Népsport: Kléber Gábor a játékosokkal szót értett
A Munkácsy utcai gimnázium diákja volt, ahol Tóth tanár úr jóvoltából szerette meg a futballt. Tóth tanár úr a III. ker. TVE kötelékében szolgálta a játékot, így természetes, hogy diákjai ott játszottak. Kléber alig múlt 17 éves, amikor már a felnőtteknél játszott, először centert, majd fedezetet, főleg középfedezetet. Még Óbudáról lett válogatott (1922. május 14., Krakkó: Lengyelország 3:0).
Az MTK vette észre klasszisát, a Hungária úton lett elismert futballista. Olyannyira, hogy alapító főszerkesztőnk, Vadas Gyula belevette a magyar klasszisokat összegyűjtő kötetébe (100-ak könyve, 1927): „Mindenkor derekasan állotta meg a helyét. Legemlékezetesebb mérkőzését 1925. január 18-án játszotta Milanóban, ahol a győzelem biztos tudatában startoló olaszok ellen 2:1-re tudott győzni a féktelen lelkesedéssel harcoló magyar együttes. Klebernek nagy része volt a szép diadalban.”
A professzionizmus bevezetésekor a Hungáriához szerződött, s nagyrészt professzionista voltának köszönheti, hogy elvesztette banktisztviselői állását. Pedig Kléber „a polgári életben is komoly és szorgalmas volt, de hátráltatta hivatalában az a sok szabadság, ami a futballozáshoz kellett.”
Ha már Vadas főszerkesztő úr említette, lássuk az 1925. januári, milánói olasz–magyart. Előtte „Kléber az MTK túrájának legnagyobb meglepetése állandó jó játékával”, az pedig szintén váratlan, hogy az MTK-ból csak ő kerül be „a kritikán felül álló Orthon kívül” a csapatba. Felemás minősítést kap: „Jobb volt, mint az utóbbi válogatott csapatokban szereplő magyar középfedezetek és igazi formáját a legközelebbi budapesti válogatott mérkőzésen mutathatja meg. Eddig az időpontig azonban faultjairól is le kell szokni.”
A keménység maradt, főként, amikor az MTK volt csapatával, a III. ker. TVE gárdájával találkozott (3:0). Elvégre „már hagyomány játékos körökben, hogy ilyenkor a hűtlen játékos inkább ki van téve volt bajtársai kemény játékának”. Kléber felkészült erre, és a legjobb védekezés a támadás elvet követte. Kőkemény volt, neki köszönhető, hogy második félidőben már inkább a bokákra, mint a labdára ment a játék. A Nemzeti Sport szerint „Gerő bíró hidegvére és energiája mentette meg a mérkőzést a botrányba fulladástól.” Azzal is, hogy négy játékost kiállított, a Kerületből Werner Ignácot, Drössler Bélát, Mayherr Józseet, az MTK-ból pedig Orth Györgyöt. Őt azért, mert elhagyta a pályát – kiment vitatkozni a nézőkkel.
Jött a magyarosítási őrület, érdekesség, hogy a legerősebb kampány közepette csak hosszú hivatali harcok után lehetett Kompóti, hogy aztán később értő szakíróként Kompóti-Kléber, edzőként pedig Kléber néven ismerjék.
Megbízható, technikás futballista volt, nem játszott egy bizonyos (magas) szint alatt. Utolsó válogatottságán például 1931. május 3-án Bécsben (0:0) „valódi támasza volt csapatának, mindig ott állt, ahol szükség volt rá, csatárainak a lába elé küldte a labdákat”. A Nemzeti Sport 25. válogatottságát köszöntötte (más források szerint 22 vagy 23 ez a szám), azt írva, hogy „Kompótiban talán a legjellemzőbb vonás a józanul élt sportélet, a becsületes kitartás, a meg nem szűnő szorgalom. Amikor az óbudaiaktól az MTK-ba lépett, öntudatosan jelentette ki, hogy a legjobb magyar centerhalf akar lenni. A huszonötszörös válogatottság híven jelzi, hogy önbizalmának jogos és teljes alapja volt. A magyar sport, a magyar futball egyik hűséges katonáját ünnepli benne.”
Szorgalmára jellemző, hogy amikor eljegyezte Ladomovszky Rózsi úrleányt, a sportlap Kompóti-Stréber Gáborként említi.
Befejezve a játékot szakíró lett, elemzései a Nemzeti Sportban és a Képes Sportban jelentek meg. Tekintélye volt, véleménye számított, de ha nem, nem törődött vele. Amikor például 1946-ban összeállította az év csapatát, hozzátette: „Ha akad játékos, aki úgy érzi, hogy igazságtalanság érte azért, mert nem került be a legjobbak közé, vagy azért, mert rosszabb helyre soroztam, mint amilyenre önmaga becsüli magát, úgy az ne mérgelődjék, hanem igyekezzék még jobban játszani.”
Szókimondása nem vált az előnyére, 1951-ben az országos labdarúgó-értekezleten a mindenható Sebes Gusztáv esett neki, miután Kléber csapata, az Előre kiesett. Az ok: „Ebben a csapatban nagyon jó volt a játékosgárda, de nem tudott együttessé összeforrni. Hiányzott a kéz, a jó edző, aki ebből a tizenegy jó játékosból jó kollektívát tudott volna kovácsolni. Olyan sportolókat akarunk nevelni, akik felismerik osztályhelyzetüket és bele tudnak illeszkedni a 9 milliós magyar nép és a 800 milliós béketábor békéért harcoló gondolatvilágába. De hogyan lenne képes Kléber Gábor ilyen sportolókat nevelni, ha ő maga nem képezi magát, ha nincs tisztában azokkal az eszmékkel, amelyek utat mutatnak a béketábor minden egyes tagjának.”
Az volt a vád ellene, hogy templomba járt a játékosaival. Egyébként pedig amolyan örök ellenzéki volt. Annak idején zsidókat mentett, németellenes volt, később meg a templom, a békeharc semmibevétele. Ugyanakkor a tönkretétele mögött – ahogy kortársai mesélték – egy régi harc állt. Együtt futballoztak a Hungáriában Sebessel, Kléber klasszis volt, Sebes pedig csak egy nagyon szorgalmas játékos. És az sem jött jól Klébernek, hogy megírta, hogyan lett 1927-ben Scharenpeckből Sebes. A keresztapa a mindenható elnök, Brüll Alfréd volt: „A Scharenpeck-fiú nem dicsekedhet azzal, hogy túl gyors lenne. Éppen ezért legyen a neve – Sebes.” Nem mellesleg ő és Sebes Mandik Béla társaságában 1948-ban négy meccsen át bizottságként, sokat vitatkozva irányították a válogatottat, innen tört Sebes az élre egyeduralkodóként.
Aztán lassan lejárt a szilencium, Salgótarjánban lett edző. Elve volt, hogy minden posztra legyen két épkézláb játékosa, az első edzés előtt pedig közölte: „A csapatot nem én állítom össze, én csak kihirdetem az összeállítást.” Így utalt arra, hogy minden apróságot észrevesz azt edzéseken. Különlegesség volt, hogy rendszeresen írt a megyei lapba, a Szabad Nógrádba. Üzent a játékosainak, úgy tartotta, Bablena László, Opova József, Dávid Róbert, Vilezsál Oszkár és Szojka Ferenc különleges érték a csapatban. „Ezúton kérem őket: a sikerben legyenek szerények, s balsiker esetén pedig ne legyenek könnyen csüggedők.” Szojka Ferencet óva intette attól, hogy eligazoljon („Sehol olyan őszintén nem szeretnek majd, mint Salgótarjánban”), egyébként: „Magamnak pedig nem kívánok soha sportszerűbben, az edzőjével szemben udvariasabban viselkedő játékost, mint Szojka Ferencet!”
A forradalom után megint kikezdték, 1957-ben a Népsportban névtelen cikk követelte a fellépést „a sportéletben megmutatkozó ellenforradalmi maradványokkal szemben”. Az írás szerint Kléber Gábor egyike volt azoknak, akik „főleg saját karrierjük egyengetésével törődtek”. Baróti Lajos szövetségi kapitány 1958 januárjában hirdette ki a svédországi világbajnokságra való felkészülés programját, Kléber helytelennek tartotta a bajnokság megszakítását. A Képes Sport szerint „egyedül Kléber Gábor próbált zavart kelteni hozzászólásával.” A világbajnoki kudarc után teljes volt az egyetértés abban, hogy a kudarc egyik alapvető oka a bajnokság megszakítása volt. Ezzel együtt 1958 augusztusában. „Az MTST legfelsőbb fegyelmi és panaszügyi bizottsága Kléber Gábor labdarúgó-edzőt az ellenforradalom alatt tanúsított magatartása miatt edzői működési engedélyének megvonására ítélte és mindennemű sporttevékenységtől örökre eltiltotta.” A bányászszakszervezet sportosztálya mentőakciót indított az érdekében – mindhiába.
Az örökre csak 1964-ig szólt, akkor a Tatabányát a bronzéremig vezette. Gelei József kapus szerint: „Úriember volt. Nem egy olyan kiabálós, veszekedős, amilyet a sok laikus szeret.” Jellemző, hogy amikor változtatni akart az összeállításon, Hetényi Sándor csapatkapitány kérésére nem tette, bízott abban, hogy a játékosok értékelik a gesztust.
Bízhatott. A játékosaiban igen.
| NÉVJEGY |
 KLÉBER GÁBOR Született: 1901. május 23., Budapest |
