Rögbi Eb: csoportmásodik a férfiválogatottunk, Románia következik

Vágólapra másolva!
2022.06.18. 20:34
Dupla öröm érte a szurkolókat szombaton: a férfiválogatott csoportmásodikként negyeddöntőt játszhat, míg a nők a hetedik helyen zárták a másodosztályú Európa-bajnokság második körét.
Legyőztük a dánokat (Fotó: Török Attila)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!
Legyőztük a dánokat (Fotó: Török Attila) A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

Azok, akik szombaton ott voltak a Kincsem Parkban található Budapest Rögbi Centrumban, a másodosztályú hetes rögbi Európa-bajnokság mellett – a háttérben – az ügetőt is figyelemmel követhették, így tulajdonképpen két sporteseményt élvezhettek egy jegy áráért. Persze előbbire voltak többen kíváncsiak, ráadásul a hangulattal még mindig nem lehetett betelni: az éneklő dán B-közép, az árnyékos lelátóra a nézők közé beülő játékosok és a sört iszogató emberek látványa azt az érzést keltette sokakban, hogy ez hétvége egy nagy fesztivál.

Sajnos szombati lapszámunkban tévesen állítottuk, hogy női válogatottunk csak a helyosztókon léphet pályára, szerencsére ennél sokkal jobb dolog történt. Thomas Aponte tanítványai Moldova legyőzésével – csoportjuk harmadik helyéről – bejutottak a negyeddöntőbe, ahol másnap Anglia várt rájuk, amely ellen Zágrábban és Budapesten sem tudott pontot szerezni egyetlen csapat sem. Kétszer kis híján sikerült eljutni a szigetországiak célterületére, azonban letarolták játékosainkat, és végül nagy különbségű vereséget szenvedtünk (85–0). Így már csak az 5–8. hely valamelyikét csíphették el a magyarok, és mivel Norvégiától kikaptak a mieink (5–24), ezért Grúzia ellen a hetedik hely volt a cél. Szoros csatának indult a találkozó, a szinte végig vezető grúzok ellen két és fél perccel a vége előtt Lencsés Kira célba érése magyar vezetést jelentett, nem sokkal később pedig hetedik helyet ért.

Férfiválogatottunk a zágrábi első fordulóban a bravúros negyedik helyen zárta a tornát, így jogosan reménykedhettünk hasonló folytatásban. A dánok ellen kiválóan sikerült a rajt, Matthew Bradley többször is célba ért, így tetemes különbségű győzelemmel kezdték a mieink az Eb második körét. A horvátokkal nagy csatát vívtak Gareth Lloyd fiai, mindkét játékrészben viszonylag közel tartózkodtunk déli szomszédunkhoz, ám végül nem sikerült csökkenteni a hátrányt. Walestől ugyan kikaptunk, de mivel a dánok megverték a horvátokat, így bejutottunk a negyeddöntőbe, vasárnap Románia ellen harcolhatjuk ki a legjobb négy közé jutást.


RÖGBI
Másodosztályú (Trophy) férfi hetes rögbi Európa-bajnokság, 2. forduló, Budapest
Férfiak
Csoportkör

Magyarország–Dánia 36–5
Magyarország–Horvátország 17–29
Magyarország–Wales 0–50

A csoport végeredménye: 1. Wales 9 pont, 2. Magyarország 5 (–31-es pontkülönbség), 3. Horvátország 5 (–38), 4. Dánia 5 (–67)

Nők
Negyeddöntő

Magyarország–Anglia 0–85
Az 5–8. helyért
Magyarország–Norvégia 5–24
A 7. helyért
Magyarország–
Grúzia 15–12

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik