Nemzetisport.hu 2010.08.19 19:44 Frissítve: 2014.12.05 01:11

Michelisz Norbert Lamborghinire vált ideiglenesen

A Zengő-Dension Team WTCC pilótája a hétvégén a Lamborghini meghívására a Magyarországra első alkalommal látogató Lamborghini Blancpain Super Trofeo mezőnyében áll rajthoz a Hungaroringen.

Michelisz négyéves álma válik valóra

„Meg kell mondanom őszintén, iszonyatosan várom a hétvégét  – nyilatkozta Michelisz a zengodensionteam.com oldalon. – Mindig vágytam rá, hogy egy ilyen erős autóval versenyezhessek. Ez igazi különlegesség, ilyen autóval az embernek nem minden nap van alkalma nemhogy utcán, hanem még versenypályán is köröznie. A hétvégén nincs rajtam nyomás, azt várom magamtól, hogy jól sikerüljön az egész, azon túl, hogy élvezni is fogom az első pillanattól az utolsóig."

Michelisz nem először ül Lamborghini volánja mögé: négy évvel ezelőtt már kipróbálta, igaz, akkor már nem egy igazi példányt. Az akkori álomból most lett valóság.

„A GTR című számítógépes játékban a Murciélago volt az egyik legvezethetőbb és legélvezetesebb autó, bár az hátsókerék-meghajtású volt. Mindig is imádtam az ilyen típusú autókat. A GTR a második komoly szimulátor volt, amivel játszottam, nagyon sokáig megragadtam ott. Szimulátoron nagyon élveztem ezt az öt-hatszáz lóerő körüli autótípust, úgy gondolom, hogy élőben a négykerék-meghajtás még izgalmasabb lesz."

Michelisz a túraautó-világbajnokság újoncaként járja a világot, így egy ideje már nem versenyzett a Hungaroringen, most viszont ismét hazai versenyre készülhet.

„Fura a Hungaroring ritmusa, azt mondanám, hogy nincs is igazi ritmusa. A pályaismerettel egyáltalán nem lesz probléma, körülbelül fel tudom mérni, hogy mik lesznek az ívek és a fékpontok egy ilyen nagyon erős autóval is. Nem azt mondom, hogy a rendelkezésre álló körülbelül negyven perc szabadedzés elég lesz, de mindenképpen jobb, hogy a Hungaroringen mehetünk, mint bármely más pályán."

2021.08.28 08:45:13

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

A Pure ETCR egyetlen magyar versenyzőjével megpróbáljuk egy kicsit bemutatni az autót.

2021.06.05 10:12:59

Egyéb autó-motor KOVÁCS NIKOLETT

Johann Zarco nyerte a Katalán Nagydíj első edzésnapját a MotoGP-ben, de nem ő a leggyorsabb.

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.