WTCR: Michelisz a top 5-ben a bahreini időmérő előtt

Vágólapra másolva!
2022.11.10. 14:06
null
Michelisz Norbert továbbra is a top ötben Bahreinben (Fotó: DPPI)
Esteban Guerrieri zárt az élen a túraautó-világkupa (WTCR) bahreini versenyhétvégéjének második szabadedzésén. Mögötte Néstor Girolami és Mikel Azcona következett, míg a magyar indulók közül Michelisz Norbert az ötödik, Tassi Attila a tizenkettedik, Boldizs Bence a tizennegyedik, míg Nagy Dániel a tizenötödik pozícióban zárt.

 

Nathananël Berthon elsőségével vette kezdetét a WTCR történetének utolsó előtti versenyhétvégéje, Bahreinben. Mögötte Mehdi Bennani és Mikel Azcona érkezett, míg a magyar indulók közül Michelisz Norbert zárt a legelőkelőbb helyen. A Hyundai magyarja negyedik, míg Tassi Attila tizenegyedik pozícióval készült a folytatásra, miközben a Zengő Motorsport versenyzői mért idő nélkül fejezték be a nyitó edzésen.

A ZENGŐ MAGYAR PÁROSA IS INDUL BAHREINBEN
Mint arról beszámoltunk, kissé átalakult a Zengő Motorsport pilótafelállása az idény utolsó előtti hétvégéjére, ugyanis Rob Huff helyett Boldizs Bence vezetheti Nagy Dániel mellett az istálló másik autóját. A két magyar versenyző azonban nem tudott részt venni a nyitó edzésen, amelyet követően Zengő Zoltán csapattulajdonos a Facebook-oldalukon számolt be alakulata nehézségeiről, ami többek között Huff távozásához vezetett. Azóta legalább a bahreini hétvégén való indulás elől elhárultak az akadályok a Zengő Mortorsportnál.

A második tréning korai szakaszában Azcona tört az élre 2:11.270-es körrel, a spanyol 132 ezreddel előzte meg a második Micheliszt, míg harmadikként Gilles Magnus érkezett. Az első köröket követően a Zengő Motorsporttal visszatérő Boldizs Bence a hetedik, míg Nagy Dániel a tizedik helyen állt, miközben Tassi a nyolcadik pozíciót foglalta el.

Noha Azcona sokáig vezetett, végül meg kellett elégednie a harmadik hellyel, hiszen az utolsó pillanatokban Esteban Guerrieri és Néstor Giralami is jobb időt futott nála. Negyedikként Magnus zárt, míg az első ötöst Michelisz egészítette ki.

Tassi a tizenkettedik, Boldizs a tizennegyedik, míg Nagy a tizenötödik hellyel hangolhat a pénteken 10 óra 30 perckor kezdődő időmérőre.

WTCR
BAHREIN, MÁSODIK SZABADEDZÉS

1.Esteban Guerrieri (argentin, Honda) 2:10.935
2. Néstor Girolami (argentin, Honda) +0.244
3. Mikel Azcona (spanyol, Hyundai) +0.262
4. Gilles Magnus (belga, Audi) +0.458
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) +0.467
...
12. Tassi Attila (magyar, Honda) +1.111
...
14. Boldizs Bence (magyar, Zengő Motorsport) +1.859
15. Nagy Dániel (magyar, Zengő Motorsport) +1.970

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik