Itt van Amerika
BERTA MIHÁLY
2023.05.21 09:38 Frissítve: 2023.05.21 09:43

Népsport: a háborús sérülést nem győzhette le a tőrvívó

Szinte napra pontosan száz éve, 1923. május 13-án, Lichteneckert István nyerte meg a vívók országos bajnokságán a tőr egyénit – karrierje során először, de súlyos világháborús sebesülése miatt utoljára. Írásunk a csapatban olimpiai bronzérmes orvos-sportember emlékét idézi meg.

 

Az első sorban balról az első Lichteneckert István,, aki magyar tőrbajnokként állt az érmesek közé fotózkodni (Fotó: Színházi Élet)

Figyelmetlenséggel indult, szervezési hibával zárult a magyar férfi tőrvívók olimpiai szereplése az 1924-es párizsi játékokon, ám a kettő között elért sporttörténelmi siker végül mindkét aprócska kellemetlenséget felülírta.

De kezdjük az elején. Válogatottunk, amely korábban sohasem vett részt az olimpiai csapatversenyben (nehezen is tehette volna meg, hiszen addig csupán kétszer, 1904-ben és 1920-ban került fel a versenyszám az ötkarikás programba; St. Louisban mindössze két csapat nevezett, míg Antwerpenben ugye, nem vehettünk részt), 1924. június 23-án indult el Párizsba vonattal, ám ahogy a sportolókkal együtt utazó Nemzeti Sport-főszerkesztő, Vadas Gyula tudósításában olvasható: „Baj van a helyekkel. A menetjegyiroda figyelmetlensége folytán ugyanis a hattagú társaság három különböző fülkében nyert elhelyezést, ami érthető zavart okozott.”

E társaság különlegessége, hogy valójában csak egyetlen igazi tőrvívó akadt közöttük, az 1923-as országos bajnokság egyéni aranyérmese, a 32 esztendős Lichteneckert István. Nem mintha a másik négy „kolléga” tudásával baj lett volna: Berty László, Pósta Sándor, Schenker Zoltán és Tersz­tyánszky Ödön korának kiemelkedő képességű kardvívója volt (Berty és Schenker 1912-ben tagja volt a stockholmi játékok aranyérmes kardcsapatának, Pósta majd Párizsban, Tersz­tyánszky pedig négy évvel később, az amszterdami olimpián nyer egyéni olimpiai bajnoki címet), csak éppen nem a tőrvíváson szocializálódtak.

Ennek ismeretében furcsa is, hogy az olimpia tőr egyéni versenyére mégis a „kardozó” négyeket nevezték be, a kifejezetten tőröző Lichteneckert Istvánt nem. Bár voltaképpen mindegy is volt, merthogy július 1-jén a magyar indulók lekésték a rajtot. „A fogyatékos francia rendezésnek hála, ma kellemetlen meglepetés érte vívóinkat      – füstölgött helyszíni beszámolójában Vadas. –      Lekéstek az egyéni tőrvívó versenyek kezdeteiről. Egy órával később érkeztünk a Velo­dromba a mérkőzések kezdeténél.” Egyedül Schenker Zoltán vállalta az utolsó utáni pillanatos indulást, de miután az asszói között gyakorlatilag nem akadt pihenője, igen hamar kiesett. A többiek inkább a kard küzdelmeire tartogatták erejüket, ugyanakkor az emberben ott motoszkál a telhetetlenség kis ördöge – mi lett volna, ha Lichteneckert is esélyt kap egyéniben?

Már csak azért is, mert a június utolsó négy napján lebonyolított csapatversenyben kifejezetten jól ment neki a vívás, megbízható teljesítménye nélkül aligha születik meg a versenyszám első magyar ötkarikás érme. Pedig ott is tartalékként kezdett, a spanyolok elleni 9:7-es, bemelegítő győzelmet még a páston kívülről figyelte, de a negyeddöntő csoportkörének Svájc elleni mérkőzésén már ő is tőrt ragadott – az első összecsapáson kissé „életlenül” vívó Tersztyánszkyt váltva. „A csapat legjobb embere ezúttal ismét Schenker és főleg Lichteneckert dr. volt. Lichteneckert különösen meglepetésszerű szépen és biztosan dolgozott” – emelte ki teljesítményét a megint 9:7-re megnyert összecsapást követően az avatott szemű Vadas. Majd az osztrákok elgázolásában (13:3-ra verte meg a magyar csapat a derék sógorokat) is döntő érdemeket szerzett, ismét három győzelmet hozva a konyhára. Az újabb siker (előtte mondjuk volt egy 16:0-s olasz–magyar is, amit a mieink a hatékony „energiamenedzsment” okán már a legelején elengedtek), azt jelentette, hogy a magyar tőrcsapat bejutott az elődöntőbe. Ott előbb súlyos vereséget szenvedett a jóval esélyesebb, az aranyérmet később meg is szerző Franciaországtól (2:14, de legalább ismét lehetett tartalékolni), hogy aztán a döntőbe kerülésért a csoport harmadik tagjával, Argentínával asszózzanak legjobbjaink. Az élet-halál harc végül 8:8-cal ért végett, ám a találatarány a magyaroknak kedvezett – rögzítsük, a nyolc győzelmünkből Lichteneckert egyet szállított.

Következett a négyes döntő, igaz, miután a francia–olasz szuperrangadó botránnyal és olasz kizárással ért véget, onnantól fogva a magyar csapat biztos éremszerzőnek tekinthette magát. Sőt, az is tudvalevő volt, hogy ha esetleg móresre tanítja a belgák legjobbjait, egyenesen a dobogó második fokára léphet fel. Végül a fő feltétel nem teljesült, Belgium szoros meccsen, győzelmét csak az utolsó asszóban biztossá téve (bár ha Tersztyánszky hozza az utolsó meccsét, a mi tusarányunk lett volna jobb...) 9:7-re nyert. Lichteneckert ezen a mérkőzésen vívott talán a legkevésbé hatékonyan: ugyan 0:3-as meccsállásnál „bedühödve” 5:0-ra hozta asszóját, ezt követően viszont elveszítette mindhárom mérkőzését. De aligha ezért, mintsem a mérkőzés tétjéhez az olimpia rangjához nem először, de nem is utoljára felnőni képtelen zsűri tevékenysége miatt nem volt hajlandó értékelni a találkozót a Nemzeti Sportnak: „Nem nyilatkozom, mert olyat találnék mondani felháborodásomban, ami nem való a nyilvánosság elé.”

Talán beszédesebb kedvű, ha tudja, hogy sportolóként, főként olimpiai versenyzőként ez volt az utolsó jelentős cselekedete. Bár az is kisebbfajta csodának számított ekkor, hogy az első világháború után újból megjelent a pástok környékén, hogy a régi szintjére visszaküzdötte magát, hogy országos bajnokságot nyert, hogy kiharcolta az olimpiai részvétel lehetőségét, hogy...

...hogy egyáltalán életben maradt.

Lichteneckert István (olykor a Lichtneckert névváltozatot használják) 1892. augusztus 17-én született Szabadkán. A vívással vélhetően bátyja, Lichteneckert (1938-tól Littay) András hatására ismerkedett meg – az 1922 és 1926 között a Budapesti Hadiakadémia parancsnoki tisztségét is betöltő, 1940-ben vezérezredessé előléptetett katonatiszt kiváló kardvívónak számított. István öccse tízévesen vette először a kezébe a fegyvert, első mestere Matkovich Miklós, a helyi gimnázium tornatanára és vívómestere. Érettségi után Budapestre, a Pázmány Péter Tudományegyetemre ment tanulni, hogy orvos lehessen, a vívást pedig a fővárosi MAC egyesületénél folytatta, Schlotzer Gáspár értő és óvó felügyelete mellett. 1912-ben, húszévesen már jelentős eredményt ért el a Keresztessy-emlékversenyen, ahol pompás mezőnyben a negyedik helyig jutott, egy év múlva pedig már mint a főiskolai tőrvívóbajnokság győztesét ünnepelte a szakma.

Minden szempontból a legrosszabbkor szakította ki a világháború a saját komfortos közegéből. A seregbe frissen végzett orr-, torok- és gégegyógyászként hívták be, s vitték ki a frontra mint tartalékos tisztet. A háborúban súlyos, mint később kiderült, végzetes sebesülést szenvedett: tüdőlövést kapott, le is szerelték. A gyógyulása hosszú időt vett igénybe, de felépült, és visszatérhetett a pástra. A már a nagy világégés előtt is az egyik legszebb stílusban vívó Lichteneckert képes volt felvenni a versenyt a legjobbakkal.1922-ben megnyerte az első világháború hősi halottjainak emléke előtt adózó Hősök Emlékversenyét (1924-ben duplázni tudott), 1923. május 13-án pedig az országos bajnokságon is neki szólt a legforróbb és leghangosabb taps. „Lichteneckert István dr. elejétől végig vezetve összes asszóit megnyerte és így ő lett az idei tőrbajnok” – méltatta az új győztest a Sporthírlap, Lichteneckert egyébként a versenynap során kétszer is legyőzte legnagyobb ellenfelét, Schenker Zoltánt.

A háborús sebesülése szövődményeit (a végzetes tüdőgümőkórt) ellenben nem győzhette le: meggyengült fizikuma és leromlott egészségügyi állapota miatt 1925-től már egyáltalán nem versenyzett, helyette inkább orvosi pályafutására fordította minden energiáját, s a hazai szövetség munkájában is már csak mint orvos vállalt feladatot. A Szent Rókus Kórház Orr- és Gégegyógyászati Klinika tanársegédeként tevékenykedett 1929. november 10-én bekövetkezett haláláig. Emlékét ápolta a Lichteneckert István-vándordíj, amelyet a Hősök Emlékversenyének mindenkori legjobb tőrvívója nyert el.  

NÉVJEGY 
LICHTENECKERT ISTVÁN
Született: 1
892. augusztus 17., Szabadka
Elhunyt: 1929. november 10., Budapest
Sportága: vívás, tőr
Klubja: Magyar Athlétikai Club (1910–1919)
Kiemelkedő eredményei: olimpiai bronzérmes (1924, Párizs, csapat), magyar bajnok (1923, egyéni) 
2023.05.30 17:00:59

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Büszke rá, hogy harmadik olimpiai bajnoki címének megszerzése után megszólaltathatta Szilágyi Áront.

2023.05.25 15:33:37

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A gazdasági, társadalmi, kulturális háttér fellebbentése segít megismerni az ok és okozati összefüggéseket.

2023.05.22 23:12:58

Egyéb egyéni nemzetisport.hu