Rali: Östberg a Salgó ralin megtanulta Vincze nevét

Vágólapra másolva!
2022.03.26. 19:29
null
Mads Östberg ezúttal sem úszta meg defekt nélkül, de így is nyert (Fotó: duen.hu)<br />
A kilenc gyorsasági szakasz közül négyen a leggyorsabb volt, és megnyerte az idénynyitó Salgó ralit a WRC2 kategória tavalyelőtti világbajnoka, Mads Östberg. A második helyen az egy év kihagyás után visszatérő, 2019-es magyar bajnok Vincze Ferenc végzett.

 

Nem volt könnyű győzelem. Ezt a magyar bajnoki sorozatban második szezonját kezdő norvég Mads Östberg nyilatkozta a Salgó rali céljában, miután egy defekt, és jó néhány kaland után megnyerte a versenyt. A második szakaszon bal hátsó defektet kapott (lassan kijelenthetjük, hogy nem telik el versenye defekt nélkül), ám a harmadikon az élre állt, és attól kezdve ki sem engedte a kezéből a vezető pozíciót.

„Nem indultam még ezen a versenyen, újak voltak számomra a pályák, és elképesztő küzdelmet vívtam a magyar versenyzőkkel: volt olyan gyorsasági, hogy tizenhat kilométer után hat-hét versenyző volt néhány másodpercen belül – mondta Östberg a célban. – Először versenyeztünk együtt új navigátorommal, Patrik Barth-tal, de remek volt közöttünk az összhang, nem véletlenül, hiszen már évek óta a csapatom tagja. Mindig jó ilyen szoros küzdelemben nyerni, az már most látszik, hogy Vincze nevét meg kell tanulnom, mert ellene még nem versenyeztem, de azt láttam, hogy minden szakasz céljában mosolygott. És ha valaki ennyire közel jön és ilyen laza, attól egy kicsit ideges leszek.”

Östberg számára újak voltak a pályák (Fotó: duen.hu)
Östberg számára újak voltak a pályák (Fotó: duen.hu)

 

Nos, Vincze Ferencnek minden oka megvolt a mosolygásra, hiszen nem mindennapi teljesítmény kell ahhoz, hogy valaki üldözőbe vegyen egy világbajnokot, sőt veszélyes legyen rá. És ez így van még akkor is, ha a hazai pálya a magyar pilóta mellett szólt.

„A teszten elrontottam egy kicsit a beállításokat, úgyhogy sokat kellett menet közben módosítani az autón, lengéscsillapítót, stabilizátort cseréltünk – kezdte Vincze Ferenc. – De azután sikerült felgyorsulni, szakaszokat nyerni, egyáltalán nem gondoltam, hogy esélyünk lesz Östberggel ilyen késhegyre menő csatát vívni. Főleg egy év kihagyás után. A szezon hátralévő részére mindenképp az a tervünk, hogy egyszer-egyszer megcsípjük a norvégot, bár az már most látszik, hogy elképesztően gyors, úgyhogy nem lesz könnyű. De mi megpróbáljuk a lehetetlent is.”

Vincze Ferenc egy év kihagyás után tért vissza (Fotó: Korda Racing)
Vincze Ferenc egy év kihagyás után tért vissza (Fotó: Korda Racing)

 

A dobogó harmadik fokára Velencze Ádám állhatott fel – a fiatal pilóta erre az eredményre építhet az év további részében.

„Jó kis verseny volt, ebben az erős mezőnyben a harmadik hely nagyon jó – mondta Velencze. – Nagyon különbözőek voltak a gyorsasági szakaszok, sokat állítgattuk az autót az egyes pályák között is, de nagyon jó volt az összhang az autóban. Nyilván Östberget nagyon nehéz lesz legyőzni a szezon hátralévő részében, de mögötte nagyon kicsik a különbségek, úgyhogy már az első gyorsaságitól kezdve nyomni kell a gázt minden futamon.”

A verseny nagy vesztese kétségtelenül a bajnoki címvédő Hadik András, aki az utolsó előtti gyorsasági szakaszon fejtetőre tette a Ford Fiestát, és így az ötödik helyről búcsúzott. A bajnokaspiráns Turán Frigyes az első gyorsaságira menet defektet kapott, és nem volt ideje kicserélni, így az ötödik hely az övé, ám így is van minek örülnie, hiszen az utolsó gyorsasági megnyeréséért járó öt pont az ő neve mellé kerül.

SALGÓ RALI, AZ OB 1. FUTAMA, SALGÓTARJÁN
Abszolút végeredmény
1. Mads Östberg, Patrik Barth (Citroën Rallye Team Hungary, Citroën C3 Rally2) 53:13.8
2. Vincze, Németh (Korda Racing, Skoda Fabia R5) 16.4 másodperc hátrány
3. Velenczei, Vánsza (Topp Cars, Skoda Fabia Rally2) 24.9 mp h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik