalbeli futballklubok, 3. rész: a Képes Sport újságírója is védte a Fekete Ördögök kapuját

Képes Sport
2026.03.18. 14:13

„Mindig száz százalékot adtam, és élveztem a játékot” – interjú az ötvenéves Iványi Dalmával

Képes Sport
2026.03.18. 07:25

Élete az amerikai-magyar foci – Gyékényesi János Pál

Képes Sport
2026.03.17. 11:06

„Annak van értéke, amiért megdolgozol” – interjú a hetvenéves Hargitay Andrással

Képes Sport
2026.03.17. 07:02
Ezek is érdekelhetik