Dakar: Loeb rekordot döntött, de Al-Attijah halad a győzelem felé

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2023.01.14. 17:06
null
Kovácsék munka közben (Fotó: Qualisport Racing)
Sébastien Loeb előtt soha senki sem nyert még sorozatban hat szakaszt a Dakaron, ám ez is csak arra volt elég, hogy a francia bebetonozza második helyét, hiszen Nasszer Al-Attijah fölényesen vezet.


Tizenkét másodperc. Mindössze ennyi választja el egymástól a Dakar motoros mezőnyének éllovasát, Toby Price-t és az őt üldöző Kevin Benavidest. Több ezer kilométer megtétele után ez elképesztően kis különbség, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy a harmadik Skyler Howes hátránya is csak 1:31 perc az éllovashoz képest. A motorosok a zárónapon fordított sorrendben rajtolnak, úgyhogy hatalmas szerepe lesz a taktikának – a két KTM-pilóta közül Price a harmadik, Benavides a második elsőségére hajt.

Az autós mezőnyben Nasszer al-Attijah ezzel szemben az ötödikre, és minden esélye meg is van arra, hogy megszerezze. „Nagyon érdekes volt az utolsó előtti szakasz, sok dűnét kellett megmászni: a második helyünkkel elégedett vagyok, hiszen számunkra az a legfontosabb, hogy tartsuk a vezető pozíciót – nyilatkozta a sportlövészetben olimpiai bronzérmes Al-Attijah, akinek az életrajzát tanítják a katari iskolákban. – A világbajnokság szempontjából fontosak a napi eredmények, főleg, hogy Seb (Loeb) egymás után nyeri a szakaszokat, de persze számunkra az a legfontosabb, hogy vasárnap megnyerjük a versenyt.”

Ahogyan a katari is utalt rá: a kilencszeres ralivilágbajnok Loeb nagyon rákapcsolt a Dakar második felében: szombaton egymás utáni hatodik szakaszgyőzelmét aratta, ami nem mindennapi teljesítmény, konkrétan előtte még senkinek sem jött össze ilyen sorozat.

„Ez a rekorddöntés nem szerepelt a terveim között, de örülök neki – mondta Loeb. – Igazából csak be akartam betonozni a második helyemet, egy kicsit növelni az előnyömet. Jól éreztem magam a homokon – ez cool volt!”

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió a szereléssel töltött pénteki nap után szombaton is elrajtolt a szakaszon, a navigátor számolt be az előző napok eseményeiről. „A csütörtöki szakasz az üres negyedben nagyon nehéz volt, nem véletlen, hogy korábban senki sem merészkedett ide versenyezni – mondta Czeglédi. – Nyolcvan kilométert gond nélkül megtettünk, amikor eltört a kardán. Meghegesztettük, és befejeztük a szakaszt, de a maratoni táborba nem mentünk el, hanem vissza az eredeti táborba, ahol várt a csapat. Egész éjszaka és másnap is szereltünk, így a pénteki szakaszt nem teljesítettük, de elkészültünk.”

Az időbüntetések miatt nagyon nagy hátránnyal, de Kovácsék a 25. helyen állnak az értékelésben, és haladnak tervük megvalósítása felé, hogy elvigyék a magyar zászlót Dammanba, a célba.

45. DAKAR RALI
Az állás a 13. szakasz (Sajbah–Al-Hofuf, össztáv: 675 km, ebből szelektív szakasz: 119 km) után. Motorosok:
1. Toby Price (ausztrál, KTM) 43:11:51, 2. K. Benavides (argentin, KTM) 12 másodperc hátrány, 3. Howes (amerikai, Husqvarna) 1:31 perc h., ...28. Gyenes Emánuel (romániai) 7:41:58 óra h., ....90. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 112:03:08 ó h.
Autósok: 1. Nasszer Al-Attijah, Mathieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 43:48:10, 2. Loeb, Lurquin (francia, belga, BRX Hunter) 1:21:42 ó h., 3. Moraes, Gottschalk (brazil, német, Toyota Hilux) 1:35:50 ó h.
Kamionosok: 1. Janus Van Kasteren, Darek Rodewald, Marcel Snijders (holland, lengyel, holland, Iveco) 52:38:58, 2. Macik, Tomasek, Svanda (cseh, Iveco) 1:'6:42 ó h., 3. Vandenbrink, Mouw, Kofman (holland, Iveco) 2:43:03 ó h., ...25. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 206:42:42 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik