KOVÁCS NIKOLETT 2019.03.30 15:11 Frissítve: 2019.03.30 15:24

MotoGP: folytatódik a szpoiler-saga Argentínában

Míg a Ducatinál boldogan és elégedetten nyugtázták a FIM Fellebbviteli Bíróságának döntését, addig az óvást benyújtó négy csapat továbbra is köti az ebet a karóhoz, és ki-ki a maga módján ismételgeti vagy éppen bizonygatja a szabályzat és a technikai igazgató munkájának hiányosságait és hibáit.

Andrea Dovizioso és a viták tárgyát képező Ducati (Fotó: AFP)

A probléma gyökerét sokak szerint máshol kéne keresni, ami pedig biztos, hogy nem ebben a formában. Bár az F1 sok mindenben példamutató lehet a MotoGP számára (ott sajnos már megszokhattuk ezeket a nyilvánosság előtt zajló csatákat), a csapatok és/vagy a gyártók közötti egyet nem értések elsimításának mégsem ez kellene legyen a módja.

Minek nevezzelek?

A Honda elég furcsa módját választotta igaza bizonygatásának. Még csütörtökön bemutatott egy alkatrészt Danny Aldridge technikai igazgatónak, és engedélyt kért a használatához. Az alkatrész elsődleges céljaként aerodinamikai hatás elérését jelölte meg.

Az érvényben lévő szabályzat és annak kiegészítő magyarázata értelmében a MotoGP technikai igazgatója természetesen nem adta meg az engedélyt, azaz az alkatrész nem ment át a technikai szűrőn. A szabály magyarázata végig az alkatrész elsődleges céljáról, nem pedig annak hatásáról (főként másodlagos hatásáról) szól.

Jorge Lorenzo csapata, a Honda is próbálkozik újításokkal (Fotó: AFP)

Pénteken a HRC ismét Aldridge elé vitte az elemet, de már más célt jelölt meg hozzá elsődlegesként. (Hogy pontosan mit, arról nincsenek pontos információk, ám túl sok opciót nem enged a szabály. Száraz időben a hátsó gumi hőmérsékletének csökkentése vagy a pályán lévő kosz felverődésének megakadályozása jöhet szóba, ha a Ducati megoldásához hasonló elemről van szó.)

Így természetesen már engedélyt kapott a szpoilerelem használatára.

Kérdés, hogy a mai edzéseken be is veti-e majd.

„Többet költöttünk ügyvédre, mintha szélcsatornában teszteltünk volna”

A Ducati részéről Gigi Dall'Igna, a Ducati Team vezérigazgatója és Paolo Ciabatti a Ducati sportigazgatója még csütörtök este állt a sajtó rendelkezésére, hogy néhány kérdésre választ adjanak.

„Fontosnak tartom elmondani, hogy a vizsgálat alatt számos információt és részletet fel kellett fednünk az újításunkról, nemcsak a fellebbviteli bíróság, hanem az ellenfeleink előtt is, amit nagyon nem tartunk sportszerűnek. Azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a Ducati Corse költségvetésének mindösszesen egy százalékát költi aerodinamikai fejlesztésekre annak ellenére, hogy ez mindig is fontos része volt a motorok tervezésének, nemcsak a versenymotorok, de legalább annyira az utcai motorkerékpárok esetében is” – kezdte mondandóját Gigi Dall'Igna.

De az igazán érdekes információk csak ezután következtek.

Az egész fellebbezési folyamatra nagyjából annyi pénzt költöttünk, amennyibe ötnapi szélcsatornás tesztelés kerül. 2018-ban a Ducati Corse összesen tíz napot töltött el a szélcsatornában az aerodinamikai fejlesztések miatt. Remélem, hogy ezzel ez a fejezet végre lezárul.”

Dall'Igna azt is felfedte a sajtó munkatársai előtt, hogy a katari teszt során átlagosan 7-8 fokkal csökkentette a hátsó gumi hőmérsékletét az általuk használt lengőkarra szerelt „kanál”.

Arra a kérdésre, hogy mégis miért volt szükség a hátsó gumi hűtésére Katarban, ahol mindenki a túl hideg hőmérsékletre panaszkodott, az olasz mérnök elmondta, hogy a 2018-as adatok alapján a losaili pálya a hatodik azon pályák sorában, melyek leginkább igénybe veszik a hátsó gumit, főként a 11-es kanyarban. Ahogy abban is biztosak, hogy 2015-ben a hátsó gumi állapota miatt veszített Dovizioso Rossival szemben.

Mennyi is az annyi?

Dall'Igna azt sem tagadta, hogy másodlagos hatásként jelentkezett némi aerodinamikai hatás, de az teljesen elhanyagolható volt. Számokban kifejezve 3-4 Nm, azaz 300-400 g leszorító erő 180 km/óránál.

Nehéz ezzel az adattal önmagában bármit is kezdeni (hacsak nem fizikus és/vagy mérnök az ember fia), de a HRC szélcsatornás mérései más eredményre jutottak. Szerintük egy ilyen eszköz maximális sebességnél (ami a MotoGP esetében 355 km/óra) 4-6 kg leszorítóerőt hozhat.

Némi fizikaóra még: a leszorítóerő a sebesség növekedésével a duplájára nő. Azaz kétszeres tempó mellett négyszeresé nő a leszorítóerő.

Azaz ha a Ducati által nyilvánosságra hozott számok valósak, az is 1.2-1.6 kg leszorítóerőt jelent maximális sebesség mellett.

Nem így kellene elrendezni a vitás eseteket

Az IRTA elnöke (egyben a Tech3 csapat tulajdonosa és vezetője), Hervé Poncharal szintén megszólalt a kialakult helyzet kapcsán. A francia szakember úgy nyilatkozott a gpone.com oldalnak, hogy ezeket a vitás eseteket az MSMA keretein belül kellene rendezni, hiszen ezért jött létre anno a bajnokságban részt vevő gyártók szövetsége. Ez az a fórum, ahol a gyártóknak egyezségre kéne jutniuk annak kapcsán, hogy technikailag mit lehet és mit nem, mi szabályos és mi nem.

Ebben sem a FIM, sem az IRTA, sem a Dorna nem tud helyettük dönteni.

Vagyis tévesen mutogatnak most sokan Danny Aldridge-re, a MotoGP technikai igazgatójára, aki viszont joggal és okosan forszírozza, hogy a gyártóknak egymást közt kellene egyezségre jutniuk.

Azt egyébként Poncharal sem érti pontosan, hogy valójában mi állhat a négy gyártó felháborodása mögött valójában, illetve eleve miért központi téma folyamatosan az aerodinamikai fejlesztés, hiszen valóban elenyésző összegeket költenek erre a gyártók minden más költséghez és fejlesztéshez képest.

Dovizioso nyerte az első edzésnapot

Miközben a vezető téma továbbra is a „kanál” és a technikai szabályozás volt, természetesen a pályán is zajlottak az események.

Andrea Dovizioso meg is nyerte az első edzésnapot, Jack Miller és Maverick Vinales előtt.

Marc Márquez ugyan csak a nyolcadik helyen zárt tegnap, de ebből nem szabad következtetéseket levonni. Fontos azonban megemlíteni, hogy a reggeli edzést megnyerte, ráadásul úgy, hogy végig puha első gumival ment, amire korábban nem igazán akadt példa, és ez volt a Honda egyik leggyengébb pontja az elmúlt években. Ami pedig a délutáni edzést illeti, a regnáló világbajnok egyedüliként nem rakott fel új hátsó gumit, hanem az egész menetet ugyanazon a puha hátsó keveréken teljesítette.

Ha már a gumiknál tartunk, most először nincs aszimmetrikus hátsó gumi a Michelin palettáján 2017-es visszatérése óta.

Legjobb újoncként Fabio Quartararo zárta a pénteket ötödikként, míg a nap legnagyobb csalódása és vesztese Jorge Lorenzo lett, akit csak Hafizh Syahrin nem tudott megelőzni a 22 fős mezőnyben...

Még az 1:39-es köridejű pályákhoz képest is igen szoros volt az eredmény, hiszen Lorenzo a maga 21. helyén is egy másodpercen belül volt Doviziosóhoz képest.

Johann Zarco a KTM-en (Fotó: AFP)
2021.08.28 08:45:13

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A Pure ETCR egyetlen magyar versenyzőjével megpróbáljuk egy kicsit bemutatni az autót.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.