WTCR: kissé késve ugyan, de hétvégén elrajtol az új idény

Vágólapra másolva!
2022.05.06. 15:44
null
Michelisz Norbert vezetheti idén is az egyik Hyundait, ráadásul már nem csak a WTCR-ben (Fotó: DPPI)
Ezen a hétvégén a túraautó-világkupában (WTCR) is megkezdődik a 2022-es idény. A mezőnyben ismét három magyar versenyző és magyar istálló lesz – közülük Michelisz Norbert számára jelenthet különösen nagy kihívást az első, franciaországi versenyhétvége, amelyen két sorozatban is rajthoz áll.

 

Több mint öt hónap telt el a 2021-es idényzáró óta, bár igaz, hogy az eredeti tervek szerint nem kellett volna ennyit várnunk az új szezon kezdetére. Úgy volt ugyanis, hogy az idei első versenyhétvégét Mostban rendezik meg április közepén, ám az orosz–ukrán háború miatt szükségállapotot hirdettek Csehországban, ami miatt csúszott a WTCR idénykezdete. Az első fordulóra végül ezen a hétvégén, a franciaországi Pau-Ville-ben kerül sor.

Magyar érdekeltségből szerencsére 2022-ben sem lesz hiány a sorozatban. Michelisz Norbert és Tassi Attila nem váltott márkát, így előbbi Hyundai, utóbbi pedig a Honda színeiben versenyez idén is. Micheliszúj csapatársat kapott Mikel Azcona személyében – a háromszoros futamgyőztes spanyol versenyző a Zengő Motorsporttól érkezett, ám nem ő jelenti az egyetlen kihívást Michelisz számára.

A magyar pilóta ugyanis idén a WTCR mellett a tavaly indult elektromos túraautó-sorozatban, az ETCR-ben is megméretteti magát, így egyes hétvégéken egyszerre két sorozatban is rajthoz áll. A legelső, franciaországi forduló éppen ilyen lesz.

Nagy Dániel személyében még egy állandó, magyar tagja lesz a mezőnynek, a 24 éves pilóta rendelkezik már némi tapasztalattal a sorozatban. Nagy ugyanis szabadkártyás versenyzőként részt vett a 2018-as idény magyarországi versenyhétvégéjén, amelynek második futamán dobogóra is állhatott. A magyar versenyző tavaly az ETCR-ben versenyezhetett a Zengő Motorsport színeiben, az idei csapattársa a 2012-es világbajnok, Rob Huff lesz. Zengő Zoltán csapata a tavalyi néggyel ellentétben idén csak két autóval indul a sorozatban.

A jelenlegi tervek szerint 10 hétvége 20 versenyén dől el a bajnoki cím sorsa, ami az utóbbi két évben Yann Ehrlacher-é lett. Ha minden jól megy, a WTCR 2019 után visszatér Ázsiába, ám a szezon első hét fordulójára Európában kerül sor. Ezek közül a harmadik helyszín a Hungaroring lesz, ahol ismét megrendezik – az ezúttal ingyenesen látogatható – Super Racing Fesztivált. Akik a helyszínről tekintik meg a hétvége eseményeit, a WTCR mellett az ETCR, a kamion Európa-bajnokság (ETRC), illetve az az elektromos formulaautó-sorozat (ERA) mezőnyét is láthatják akció közben.

A WTCR franciaországi versenyhétvégéjének programja:

MÁJUS 7., SZOMBAT
9.50: első szabadedzés
14.50: második szabadedzés
17.30: időmérő
MÁJUS 8., VASÁRNAP
13.10: első verseny
17.10: második verseny

A WTCR 2022-es versenynaptára:

Május 7–8.: Pau-Ville, Franciaország
Május 26–28.: Nürburgring, Németország
Június 11–12.: Hungaroring, Magyarország
Június 25–26.: MotorLand Aragón, Spanyolország
Július 2–3.: Vila Real, Portugália
Július 23–24.: Vallelunga, Olaszország
Augusztus 6–7.: Anneau du Rhin, Franciaország
Október 8–9.: Inje Speedium, Dél-Korea
November 5–6.: Ningpo, Kína
November 18–20.: Makaó

A 2022-es szezon adatbankját ide kattintva találja meg.

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Ehrlacher a sikerével a bajnokság élére állt; Michelisz 5. az utolsó valenciai futamon

Egyéb egyéni
18 órája

TCR World Tour: Girolami aratott győzelmet; Michelisz 11. lett a második spanyolországi versenyen

Egyéb egyéni
23 órája

TCR World Tour: Michelisz negyedik a spanyolországi dobogót kibérlő Lynk & Co mögött

Egyéb egyéni
2025.06.14. 17:33

TCR World Tour: Urrutia a pole-ban; Michelisz ötödik a spanyolországi időmérőn

Egyéb egyéni
2025.06.14. 11:59

Olyan, mintha egy vihar közepén lennék mostanában – Mbappé alaposan visszaszólt az őt kritizáló újságírónak

Minden más foci
2025.06.08. 11:05

Micsoda mérkőzés! Kilenc gólt hozott a Spanyolország–Franciaország rangadó

Minden más foci
2025.06.05. 23:00

Kilenc év után újra Portugália lett az U17-es korosztály Európa-bajnoka

Minden más foci
2025.06.01. 22:47

Az angol Premier League mintájára szerveznék át a francia futballt

Francia labdarúgás
2025.05.14. 10:43
Ezek is érdekelhetik