F3: Schumacher győzelemmel szerezte meg az első pontjait; Tóth a 21.

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.03. 18:33
null
David Schumacher az első győzelmét aratta a Formula–3-ban (Fotó: DPPI)
David Schumacher szerezte meg a győzelmet a Formula–3-as második versenyen az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén. A dobogóra még Frederik Vesti és Dennis Hauger állhatott fel, Tóth László a 21. helyen ért célba Spielbergben.

 

A szombat délelőtti versenyt követően – ami alapján határozták meg a rajtsorrendet a második futamra – sok versenyzőt sújtottak büntetéssel a sportfelügyelők pályaelhagyásért és egyéb szabálytalanságokért, sőt, Ivasza Ajumut ki is zárták. Az élről végül David Schumacher várhatta a piros lámpák kialvását a második futamon, aki mellől Roman Stanek vághatott neki a futamnak. Tóth László a 19. helyre jött előre a büntetéseket követően.

Schumacher jól kapta el a rajtot, meg tudta tartani a vezetést. Tóth egy pozíciót javított az első kanyarokban. Nem sokkal később további két hellyel került előrébb, miután Logan Sargeant és Tijmen van der Helm összeütközött. Az autók mentésének az idejére a biztonsági autót is a pályára kellett küldeni, de négy körrel később folytatódhatott a verseny.

Az újraindításkor Schumacher tartotta magát, Tóth azonban veszített néhány helyet. Schumachernek a későbbiekben sikerült némi előnyt kiautóznia, Staneknek azonban jóval nehezebb dolga volt a második helyen. Veszített is egy helyet Jak Crawforddal szemben, aki azonban néhány körrel az előzése után kénytelen volt feladni a versenyt technikai probléma miatt.

Éppen ezt követően hajtott bele Juan Manuel Correa autójába Kaylen Frederick hátulról, de mindkét versenyző tovább tudott menni, így csak virtuális biztonsági autós korlátozás lépett érvénybe. Frederick behajtott a bokszutcába, és befejezte a versenyt. Bár a második helytől hátrafelé nagy csatákat láthattunk, Schumacher magabiztosan vezetett, és a 17. körre már 3.5 másodperc volt az előnye az élen.

Stanek előbb Viktor Martensszel, Frederik Vestivel, majd Dennis Haugerrel szemben is pozíciót veszített, ám Martens az utolsó előtti körben technikai probléma miatt kiesett előle. Rövid időre ismét korlátozták a versenyzést (virtuális biztonsági autóval), ami még inkább Schumacher kezére játszott.

A német versenyző végül nemcsak az első pontjait szerezte meg a Formula–3-ban, rögtön futamgyőzelmet is aratott. Schumacher mellé Vesti és Hauger állhatott fel a dobogóra, Tóth a 21. pozícióban látta meg a kockás zászlót a spielbergi második versenyen.

Folytatás vasárnap 11.05-kor a harmadik futammal!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik