MotoGP: Miller tönkreverte a mezőnyt Japánban

Vágólapra másolva!
2022.09.25. 10:47
null
Jack Miller a leintést követően (Fotó: AFP)
A szombati eső alaposan megkeverte a lapokat a Japán Nagydíj előtt, ahol a várttal ellentétben a bajnoki éllovasok nem tudtak beleszólni a dobogós harcba, sőt! Pecco Bagnaia az utolsó körben hibázott, Aleix Espargaró a rajtrácsra sem tudott felállni, mindeközben viszont Jack Miller más dimenzióban motorozva végre idén is győzni tudott.

 

A bajnokság szempontjából fontos, akár döntő jelentőségű versenyt láthattunk sok-sok harccal (igaz, nem az első helyért) és drámai momentumokkal, ahol az összetettben élen állók közül csak Fabio Quartararónak sikerült pontot szereznie.

A drámai pillantok egyike már a rajt előtt megtörtént. A felvezető körön Aleix Espargarónak gondja akadt a motorjával, így ahelyett, hogy elfoglalta volna a helyét a rajtrácson, a bokszutcába hajtott, ahol szó szerint elhajítva az egyes számú Apriliát, a tartalékmotorral eredt a mezőny után. Assenben sikerült csodát véghez vinnie Quartararóval történt ütközése után, de ma erre nem volt esélye, így hiába küzdötte végig derekasan a távot, idén először pontszerzés nélkül (16-ikként) zárt egy futamot. Hátránya ezzel 25 egységre duzzadt Quartararo mögött.

A rajt utáni métereken Brad Binder vezetett, de nem mondhatjuk, hogy ő kapta el legjobban a startot, sokkal inkább a második sorból induló Jorge Martín, aki azonnal ott volt Marc Márquez nyakán, néhány kanyar alatt pedig az élre is állt.

Azonban a rakétaként érkező Jack Millerrel ő sem tudott mit kezdeni. Az ausztrál a hetedik helyről kezdte a futamot és három körre volt csak szüksége, hogy megelőzze az előtte lévőket.

Háromszor egymás után futotta meg a futam leggyorsabb körét, amivel akkor Martín még tudta tartani a lépést, de a nyolcadik körben már egy másodperc volt az előnye.

Egy körrel később ismét javított a futam leggyorsabb idején, míg Martin egy körrel rá kicsit hibázott, így pikk-pakk három másodperce nőtt az ausztrál előnye. Utóbb ezt közel öt és fél másodpercre növelte, amiből az utolsó körben kettőt eldobott.

Miller legutóbb tavaly tudott győzni Le Mans-ban, és láthatóan fontos volt számára, hogy úgy köszönjön el idén a csapatától, hogy legalább egyszer ebben az évben is átélhetik ezt az édes érzést.

Jack a hatodik különböző győztes 2022-ben, és a harmadik, aki Ducatival versenyez.

Martín életét később Brad Binder tette nehézzé, a dél-afrikai végül az utolsó körben megelőzte a ducatist, így Katar után először ismét dobogóra állhatott. Akár meg is lepődhetnénk Binder teljesítményén, tudva, hogy a KTM-nek mennyire nem sikerült versenyképes motort összeraknia idén, de egyrészt már Aragóniában is közel volt a pódiumhoz, másrészt pedig a vasárnapi tempója az esetek többségében versenyképes. A gond azzal szokott lenni, hogy a negyedik-ötödik sorból kell általában rajtolnia, de a tegnapi vizes időmérő lehetőséget adott a kezébe, amivel élni tudott.

Ezzel együtt úgy tűnik, a KTM is jól működött ezen a pályán, hiszen Miguel Oliveira is előkelő helyen teljesítette a futamot, Marc Márquez csak három körrel a leintés előtt tudta őt megfosztani a negyedik helytől.

És akkor el is jutottunk a nyolcszoros világbajnokhoz, aki kétszer is gumit cserélt a rajtrácson. Először keményről közepesre, majd végül puhára cserélte a hátsó abroncsát. Az első körökben vagy túl óvatos volt, vagy valami akkor még nem állt össze közte és a motor között, ezért gyorsan visszacsúszott az ötödik helyre, ám utána az egész verseny alatt tökéletesen tartotta magát, és szó nem volt arról, hogy vissza kellett volna vennie a tempóból fáradó izmai miatt. Bár a nyilatkozatokon még nem vagyunk túl, de a leintés után a bokszba visszaérve egyszer sem nyúlt a jobb vállához, ami arra enged következtetni, hogy minden rendben volt vele, hacsak nem segítettek rá a helyzetre némi fájdalomcsillapítóval.

Ami nagy meglepetés volt, hogy sem Fabio Quartararo, sem Pecco Bagnaia, sem pedig Enea Bastianini nem tudott nagyságrendekkel feljebb jönni a rajtpozíciójához képest.

A két ducatis Pol Espargaró mögé szorult be az elején, és mivel Bagnaia nem bírt még csak támadási pozícióba se kerülni, Bestia végül elszánta magát az előzésre. Először még sikerült Bagnaiának visszaverni a támadást, viszont a kilencedik körben a gresinis átlépett rajta. Davide Tardozzi, a gyári alakulat csapatfőnöke mindezt nagy elégedetlenséggel reagálta le, ami elég furcsa ahhoz képest, hogy folyamatosan azt hangsúlyozzák, nincs csapat-, pontosabban márkasorrend.

Végül öt körrel a leintés előtt Bagnaia visszaelőzte Bastianinit és Quartararo után eredt, aki egész futam alatt nem tudott fogást találni az előtte motorozó Maverick Vinalesen.

Pecco nyilván vérszemet kapott legnagyobb bajnoki riválisa mögött, és valamiért azt gondolta, hogy a plusz egy pont mindent megér, ezért az utolsó körben megpróbálta betenni a motort Fabio mellé a hármas kanyarban, aminek az lett a vége, hogy elment alóla a motor eleje, és kis híján a francia alól is kiütötte a Yamahát.

Bagnaia tehát öt futam után ismét nullázott, ezzel ismét nehéz helyzetbe és 18 pontos hátrányba hozva magát az összetettben. Hogy Bagnaia önmagát vagy mást tapsolt-e meg cinikusan a kavicságyban sétálva, az a nyilatkozatából nyilván kiderül majd.

A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg.

A bajnokság állása 4 futammal a szezon vége előtt:
1. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 219 pont
2. Francesco Bagnaia (olasz, Ducati) 201
3. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia) 194
4. Enea Bastianini (olasz, Ducati) 170
5. Jack Miller (ausztrál, Ducati) 159

Izan Guevara (Fotó: AFP)
Izan Guevara (Fotó: AFP)

Egyre közelebb a bajnoki cím

A Moto3-ban Izan Guevara újabb tökéletes versenyt futott – egy olyan pályán, ahol korábban még sosem versenyzett, ahol csupán egy száraz edzése volt felvenni a fonalat, és ahol a reggeli bemelegítésen hatalmasat bukott, amikor hátulról belement John McPhee-be.

A futam egyik kulcsa az első kör, az első körök voltak. Guevara a kilencedik helyről rajtolva néhány kanyarral később már a második helyen volt, az első kör végén pedig már vezetett.

Vele ellentétben csapattársa és legnagyobb bajnoki ellenfele, Sergio García az első sorból startolva hamar elkezdett visszaesni. Ahogy az utóbbi futamokon, úgy most is a hátsó tapadással volt gondja, melynek hiányában nyilván nem mert mindent beleadni.

A pole-ból induló Szuzuki Tacuki futama az ötödik körben ért véget, amikor a 9-es kanyarban megindult alatta a motor hátulja és le is dobta magáról, mindezt dobogós helyezésért harcolva.

A japán szurkolók így sem maradtak hazai győzelmi remény nélkül. Szaszaki Ajumu először a harmadik körben állt az élre, de akkor Guevara még gyorsan vissza tudta előzni. A negyedik körtől azonban Szaszaki vezetett egy rövid megszakítással egészen négy körrel a leintés előttig, amikor a spanyol ismét átvette a vezetést, és már nem is adta ki a kezéből.

Egy körrel később Jaume Masia is elment a japán mellett, ezt kihasználva pedig Dennis Foggia is betetette a motort mellé. Masia azonban a kör végén a 12-es kanyarban high side bukást szenvedett igen nagy tempónál.

Szaszaki így mégis felállhatott a dobóra, ami utoljára 2006-ban adatott meg hazai versenyzőnek Japánban, egész pontosan Aojama Hirosinak még a 250 kcm-es kategóriában.

A vezető boly mögött egy másik kvartett is összeállt. Azt a harcot végül García nyerte meg, aki így további pontokat veszített Guevarával szemben a bajnoki összetettben. Három futam alatt 5 pontos előnyből 45 pontos hátrányba került a bajnoki elszámolásban.

A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg.

A bajnokság állása 4 futammal a szezon vége előtt:
1. Izan Guevara (spanyol, GASGAS) 254 pont
2. Sergio García (spanyol, GASGAS) 209
3. Dennis Foggia (olasz, Honda) 191
4. Szaszaki Ajumu (japán, Husquarna) 174
5. Jaume Masia (spanyol, KTM) 155

Hazai győzelem 16 év után

A Moto2-eseknél Ogura Ainak köszönhetően hazai győzelem született Japánban, amire utoljára 16 éve volt példa, szintén Aojama Hirosi révén, 2006. szeptember 24-én.

Aojama azóta már csapatfőnökként tevékenykedik a depóban, egész pontosan azt az Idemitsu Honda Asia Teamet vezetve, melynek Ogura is a versenyzője.

Részletes beszámoló a Moto2-es futamról hamarosan.

A futam teljes végeredménye itt tekinthető meg.

A bajnokság állása 4 futammal a szezon vége előtt:
1. Augusto Fernandez (spanyol, Kalex) 234 pont
2. Ogura Ai (japán, Kalex) 232
3. Arón Canet (spanyol, Kalex) 177
4. Celestino Vietti (olasz, Kalex) 162
5. Tony Arbolino (olasz, Kalex) 138

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik