MotoGP: világbajnoki címek visszaszerzése a cél a Yamahánál

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2023.01.17. 18:06
null
A Yamaha 2023-ban elsőként mutatta be a festését (Fotó: Yamaha MotoGP)
Szép lassan ébredezni kezd a MotoGP téli álmából, aminek első jeleként megismerjük majd az idei motorfestéseket. A sort a Yamaha gyári alakulata nyitotta magyar idő szerint kedden hajnali negyed ötkor, mivel a prezentáció helyszínéül Indonéziát választotta a gyártó, nem ok nélkül. Ahogy a grafika sem a véletlen műve, a mögöttes ideát azonban ennél rosszabbul nem is lehetett volna megfogalmazni.

 

„A dizájn természetesen mutatja a szoros együttműködést a névadó szponzorunkkal, a mostani festés azonban egy kicsit agresszívebb, egy kicsit fiatalosabb. A camouflage érzet, amit láthatunk nem a véletlen műve. Aldo Drudi (olasz grafikustervező, akinek többek között Valentino Rossi sisakfestéseit is köszönhetjük – a szerk.) műve, az ötlet mögötte pedig az volt, hogy agresszívebb legyen a motor. Csatába megyünk, háborúba megyünk, kihívás elé nézünk. Szuperkrosszban és motokrosszban is nagyon hasonló megjelenést láthatnak majd tőlünk idén” – mondta Lin Jarvis, a Yamaha Motor Racing ügyvezetője.

A harcos hozzáállás érthető, hiszen tavaly a Ducati minden címet megszerzett, 15 év után először az egyéni világbajnoki kiírást is megnyerték Pecco Bagnaiával, de háborút emlegetni, amikor Európában, a csapat központjától csupán három országhatárral odébb valóban háború zajlik, nem a legszerencsésebb megfogalmazás.

Ha ez a mondat egy Formula–1-es csapatbemutatón hangzott volna el, valószínűleg már szalagcímek armadájával kéne megküzdenie az alakulat sajtósának, de a csend is mutatja, hogy a MotoGP erősen veszített pozíciójából és népszerűségéből az utóbbi években.

Miért éppen Jakarta?

A prezentációt a Yamaha éves indonéz kereskedői találkozóján tartották, hiszen ebben az országban adják el a legtöbb motort, ez a legfontosabb piac számukra. Hogy mennyit számít manapság Európa, azt jól mutatja, hogy még csak az sem volt szempont, hogy az időpontválasztás kedvezőbb legyen az öreg kontinensen élő szurkolóknak és a médiának. Hiába Európa a versenyzés őshazája, az egész sorozat egyre inkább Ázsia és a Közel-Kelet felé tolódik el, bár utóbbi mögött nem az eladások húzódnak meg a háttérben.

A puding próbája az evés

Ahogy Jarvis is említette: „A legkeményebb, leghosszabb, legnehezebb szezon elé nézünk a MotoGP-ben. Az új hétvégi menetrenddel, a szombati sprintfutamokkal ez 42 versenyt jelent majd a versenyzőinknek és a csapatnak.” Utóbbit Massimo Meregalli csapatfőnök is hangsúlyozta. „Az új forma nagyobb kihívást jelent majd a versenyzőknek és a csapatnak is, ami nyilván több szórakozást jelent majd a nézőknek, de biztosan több stresszt nekünk.”

A válaszokból egyértelmű, hogy továbbra sem övezi túl nagy lelkesedés a sprintfutamok ötletét, de nyilván nincs más választásuk, mint esélyt adni a dolognak, hiszen a Dorna már meghozta a döntést.

(Fotó: Yamaha MotoGP)
(Fotó: Yamaha MotoGP)

„Nagy kihívás lesz a pilótáknak” – mondta Fabio Quartararo. „Konzisztensnek kell majd lennünk, főként, hogy elkerüljük a sérüléseket. Mentálisan és fizikálisan is többet igényel majd tőlünk (a szezon), mint eddig. Számomra biztosan nagy változás lesz az új formula, főként a vasárnapi futam kapcsán. Hiszen az eddigi FP4 helyett, most egy sprintfutam vár majd ránk szombat délután. Így nehéz lesz igazán felkészülni a vasárnapi nagydíjra.”

Az új versenyrendszer egyértelműen a Ducatiknak kedvez, akik egykörön is nagyon gyorsak. 2022-ben összesen 16 pole pozíciót szereztek (a 20 futam alatt) hét különböző pilótával, hat alkalommal pedig a teljes első sort elvitte a Borgo Panigale-i gyár. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy mennyire nehéz előzni napjaink MotoGP-jében, akkor még érthetőbb a lelkesedés hiánya, legalábbis a többi gyártó esetében.

2021 MotoGP-világbajnokának a téli időszaka is nehezebben telt a vártnál, miután január 13-án krosszozás közben eltörte a bal kezét, ugyanazt, amin az az egyik ujja is eltört a tavalyi malajziai hétvégén. „Jövő héten végre ismét motorra ülhetek, amit már nagyon várok” – mondta a francia, akinek idei célkitűzése teljesen egyértelmű. „A bajnoki címért akarok harcolni és visszaszerezni azt.”

A csomagolás megvan, már csak a belbecs a kérdés

Az eseményen és a hivatalos fotókon természetesen még nem az idei motort láthatjuk. A mai nap és a képek csak a marketingről szólnak és magáról az idei festésről. Olyannyira nem az idei M1-ről van szó, hogy egész pontosan a 2021-es modellt használták eszközként. Nemcsak az aeroelemek, de maga a fejidom is leleplezi a „trükköt”. Összehasonlításként az alábbi képen azt a verziót láthatjuk, amit a novemberi valenciai teszten használtak.

(Fotó: Kovács Nikolett)
(Fotó: Kovács Nikolett)

Természetesen azt nem tudni még, hogy valóban ez a kialakítás lesz-e a befutó, erre csak a szezonnyitót megelőzően kapunk majd végleges választ, bár az egy hónap múlva esedékes sepangi teszt szintén árulkodó lehet majd.

A Yamahánál azonban nem is az a legnagyobb kérdés, hogy milyen idomot és aerocsomagot hasznának majd, a sikeresebb szezonhoz még mélyebbre kell tekintenünk, egész pontosak a blokkra magára. A hangvillások már évekkel ezelőtt komoly lóerő és végsebességhátrányba kerültek a versenytársakkal szemben. Mivel jó ideje nem történt előrelépés, Quartararo sokáig abban sem volt biztos, hogy az iwataiaknál akarja-e folytatni karrierjét. Végül többek között Luca Marmorini, korábbi Ferrari-motormérnök szerződtetésével sikerült meggyőzniük a franciát a maradásról.

Az olasz tanácsadó úgy tűnt gyorsan beletalált valamibe, legalábbis a szeptemberi misanói teszten Quartararo és csapattársa, Franco Morbidelli is nagyon bizakodó és elégedett volt. Ez a csillámpor azonban két hónappal később Valenciában szertefoszlott, a motor nemhogy gyorsabb nem lett, de még a 2022-es verzióhoz képest is visszalépést mutatott.

Az okokról azóta sem beszéltek, de mindenki abban bízott, hogy ez csak egy pillanatnyi megingás volt és csak a körülmények áldozatai lettek. A Yamaha története során idén először szatellitcsapat nélkül száll harcba, miután az RNF-alakulat Apriliára váltott. Ráadásul továbbra is nagy kérdés, hogy Morbidellinek sikerül-e kikecmeregnie tavalyi mélyrepüléséből, vagy Fabiónak idén is egyedül kell helytállnia a márkával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik