WTCR: Guerrieri nyerte az utolsó versenyt, Tarquini a bajnok!

Vágólapra másolva!
2018.11.18. 04:52
null
Tarquini bajnoki címével ért véget a WTCR első idénye (fotó: WTCR)
Az első versenyhez hasonlóan a zárófutamon sem sikerült győzelemre váltania Rob Huffnak a pole pozícióját a túraautó-világkupa (WTCR) makaó hétvégéjén. A győzelem végül Esteban Guerrierié lett Huff előtt, a dobogó harmadik fokára Michelisz Norbert állhatott fel, aki így a vk-összetett negyedik helyén zárta a szezont. A bajnoki cím csapattársáé, Gabriele Tarquinié lett. Szabó Zsolt a futam utolsó előtti körében törte össze csúnyán az autóját.

 

Eseménydúsan alakulta makaói második verseny,ám ennek Michelisz Norbert az egyik elszenvedője volt – a magyar versenyző Hyundaia jelentősen sérült a rajtot követő balesetben. Csapattársának, a bajnoki pontvadászatot vezető Gabriele Tarquininek is jobb záróversenyre volt szüksége, pontelőnye ugyanis jelentősen csökkent a szezonzáró első két futamán.

A harmadik versenyen Rob Huff indulhatott a pole pozícióból, miután „Makaó királya” az első, majd a második időmérőt is megnyerte. A rajt – akárcsak az első versenyen – nem sikerült jól Huffnak, aki mellett Esteban Guerrieri el tudott menni. A harmadik helyről induló Michelisz egy pozíciót bukott Jean-Karl Vernay-vel szemben.

Tarquini viszont erős rajtot teljesített, és az első kör végén már öt pozíciót javítva a kilencedik helyen autózott. Bajnoki riválisa, Yvan Muller az ötödik volt, vagyis a verseny elején az olasz állt jobban a pontvadászatban.

Az indulás természetesen ezúttal sem zajlott le ütközések nélkül. Mehdi Bennani autója például annyira megsérült, hogy az első kör végén fel kellett adnia a versenyt.

Az élen száguldók nagyon közel maradtak egymáshoz az első körökben, és úgy tűnt,Huff nem nyugodott bele abba, hogy az első versenyhez hasonlóan az utolsón is elveszítette a vezetést a start után, ugyanis erősen támadta az élen álló Guerrierit.

A harmadik körben Aurélien Panis gépe akadt el, ezért a pályára kellett küldeni a biztonsági autót. Két körig tartott a korlátozás, így a versenytáv is 11-ről 13 körre nőtt.

Az újraindítás jól sikerült az élmezőnynek, ám pozícióváltozás nem történt. Michelisz feladata az volt, hogy Tarquinit segítve feltartsa a mögötte érkező Mullert, és ez egy darabig sikerült is neki. Ehhez hasonló stratégia kicsit hátrébb is működött. Thed Björk a hatodik körben megelőzte Tarquinit, és feljött a kilencedik helyre, hiszen neki Muller bajnoki esélyeinek javításáért kellett tennie.

A nyolcadik körben Huff az eddigieknél is keményebben támadta Guerrierit, ám előznie továbbra sem sikerült. Két körrel a vége előtt Vernay hibázott – Audiját a gumifal állította meg, és mivel ez a francia versenyének a végét jelentette, Michelisz dobogót érő helyen haladt. A következő körben Szabó Zsolt törte össze nagyon csúnyán a négykerekűjét, amiért ismét a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, a mezőny pedig így ért végül célba.

Guerrieri megnyerte az idény utolsó versenyét, a dobogóra Huff és Michelisz állhatott még fel. Muller lett a negyedik, de mivel Tarquini a tizedik pozícióban végzett, az 56 éves olasz szerezte meg a világkupa első bajnoki trófeáját.

 


 

A futamot a bokszutca végéről megkezdő Zengő Motorsport-páros a szabadkártyás pilótákkal csatázva a legerősebb versenyét teljesítette volna a hétvégén, ha Szabó nem szenved balesetet. Nagy Norbert a 20. pozícióban látta meg a kockás zászlót, ami így is a legelőkelőbb helyezés, amit a magyar istálló valamelyik versenyzője elért a szezonzárón.

Erős zárófutamával Michelisz a pontvadászat negyedik helyén fejezte be az idényt, Nagy a 24., Szabó pedig a 29. lett az összesítésben. A mindössze a hungaroringi hétvégén rajthoz álló Nagy Dániel neve is szerepel a listán – a szabadkártyásként induló versenyző a 20. lett.

A gyártók közül a Hyundai zárta a legerősebben az évadot, a bajnokcsapat pedig az Yvan Muller Racing lett.

Véget ért tehát a WTCR első szezonja, azonban azt, hogy pontosan mi vár a sorozatra ezután, egyelőre nem tudni. Sok még a kérdőjel, így időbe telik, mire mindenre fény derül.

TÚRAAUTÓ-VILÁGKUPA (WTCR)
MAKAÓ, 3. VERSENY

1. Esteban Guerrieri (argentin, Honda)
2. Rob Huff (brit, Volkswagen)
3. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai)
4. Yvan Muller (francia, Hyundai)
5. Yann Ehrlacher (francia, Honda)
...
20. Nagy Norbert (magyar, Cupra)
...
22. Szabó Zsolt (magyar, Cupra)

A vk végeredménye 30 futam után: 1. Gabriele Tarquini (olasz, Hyundai) 306 pont, 2. Muller (francia, Hyundai) 303, 3. Guerrieri (argentin, Honda) 267, 4. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 246, 5. Vernay (belga, Audi) 245, 6. Oriola (spanyol, Cupra) 245, 7. Björk (svéd, Hyundai) 242 ... 20. Nagy D. (magyar, Hyundai) 36, ... 24. Nagy N. (magyar, Cupra) 18, ... 29. Szabó Zs. (magyar, Cupra) 4

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik