WTCR: Michelisz üzent a magyar szurkolóknak a diadal után

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.12.15. 17:31
null
Michelisz Norbert roppant hálás mindenkinek, aki támogatta (Fotó: michelisz.hu)
Michelisz Norbert bajnoki címét hozta a túraautó-világkupa (WTCR) szezonzáró hétvégéje Malajziában. A magyar pilóta már át is vette a diadalért járó (hatalmas) trófeát, és az ünneplés után mesélt a hétvégéről, valamint kifejezte a háláját magyar szurkolóinak.

 

A WTCR hivatalos Facebook-oldalán válaszolt néhány kérdésre a sorozat 2019-es világkupagyőztese. Michelisz Norbert először arról beszélt, mivel kellett szembesülnie az utolsó futam rajtja előtt.

„A második futam után, miután visszatértem a pályára, és éppen a rajtrács felé autóztam, rájöttem, hogy valami nem stimmel – emlékezett vissza. – Csak gurultam az autóval, és szerencsém volt, amiért lejtett a pálya. Végül a szerelőknek kellett odatolniuk a rajtpozíciómhoz, mert előjött valamilyen technikai probléma. Azonnal kiszálltam az autóból, és egyeztettem a mérnökömmel. Nem tűnt jónak a helyzetem, szóval újraindítottuk az autót, de a hangja még mindig szörnyű volt.”

A LEGNAGYOBB MAGYAR SIKER
"Hosszú út vezetett idáig, ez a győzelem tíz év kitartó és alázatos munkájának az eredménye. Mindannyian meghajolunk az eredménye előtt, amely a hazai autósport legnagyobb sikere" – nyilatkozta Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke az MTI-nek.

Michelisz arra a kérdésre is válaszolt, hogy mikor érezte azt, hogy meglehet a bajnoki cím.

„Az utolsó körben, amint már az utolsó kanyarhoz közeledtem. Gabriele (Tarquini, a csapattársa – a szerző) volt mögöttem, szóval tudtam, hogy valószínűleg nem okoznak gondot a mögötte érkező autók. Nem vagyok kifejezetten az a személy, aki könnyen elérzékenyül, és talán nem is fogtam fel mindent teljes mértékben, de egy pillanat alatt leesett a hatalmas nyomás a vállamról. Rájöttem, hogy ez volt a saját álmom, és sokak álma Magyarországon.”

A magyar pilóta ezután a honfitársairól és a tőlük kapott támogatásról is beszélt – immár az anyanyelvén –, s úgy érzi, e nélkül nem jöhetett volna össze a hatalmas siker.

„Hihetetlen érzések kavarognak most bennem, nagyon nehéz ezeket szavakba önteni. Úgyis tudjátok, hogy hatalmas köszönettel tartozom nektek a rengeteg támogatásért, kedves szóért és lelki pluszért, amit kaptam. Ezek nélkül, őszintén mondom, most nem lehetnék itt. Úgy gondolok erre a sikerre, mint a közös sikerünkre, és remélem, hogy ti is legalább annyira élvezitek ezt a vasárnapot, mint amennyire én, úgyhogy nagyon szépen köszönöm!” – mondta a videóban a WTCR 2019-es bajnoka.

 

CHAMPAGNE SHOWER! #WTCR

1,102 Likes, 15 Comments - FIA WTCR / Oscaro (@fia_wtcr) on Instagram: "CHAMPAGNE SHOWER! #WTCR"



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik