MotoGP: érkeznek a sprintfutamok, nem minden pilóta örül

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.08.20. 19:57
null
Portimaóban mutatkozik be az új menetrend (Fotó: motogp.com)
Jönnek a sprintfutamok a MotoGP-be is, ettől pedig eléggé felbolydult a depó az osztrák futam első edzésnapján. Érthető, hiszen ez történelmi jelentőségű változást hoz a gyorsasági motoros világbajnokságba, kérdés, hogy valóban ez jelent-e majd megoldást a jelenlegi problémákra.

 

Miért kell hozzányúlni a bajnoksághoz?

A MotoGP nehéz időszakot él meg. Egy generációváltás kellős közepén vagyunk, amikor a korábbi nagyok (Rossi, Lorenzo, Stoner, Pedrosa) hiánya még erősen érződik, a fiataloknak még nem volt idejük befutni, Marc Márquez pedig harmadik szezonját tölti műtétekkel.

De úgy is fogalmazhatunk, hogy a sorozatnak egyelőre nem sikerült találni, kinevelni egy-két új karaktert, akikre érdemes odafigyelni a pályán kívül is, akikért valóban lelkesedni tudnak a nézők, a pályán pedig nagyon (talán túlságosan is) kiegyenlítődtek az erőviszonyok.

Első hallásra ez nyilván kecsegtetőnek tűnik, de amikor némi túlzással minden második futamon újabb győztest avatunk, az nem könnyíti meg a szurkolók dolgát.

„Hiányoznak a nagy személyiségek jelenleg – jegyezte meg Luca Marini még pénteken. – Idén például a Superbike nagyon érdekes, mert három márka, három nagyon erős versenyzővel harcol a győzelemért minden versenyen. Nem attól izgalmas, hogy két futam is van, plusz a Superpole verseny, hanem a pilóták miatt lett érdekes. Bármelyik márkának is drukkolsz, megtalálhatod a hősöd, akinek minden futamon tudsz drukkolni.”

A Marini által elmondottak ellenére a Superbike-futamokon finoman szólva sem telítettek a lelátók, de sajnos ez nem újdonság.

Ugyanez viszont eddig nem volt megszokott a MotoGP-ben. Mostanáig. Az okok összetettek, hogy miért jutott el idáig a sportág (koronavírus, Rossi visszavonulása, stb.), de tény, drasztikusan lecsökkent a nézőszám a helyszíneken, sőt a televíziók képernyői előtt is.

Ami pedig talán a legnagyobb gond, hogy nem sikerül új közönséget bevonzani vagy éppen megmozgatni a fiatalokat, gyerekeket.

A vészharangot már többen megkongatták (csapatok és szponzorok egyaránt), a Dorna pedig elkezdte keresni a megoldást. Hogy a nézők visszacsalogatásának kulcsa valóban egy plusz szombati futamban keresendő-e, azt az idő majd eldönti, de az biztos, hogy számos tervezhető és most még nem látható következménnyel jár majd.

Ahogy az is biztos, hogy szükség van az újításokra, ráadásul radikális változtatások kellenek. Márpedig a sportág 1949 óta íródó története során először dupla (másfél) futamokat rendezni hétvégente, meglehetősen drasztikus.

Még az is lehet, hogy az ötlet maga teljesen jó, mindenesetre elég furcsa egyik napról a másikra ekkora döntést meghozni, ráadásul az érintettek megkérdezése nélkül.

Fél táv fele pontokért, de csak egy nagydíjgyőztes lesz

Miután pénteken több szakportál is megszellőztette a sprintverseny hírét, a szervezők kénytelenek voltak összehívni egy rendkívüli sajtótájékozatót szombatra az időmérő edzéseket megelőzően. Ezen Carmelo Ezpeleta (a Dorna elnöke), Jorge Viegas (FIM elnök) és Hervé Poncharal (IRTA elnök) válaszoltak az újságírói kérdésekre több-kevesebb sikerrel.

Ezpeleta, Viegas és Poncharal is elégedett a döntéssel (Fotó: Kovács Nikolett)
Ezpeleta, Viegas és Poncharal is elégedett a döntéssel (Fotó: Kovács Nikolett)

 

Furcsamód akkor még nem tudtak részleteket mondani az új programról, de a nem sokkal később kiküldött sajtóközleményben már szerepeltek további adalékok.

Nézzük, hogy mit lehet tudni már most az új formuláról.

2023-tól kezdve tehát a MotoGP-mezőny (és csakis ők) a vasárnapi nagydíjat megelőzően szombaton 15:00-kor is egymásnak feszül egy sprintfutam keretében. A versenytáv a vasárnapinak nagyjából a fele lesz és egy 15 perces rajtprocedúra vezeti majd fel.

Az első kilenc helyezett kap majd pontokat, sorrendben: 12-9-7-6-5-4-3-2-1 egységet.

A sprintfutam nem dönt a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről, a mostani időmérőrendszer megmarad. Azaz a szombati Q1 és Q2 eredménye adja majd mindkét futam rajtfelállását.

A pénteki napon továbbra is két szabadedzés áll majd a pilóták és a csapatok rendelkezésére, hogy megtalálják a legjobb beállításokat, melyek hosszabbak lesznek a mostani 45 percnél. Hogy pontosan mennyi, azt még nem közölték. Ezen két szabadedzés dönt majd a Q2-be kerülésről.

Szombat reggel egy 30 perces szabadedzés tölti majd be a mostani FP4 szerepét, majd jönnek az időmérők és a sprintfutam.

Azt egyelőre szintén nem tudni, hogy a vasárnap reggeli warm up megmarad-e.

Ahogy azt Poncharal elmondta a sajtótájékoztatón, a hétvége során megtett kilométer nagyjából ugyanannyi lesz, mint a jelenlegi programnál, azaz nem a motorblokkok, sem a gumik számát nem bővítik.

A versenyzőket megkérdezni? Majd, amikor eljön az ideje!

A mezőny nagy részét sokkolta az új lebonyolítási rend híre, néhányan pedig kimondottan sérelmezték, hogy egy ilyen fontos döntés meghozatala előtt őket senki sem kérdezte meg. Arról már nem beszélve, hogy miért az újságíróktól értesülnek erről.

Utóbbi kérdést Ezpeleta rövidre zárta azzal, hogy nem a promóter, hanem a csapatok dolga tájékoztatni a versenyzőket, hiszen közöttük áll fenn szerződéses viszony.

Poncharal álláspontja szerint pedig lehetetlen lett volna diszkréciót kérni mindenkitől, és nagy eséllyel már a bejelentés előtt napvilágot látott volna a hír.

Nos, a hír idő előtt kiderült, de legalább a versenyzők egy részét is sikerült felbosszantaniuk.

Ugyanakkor az is valid álláspont, miszerint nem a pilóták dolga eldönteni, hogy milyen legyen a bajnokság felépítése, lebonyolítása, ahogy azzal kapcsolatban sem kérik ki a véleményüket, hogy hány futamból álljon a bajnokság és hol rendezzék azokat. Sem a gyorsasági motorsportban, sem bármely másban.

Jelen helyzetben viszont a véleményüket is már csak a döntés meghozatala után hallgatták meg, egész pontosan a péntek esti Biztonsági Tanács ülésen.

Nem válaszolok több kérdésre, de nem változott a véleményem

Kevés olyan dolog van, amiben minden egyes pilóta egyet ért, nos, a sprintfutamok témája sem ezek közé tartozik.

Voltak, akik nyitottan álltak a dologhoz (pl.: Joan Mir, Brad Binder, Enea Bastianini), mondván, miért is ne lehetne valami újat megpróbálni.

Jack Miller azonnal az extra bónusz megszerzésének lehetőségére asszociált, de néhányan nagyon éles kritikát fogalmaztak meg.

„Ez egy hülyeség – mondta még pénteken Fabio Quartararo. – Én azt gondolom, hogy a futam az vasárnap van. Nem tudom, hogy minek kell szombaton is versenyeznünk. A sprintfutam, főként minden hétvégén, szerintem hülyeség.”

A regnáló világbajnok véleménye a péntek esti megbeszélés után sem változott, de szombaton már nem akarta ismét kellemetlen helyzetbe hozni magát. „Nem válaszolok több ezzel kapcsolatos kérdésre. De a véleményem nem változott.”

Pol Espargarót valamelyest sikerült megenyhíteni a Biztonsági Tanács ülésén, de bizonyos pontokban továbbra sem változott a véleménye.

„Továbbra is azt gondolom, hogy túl sok kockázatot jelent, ráadásul ugyanazért a fizetésért kell több kockázatot és stresszt vállalnunk. De nem csak nekünk, a szerelőknek is.”

Az ugyanis egy nagyon hibás elképzelés, hogy 10-12 kört teljesíteni egy szabadedzés vagy egy rövid futam során az egy és ugyanaz. Nagyon nem.

Főleg azokon a pályákon lehet majd necces a dolog, ahol egy futam már önmagában is nullára meríti a versenyzőket, mint például az austini.

Jövőre az ilyen versenyeknek is úgy kell majd nekimenniük, hogy egy fél táv már a hátuk mögött van.

A szervezők szerint azonban messze vagyunk még attól, hogy a pilóták csúcsra lennének járatva. Nos, jövőre ez is kiderül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik