MotoGP: megvan az idei nyolcadik győztes, Álex Rinsnek hívják

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.10.18. 17:10
null
Álex Rins az évad nyolcadik futamgyőztese (Fotó: AFP)
Ez megint milyen verseny volt? De tényleg. Nem lehet nem imádni a 2020-as szezont, koronavírus ide vagy oda. Hogy a MotoGP-kategória világbajnoki éllovasa még pontot se szerez? Új pilóta az összetett élén? Igen, ez is az Aragóniai Nagydíjon történt. Ahogy az is, hogy Álex Márquez végérvényesen befogta a kritikusok száját.

 

A rajtot Franco Morbidelli kapta el a legjobban, de már rögtön az első kanyarban kisodródott, így Maverick Vinales és Fabio Quartararo is elmotorozott mellette. Álex Rins a tizedik helyről rajtolva negyediknek fordult, ami kulcsfontosságú volt a végső sikerhez.

„Nagyon nyugodt voltam a rajt előtt, azt hittem, ez egy rossz jel, de nem az volt” – mondta Rins a leintés után.

Vinales az első körökben próbált ellépni a mezőnytől, ahogy azt már tegnap eltervezte. „Nincs mit veszítenem, csak nyerhetek, ha bejön a taktikám. Az elejétől nyomni fogom, nem érdekel, hogy mi lesz a gumikkal” – hangzott el tőle még szombat este.

Előnye azonban csupán a nyolcadik körig tartott, amikor Álex Rins átvette a vezetést.

Közben Álex Márquez egyedüliként futott 1:48-as köröket és szépen szedte le az ellenfeleit.

A kilencedik körben Márquez már ötödik volt Quartararót megelőzve, aki ezután mázsás kőként zuhant le a mezőny végére körről körre. A francia a 14. kört már tizenegyedikként kezdte meg, majd egyszerre hárman is elmentek neki, annyira nem bírta pályán tartani a motort, a célvonalon áthaladva pedig már csak tizenötödik volt. Egy körrel később a pontszerző helyről is kiszorult.

A tizenharmadik körben Márquez megérkezett a vezető hármas nyakára, ami addigra már Rins, Mir, Vinales sorrendet jelentett. Egy körrel később pedig Vinalest megelőzve, dobogós helyen haladt. Öt körrel a leintés előtt Márquez a célra fordítóban Mirt is bedarálta, és kicsit több mint fél másodperce volt már csupán a versenyt vezető Rinstől.

Az utolsó körökben ugyan már ott lihegett az éllovas nyakán, de két nagyobb pillanata is volt, amikor majdnem ledobta magáról a Honda, így nem tudott támadási pozícióba kerülni. Rins remekül védekezett, annak ellenére, hogy puha első gumija inkább hátrányt jelentett már a futam ezen szakaszában. Mir is szenvedett a végén rendesen, Vinales is közeledett hozzá rendesen, de előzést közöttük sem láthattunk már.

Álex Rins tehát megnyerte az első aragóniai hétvégét, ezzel pedig ő már a nyolcadik különböző győztes a szezonban. Álex Márquez második helye egy száraz futamon, teljesen saját erőből elég egyértelmű válasz a sok-sok kritikára, amit gyakorlatilag tavaly november óta kapott, amikor megörökölte a visszavonulását bejelentő Jorge Lorenzo helyét.

A nyolcszoros világbajnok báty, Marc tweetje a leintés után tökéletes összefoglalása a mai eredménynek: „Helló mindenki, Álex Márquez bátyja vagyok.”

Mir a mai őrület után átvette a vezetést az összetettben, mindezt úgy, hogy legutóbb 2017-ben nyert futamot – még a Moto3-as kategóriában. 121 pontja van jelenleg, 6-tal több, mint Quartararónak, 12-vel több, mint Vinalesnek és 15-tel több, mint Andrea Doviziosónak, aki ma hetedik lett a futamon. Őket Nakagami Takaaki követi 92 egységgel, aki folytatva idei sorozatát ezt a versenyt is a legjobb tíz között fejezte be, egész pontosan ötödik lett.

Új bajnoki éllovas

Ha a MotoGP láttán milliószor felmerült bennünk, hogy vajon van-e olyan versenyző, aki meg akarja nyerni a világbajnokságot, akkor ideje feltenni ugyanezt a kérdést a Moto2-esek kapcsán is. A futam alatt ugyanis a pillanatnyi állásnak megfelelően négy pilóta is vezette az összetettet. Kezdetnek Luca Marini, de ez az állapot mindössze három körig tartott.

Ahogy Valentino Rossi, úgy féltestvére sem a legjobb időszakát éli az elmúlt napokban. Múlt pénteken Le Mans-ban bukott hatalmasat. Sérülése ellenére rajthoz állt, ám pontot végül nem tudott szerezni. Ahogy ma sem az Aragóniai Nagydíjon, miután rögtön a futam elején, a harmadik körben bukott.

Csapattársa, Marco Bezzecchi nemcsak a rajtot kapta el jól, de szinte végig vezetett is kisebb-nagyobb megszakításokkal. Az egyik ilyen megszakítás a táv felénél volt, amikor Fabio Di Giannantonio ritmust váltva az élre állt a 10. körben. Öröme azonban nem tartott sokáig, rögtön a következő kör elején, a kettes kanyarban elment a motor eleje alatta és bukott, ugyanott, ahol a ma reggeli bemelegítő edzésen is.

Bezzecchi a leintéshez közeledve már épp elkezdte leszakítani közvetlen üldözőjét, Sam Lowest, amikor az utolsó előtti körben ő is eldobta a motort a kettes kanyarban. A futamot végül Lowes nyerte meg, így ő az első brit, aki két egymás követő versenyt is meg tudott nyerni a Moto2-ben Scott Redding 2013-as sorozata óta. Egyben ő a negyedik pilóta, akinek sikerült pole pozícióból nyerni a középső géposztályban ezen a pályán. Bezzecchi egyébként pont abban a kanyarban esett el, ahol végig gyorsabb volt Lowesnál.

Enea Bastianini a 12. helyről rajtolva ügyesen lépegetett előre, és végül hosszú körökön át tartó harcát is meg tudta nyerni Jorge Martínnal szemben. Így ő szerezte meg a második helyet, ami a bajnokság szempontjából fontos négy plusz pontot jelent.

Jelenleg ezzel az eredménnyel ő vezeti a tabellát 155 ponttal, mögötte 153-mal Lowes, 150-nel Marini és 130-cal Bezzecchi várja a jövő heti folytatást.

 

Érthetetlen győzelem

Az utolsó körök őrületes és szoros előzésekkel dúsítottak voltak a Moto3-ban, ahogy azt el is várjuk a legkisebbektől. Jaume Masia a 17. helyről rajtolva rágta át magát a mezőnyön, s kihasználva Albert Arenas, Darryn Binder és Raúl Fernández oda-vissza előzgetését az élen, hamar bejelentkezett a dobogós helyekért folyó küzdelembe.

A táv utolsó negyedére egy nyolcas boly állt össze a győzelemért harcolva.

Masia egy héttel ezelőtt a futam felét is vezette, végül mégis még a dobogóról is lemaradt. A mai nap azonban nagyon másképp alakult. Néhányszor vezette csak a mezőnyt az utolsó körökben, ám egyike ezeknek a pillanatoknak a legfontosabb volt: a leintés momentuma.

Az utolsó körben azonban mindkét kerékkel elhagyta a pályát, és a zöldön motorozott, miközben Fernándezzel harcolt. Lehet azt mondani, hogy Fernández szorította ki, de ha Masia elvette volna a gázt, akkor gond nélkül vonalon belül maradt volna, igaz, akkor kockáztatta volna, hogy valaki a lendületvesztését kihasználva elmotorozik mellette.

Ezen szempont tudatában érthetetlen, hogy a felügyelők miért nem vizsgálták az esetet, és Masia miért nem kapott egy helyes hátrasorolást?

Jorge Martín futamgyőzelmét ennél sokkal egyértelműbb, előnyt nem jelentő, milliméteres pályaelhagyás miatt vették el Ausztriában a Stájer Nagydíjon.

Darryn Binder a 11. helyről indulva lett második, míg Fernández világbajnoki karrierje során először állhatott fel a dobogóra, négy pole pozíció után.

Romano Fenati, John McPhee, Jeremy Alcoba és Albert Arenas 69 ezredmásodpercen belül futott be a 4–7. helyeken.

McPhee teljesítménye kapcsán ki kell emelni, hogy egy hosszú körös büntetést is le kellett töltenie, amit azért kapott, mert tegnap a Q1 során lassan haladt a pályán. A brit a 17. pozícióba esett vissza emiatt a harmadik körben és onnan dolgozta vissza magát.

Arenas továbbra is vezeti a bajokságot 144 ponttal, annak ellenére, hogy csupán hetedik lett, hiszen Ogura Ai csak két pontot gyűjtött ma.

Masia egyébként igen illusztris társasághoz csatlakozott ezzel a futamgyőzelemmel, ő lett ugyanis a Honda 100. futamgyőztese. Külön érdekesség, hogy első három szezonjában KTM-mel ment és jövőre is azzal fog.

ARAGÓNIAI NAGYDÍJ
MotoGP (23 kör, 116.77 km)
1. Álex Rins (spanyol, Suzuki) 41:54.391 perc
2. Álex Márquez (spanyol, Honda) 0.263 mp h.
3. Joan Mir (spanyol, Suzuki) 2.644 mp h.
Az állás 10 futam után (még 4 van hátra): 1. Mir 121 pont, 2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 115, 3. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) 109

Moto2 (21 kör, 106.62 km)
1. Sam Lowes (brit, Kalex) 39:33.202 perc
2. Enea Bastianini (olasz, Kalex) 4.195 mp h.
3. Jorge Martín (spanyol, Kalex) 4.340 mp h.
Az állás 11 futam után (még 4 van hátra): 1. Bastianini 155 pont, 2. Lowes 153, 3. Luca Marini (olasz, Kalex) 150

Moto3 (19 kör, 96.46 km)
1. Jaume Masia (spanyol, Honda) 37:45.009 perc
2. Darryn Binder (dél-afrikai, KTM) 0.091 mp h.
3. Raúl Fernández (spanyol, KTM) 0.196 mp h.
Az állás 11 futam után (még 4 van hátra): 1. Albert Arenas (spanyol, KTM) 144 pont, 2. Ogura Ai (japán, Honda) 131, 3. Celestino Vietti (olasz, KTM) 126

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik