WTCR: Michelisz és Tassi is pontszerző az 1. futamon a Pau-Arnoson

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.17. 11:06
null
Michelisz Norbert a hetedik helyen ért célba a Pau-Arnoson (Fotó: DPPI)
Frédéric Vervisch nyerte meg a túraautó-világkupa (WTCR) franciaországi versenyhétvégéjének első futamát. A dobogóra még Thed Björk és Gabriele Tarquini állhaott fel. Miután eleget tett a Hyundai csapatutasításának, Michelisz Norbert a hetedik pozícióban látta meg a kockás zászlót a Pau-Arnoson.

 

A franciaországi első versenynek Frédéric Vervisch vághatott neki az élről, mellőle Thed Björk, a második rajtsorból pedig Gabriele Tarquini és Néstor Girolami váthatta a piros lámpák kialvását. Michelisz a hetedik pozícióból indulhatott a nyitó futamon, Boldizs Bence a 17., Tassi Atilla pedig a 8. lett a szombati időmérőn, így ők mindkét versenynek erről a rajthelyről vághattak neki.

A rajtnál Vervisch megtartotta az első pozíciót, míg Michelisz egy hellyel került előrébb. Annak ellenére, hogy kissé összeért Yvan Mullerrel, Tassi egészen a 13. helyig kapaszkodott fel. A mezőnyben hátrébb Yann Ehrlacher csatája végződött kissé csúnyán Tiago Monteiróval szemben, aminek következtében a portugál versenyző kicsúszott, a szalagkorlátnak ütközött, és véget is ért a futama. Az autó mentésének az idejére a pályára küldték a biztonsági autót.

A safety car hat kört töltött a pályán, az újraindításkor nem történt változás az élen. A nyolcadik körben a Zengő Motorsport versenyzője, Jordi Gené szenvedett bal hátsó defektet, aminek következtében ő is kiszállt a versenyből. Egy körrel később egy másik cuprás pilóta, Rob Huff is kiment a bokszutcába, de őt néhány körrel később visszaküldték a pályára.

A 15. körben Michelisz elengedte a mögötte érkező és a bajnoki címéret csatázó márkatársát, Jean-Karl Vernayt. A magyar versenyző a hátralévő körökben a hátvéd szerepét is elvállalta, és végül sikeresen maga mögött tartotta a bajnoki rivális Ehrlachert.

Vervisch az első helyen látta meg a kockás zászlót a Pau-Arnosi nyitó viadalon, mögötte Björl és Tarquini ért célba. Michelisz a hetedik, Tassi pedig a 12. helyen végzett, így mindketten szereztek néhány pontot. Boldizs erről éppen lemaradt, hiszen a 16. pozícióban szelte át a célvonalat.

Folytatás 12.15-kor a második versennyel!

WTCR
FRANCIAORSZÁG, ELSŐ VERSENY

1. Frédéric Vervisch (belga, Audi)
2. Thed Björk (svéd, Lynk & Co)
3. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai)
4. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
5. Néstor Girolami (argentin, Honda)
6. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai)
7. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
...
12. Tassi Attila (magyar, Honda)
...
16. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy)

A vk élmezőnye 11 futam után: 1. Yann Ehrlacher (francia, Lynk & Co) 149 pont, 2. Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 129, 3. Jean-Karl Vernay (francia, Hyundai) 119, 4. Frédéric Vervisch (belga, Audi) 118, 5. Mikel Azcona (spanyol, Zengő Motorsport) 113, 6. Santiago Urrutia (uruguayi, Lynk & Co) 109 ... 10. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 101 pont ... 14. Tassi Attila (magyar, Honda) 70 ... 19. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport Driver's Academy) 9

Legfrissebb hírek

Németország és Franciaország is simán nyert a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.12.04. 19:50

Németország és Spanyolország is csoportelsőként jutott középdöntőbe a női kézilabda-vb-n

Kézilabda
2025.11.30. 19:54

Vb-felkészülés: a brazilokkal és a kolumbiaiakkal játszanak márciusban a franciák

Foci vb 2026
2025.11.22. 11:06

Zubkov kulcsfontosságú gólt fejelt, az ukránok nyertek, mehetnek a vb-pótselejtezőre

Foci vb 2026
2025.11.16. 20:10

TCR World Tour: Michelisz nyolcadikként zárta a szezont

Egyéni
2025.11.16. 09:16

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
2025.11.15. 11:14

TCR World Tour: Michelisz a második sorban a makaói időmérőn

Egyéni
2025.11.14. 10:09

Mbappé vezérletével Franciaország néggyel verte meg Ukrajnát, és kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.11.13. 22:40
Ezek is érdekelhetik