Kamion Eb: Kiss Norbert ismét remekelt, növelte előnyét

MTI/K. B.MTI/K. B.
Vágólapra másolva!
2021.09.26. 20:25
null
Kiss Norbert 26 pontos előnnyel vezeti az összetett versenyt (Fotó: Meder István, archív)
A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a négyből két futamot nyert meg a gyorsasági kamion Eb hétvégi franciaországi fordulóján, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben – írja az MTI.

 

A 36 éves szombathelyi pilóta a szombati és a vasárnapi időmérő edzést is megnyerte Le Mans-ban, de az első napon mégsem indulhatott a pole pozícióból, mert a kvalifikáció után három rajthelyes büntetéssel sújtották, mivel úgy ítélték meg, hogy egy ütközésben ő volt a hibás.

Kiss az első versenyen így a negyedik pozícióból startolva harmadik lett, majd a szombat délutáni második – fordított rajtrácsos – futamon az ötödik helyről indulva diadalmaskodott a heves esőzésben rendezett viadalon.

Vasárnapi pole pozícióját már megtarthatta a magyar versenyző, és a nap első, a hétvége harmadik futamát nagy fölénnyel meg is nyerte. A forduló záróviadalán a fordított rajtrács értelmében a nyolcadik pozícióból startolt, és ötödikként ért célba.

A sorozat hivatalos honlapja szerint az összetettben Kiss 175 ponttal vezet, mögötte a német Sascha Lenz a második 149-cel, a cseh Adam Lacko pedig a harmadik 146-tal.

A kamion Európa-bajnokság idei szezonjának következő, utolsó előtti fordulóját a spanyolországi Jaramában rendezik a jövő hétvégén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik