Képes Sport
TÓTH ANITA 2021.01.02 09:59 Frissítve: 2021.01.02 11:40

„Amikor elrajtol az első szakasz, új ember születik” – Szalay Balázs negyed évszázados Dakar-kalandjai

Huszonöt év, tizenöt Dakar – Szalay Balázs kereken negyed évszázadot töltött el a világ különböző sivatagjaiban, s már navigátora, Bunkoczi László is a tizedik maratoni megméretésére készül. Rajt január 2-án, Szaúd-Arábiában.

Szalay Balázs (jobbra) és Bunkoczi László nélkül ma már jószerivel el sem kezdik a Dakart.


– Huszonöt éve, 1996 januárjában indult az első Dakarján. Vállalkozna egy kis múltidézésre?

– Gyerekként Niki Lauda és Juan Manuel Fangio volt a példaképem, és persze szerettem volna autóversenyző lenni. Nem volt meg hozzá az anyagi háttér, és teltek az évek, harminc körül pedig az embernek már esélye sincs a Formula–1-re, végül azonban mégis az adta meg az ihletet. Valamelyik nagydíjat néztem a tévében, amikor elkezdtem azon gondolkodni, mégsem kellene feladnom a versenyzői álmokat, és mire leintették a versenyt, megszületett bennem a gondolat, hogy a Dakar való nekem.

– Látott akkor már több homokot annál, mint ami egy homokozóban van?

– Dehogyis! Azt sem tudtam, mi fán terem a Dakar, azt sem, mikor rajtol, csak annyit, hogy ott az életkor nem lehet akadály.

– Hogyan vágott bele a nagy kalandba?
– Levelet írtam a szervezőknek, hogy szeretnék rajthoz állni a versenyen. Erre ők nagyon aranyosan küldtek nekem egy VHS-kazettát, amin az előző évi, a kilencvennégyes Dakar összefoglalója volt. Ez október-november táján lehetett, úgyhogy a kilencvenötös versenyre már esélyem sem volt felkészülni, de... Rongyosra néztem a felvételt, és közben rájöttem, hogy ez tényleg nekem való, ott tényleg olyan emberek vannak, mint én: kitartóak és kalandvágyók. Utóbb egyébként be is bizonyosodott, hogy az autósportok közül talán ez a legkreatívabb szakág, hiszen nem ismered a pályát, minden pillanatban felelős döntéseket kell hozni. Éppen ez volt az, amit kerestem.

– Pedig jó néhány sportágban kipróbálta magát addig is.

– Gyerekkorom óta kajakoztam, illetve jégkorongoztam, aztán ott van a futball, amit a régi kajakosokkal a mai napig hetente űzünk, és jó néhány futóversenyen is részt vettem: indultam a New York-i maratonin, futottam Stockholmban és itthon, az IBUSZ-maratonin is, amelyen a top százban voltam.

BUNKOCZI IS DAKAR-LEGENDA LESZ
Dakar-legenda. Az érdemli ki ezt a titulust (és a vele járó érmet), aki legalább tíz Dakaron rajthoz állt, s az említett tábort erősíti 2021-től Bunkoczi László, aki 2004 óta diktálja az itinert Szalay Balázsnak.
„Amatőr csapat voltunk, amikor Laci csatlakozott hozzánk, és azóta rendkívül nagyot léptünk előre technikailag, vezetési tudásban és logisztikában egyaránt. Mi ketten is együtt fejlődtünk folyamatosan” – mondta Szalay a navigátoráról.
S hogy mennyire nehéz mindig új helyzethez, új országhoz, új tájakhoz alkalmazkodni annak, aki azért felelős, hogy odataláljanak mindenhova? Nos, nem könnyű.
„Nem lehet teljesen megszokni, hogy folyamatosan új országokban versenyzünk, főleg azért nem, mert ha valahol már sokat mentél, fel tudod építeni magadban, hogy mit takar egy adott jel az itinerben, hogy mit jelent egy-egy szituáció – mondta Bunkoczi. – Nekünk kimaradt egy év a Dakaron, most ismerkedünk majd meg a szaúdi pályákkal, ráadásul a rajt előtt mindössze negyedóránk van az itinerrel foglalkozni, pedig ez korábban kialakult munkafolyamat volt. Egyrészt megjelöltem a balesetveszélyes helyeket pirossal, másrészt ellenőriztem a GPS-pontok számát. Ezek közül valamelyik elmarad, hiszen mindkettőre nincs lehetőség ilyen rövid idő alatt. Előnyben vannak velünk szemben, akik tavaly is indultak a Dakaron, de az elmúlt évek tapasztalatára építve próbálunk ezen átlendülni.”
Azt is bevallja, a 2004-es, pokoli nehéz Dakaron (ami neki az első volt) azt sem gondolta, hogy a célig elérnek, nemhogy arra a versenyre rápakol még nyolcat (és most már kilencet). Ám teltek az évek, és klassz élményeket gyűjtött, rengeteget adott neki a Dakar, s ezeket a tapasztalásokat már nem adná semmiért.


– Már akkor is a hosszú távú kihívások vonzották?
– Mondhatjuk. Persze, a maratoni három óra, a Dakar meg tizenkétszer tíz, ami óriási különbség, de a filozófiája, hogy kitartónak kell lenni és sohasem feladni, tulajdonképpen hasonló.

– Vissza is kanyarodtunk a Dakarhoz. Hogyan zajlott a verseny előtti felkészülés huszonöt éve?
– Frank Papp akkoriban pályaversenyekre épített autókat Texasban, őt kerestem meg, hogy segítsen felkészíteni egy terepjárót, és ő meg is tette. Állati büszkék voltunk rá, hogy milyen jó technikát raktunk össze, aztán a prológon a száznegyvenedik helyről indulva a négyszáz méteres párhuzamos pályán kaptunk ötven métert egy dízel Toyotától… Elkezdtük vakarni a fejünket, hogy hűha, itt valami nagyon nem lesz jó. És akkor még nem is láttuk a tartalék alkatrészekkel telepakolt kamionokat, meg a helikoptereket, miközben nekünk mindenünk bent volt a kocsiban.

– Elég volt egy verseny, hogy ellessék a fortélyokat?
– Rögtön láttuk, hogy mi kellene, de azt is, hogy arra a világ összes pénze sem volna elég. Viszont azt hamar leszűrtük, hogy legközelebb biztosan szükségünk lesz egy szervizesre, mert ezt nem lehet ketten csinálni. Így lett Frank a szervizes, de még ő sem volt elég, mert annyi baja lett a kocsinak, hogy egy embernek az túl sok volt, így kétezerben már két szervizessel álltunk rajthoz.

– Két kiesés után abban az évben célba értek. Diadalittas érzés volt áthaladni a céldobogón?

– Csúcs volt! Akkora elégedettséggel töltött el, hogy nem is terveztem, hogy visszamegyek, mert úgy éreztem, mindent elértem, amit szerettem volna. Azután amikor 2001-ben néztem a tévében a többieket, éreztem, hogy én is ott akarok lenni, hogy mindenképpen visszamegyek.

A 20. hely a legjobb eredményük, ezt kétszer is sikerült elérniük. Most, jobbra vágyva a 18. pozíciót célozzák meg (Fotó: Dakar.hu)


– Gondolta akkor, hogy ennyi év után is még ilyen szenvedély hajtja vissza a sivatagba, hogy a 2021-es Dakar már a tizenötödik lesz?
– A kaland, a felfedezés mindig vonzott, és versenyezni is szerettem, szeretek a mai napig. A helyzet az, hogy amikor odaérsz a Dakarra, még tele vagy idegességgel, feszültséggel, ám amikor elrajtol az első szakasz, új ember születik. Egyszeriben nyugalom lesz úrrá rajtad, és elkezdesz százszázalékosan a versenyzésre figyelni, nem gondolkodsz semmi máson. Kiüríted a fejed, és már csak a Dakar létezik.

– Mi a legjobb a sivatagi versenyzésben?
– A változatosság. Hogy olyan helyekre jutsz el a világban, ahová más úton-módon semmi esélyed sem lenne.

– Melyik útvonalat kedvelte a leginkább?
– A Dakar a szívemben még ennyi év után is leginkább Afrikához kötődik, és nem azért, mert a dél-amerikai versenyek ne jelentettek volna ugyanolyan kihívást. De még most is feláll a karomon a szőr, ha kiejtem a számon: Mauritánia. Mindenki tartott kissé attól, amikor beléptünk a végtelen homok országába, és aki azon a klasszikus útvonalon célba ért a Rózsaszín-tó partján, az tényleg győztesnek érezhette magát.

– Akkor Szenegál a kedvenc országa?

– Nagyon szeretem Szenegált, de ha kedvencet kell mondani, Argentína, Chile, Peru az, mert felejthetetlen élmény volt több tízezer ember között autózni, látni, hogy minden kanyarban tömeg áll. Nagyon feldobja az embert a látvány, jobban koncentrál, jobban csúsztatja az autót, hiszen érzi, hogy szurkolnak neki. Nagy kontraszt volt ez azután, hogy Afrikában elvétve láttunk embert, néha talán két-három gyereket a falu szélén.

– Melyik volt a legnehezebb Dakarja?

– A 2004-es: szó szerint minden napért, minden kilométerért megküzdöttünk. Annyi gondunk volt az autóval is, hogy sokszor csak reggel értünk be a táborba, és a reggeli után szinte már mehettünk is tovább. Összefolytak a napok, kínkeservesen jutottunk el a célig, ott viszont nagyon boldogok voltunk.

 NAGYFIÚK, NAGY JÁTÉKOK
Fazekas Károly a tereprali négyszeres abszolút magyar bajnoka, jó néhány nemzetközi viadalon próbára tette a tudását, és Afrikában a sivatagi versenyzésbe is beleásta magát (néha szó szerint is), ám a Dakar eddig álom maradt neki. Bár 2018-ban ott volt a rajtnál, azt a versenyt terrorfenyegetettség miatt törölték, azóta pedig nem adódott újabb alkalom. Mostanáig.
„Az utóbbi években nagy vágyunk volt, hogy legalább egyszer elinduljunk a Dakaron, és tavaly januárban akartunk is nevezni, de technikai okok miatt nem engedtek indulni  – mondta Fazekas Károly, aki Horn Alberttel és Csákány Péterrel a kamionos kategóriában száll harcba. – Azt mondták, túlságosan hátul van a motor, meg túl nagy, és a többi – de néhány hónapja felhívott a technikai főnök, hogy mégis mehetünk, úgyhogy rohamtempóban felkészültünk!”
A versenykamion készen állt, úgy tették el, hogy csak apróbb simításokat kellett elvégezni rajta, meg tesztelni.
„Kissé hihetetlen, hogy teljesül az álom, ott lehetünk a Dakaron – tette hozzá Fazekas. – Hogy mi a célunk? A Dakar kellő alázatot kíván, mint minden maratoni terepraliverseny, de a cél nyilván az, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el.”
Rajta kívül ott lesz a mezőnyben – immár tizenkettedik alkalommal – Darázsi Zsolt, aki az egyik legrutinosabb magyar sivatagi kamionos. Ezúttal a francia PH Sport csapat kérte fel, hogy vezesse az egyik T4 Assistance kamionját, ami azt jelenti, hogy Darázsit a versenybe nevezték, s az lesz a feladata, hogy ha az istálló versenyzői – köztük például a motorral öt győzelmet arató Cyril Despres – technikai segítségre szorulnak, a magyar fiú érkezik a dűnék közé és segít a gyorsszervizben.


– El lehet ma még veszni a sivatagban?
– Persze, hogy el. Bármikor lemerülhet vagy tönkremehet a GPS, leeshet az antenna vagy eltörik a csatlakozó, és már el is vesztél. De akkor sem kell pánikba esni, hanem elindulni egy irányba, és addig menni, amíg nem találsz valamit.

– Mikor történt ilyen legutóbb?
– Az egyik dél-amerikai versenyen kitört a homokvihar, úgy fújta a szél a homokot, hogy fogalmunk sem volt, hol vagyunk. A megállás ilyenkor nem opció, úgyhogy csak mentünk, mentünk, folyamatosan erőre kapva attól, ha megláttunk magunk előtt valakit, aki szintén „tapogatózva” haladt előre.

– Hogy kell elképzelni a homokvihart?

– Az igazit úgy, hogy nem látsz semmit, de úgy semmit, hogy a motorház elejét sem. Nincs más választásod, mint hogy felveszed a búvárszemüveget, hogy ne menjen a szemedbe a homok, és üldögélsz, várva, hogy vége legyen. Mert a legnagyobb homokvihar is véget ér egyszer – ez nagy tanulság.

 

– Mi az, ami nélkül ma már nem indulna el a sivatagba?
– Víz. Olyan sohasem volt, hogy víz nélkül elmentem volna, de egyszer megesett, hogy a két másfél literes palack közül, ami mindkettőnknek ott van az ajtóban, az egyikbe elfelejtettünk vizet tölteni. Nagyon gyorsan megittam az egyiket, és még rengeteg volt hátra a napból, amikor rájöttem, hogy nincs több. Rossz érzés fogott el, és sokkal szomjasabbnak éreztem magam, mint egyébként, már csak attól a tudattól, hogy nincs vizem.

– Megállnak közben? Úgy értem, hat liter víztől azért megesik, hogy az embernek ki kell mennie…

– Nem esik meg. Amikor verseny van, akkor verseny van, olyan gyorsan akarunk végigérni a pályán, ahogyan csak tudunk. Bár most lesz egy új szabály, amely kötelezi a versenyzőket, hogy háromszáz kilométerenként tartsanak tizenöt perc pihenőt biztonsági okból. Még az is lehet, hogy megtetszik ez a szusszanásnyi szünet, de most még furcsának tűnik.

– Tízes skálán mennyire kimerítő egy nyolcszáz kilométeres mért szakasz?

– Egy ilyen hosszú valószínűleg csak ötös lenne. Én akkor kezdek izgulni kicsit, ha azt látom, hogy a következő nap csak háromszáz kilométer vár a mezőnyre, mert az a tapasztalataim szerint sokkal jobban megizzaszt minket.

– Mennyire volt nehéz a felkészülés a januári Dakarra ilyen kacifántos év után?

– Nagyon. A járványhelyzet nem kedvezett a versenysportnak, és szinte hetente szembetaláltuk magunkat valami újabb nehézséggel.

– Hat nappal az indulás előtt például Szaúd-Arábia lezárta a határait, nem fogadott és nem indított gépeket.

– De a szervezőknek erre is volt megoldásuk: a sportminisztériummal egyeztetve charter-gépekkel repítették be a mezőnyt az országba, ahol szigorú feltételeknek kellett megfelelni. Két nap önkéntes karantén után újabb teszt, majd következett a Dakar-buborék.

– A legendás verseny szervezői minden évben törekszenek arra, hogy próbálják kissé kiegyenlíteni az erőviszonyokat az amatőrök és a gyári versenyzők között: az idén például mindenki csak a rajt előtt negyedórával kapja meg az itinert, a profik ráadásul elektronikus formában. Ez segít?
– Szerintem igen, legalábbis a reményt felcsillantja. A gyári csapatok nyilván mindig gyorsabbak lesznek, hiszen van pénzük, folyamatosan fejlődnek és a legjobb pilótákat szerződtetik, miközben az olyan csapatok, mint a miénk, egyre fogynak.

A 2021-es Dakar útvonala


– A fentiek dacára mi lehet a reális cél?
– A tizennyolcadik hely.

– Milyen határozott…
– Azért, mert a huszadik hely a legjobb eredményünk, ezt kétszer is sikerült elérnünk, úgyhogy nyilván jobbra vágyunk.

– Huszonöt év után is mutat újat a sivatag?
– Persze, főleg, hogy most megint ismeretlen országban versenyzünk.

– Szaúd-Arábia lesz a negyvenegyedik ország, ahol megméreti magát.
– Igen, és ha hiszi, ha nem, még mindig megvan bennem a felfedezés érzése, amikor új országba megyünk. A homok is mindenhol más. Egyszer köves, máskor puha homokos, egyik helyen hullámos, a másikon sima, van, ahol kagylókkal van tele, ami szétvág mindent az autón, máshol meg sziklákkal, és van, ahol olyan finom és lisztszerű, hogy térdig elsüllyedsz benne. Szóval ezer arca van a sivatagnak.

– Mire számít Szaúd-Arábiában?
– A tévében láttam még csak a pályákat, ott meg nyilván a legszebb helyeket mutatták, például amikor a jordániai Petrához hasonló nabateus romváros mellett haladt el a mezőny, úgyhogy arról nincs nagyon elképzelésem, miként zajlott a többi szakasz. De voltunk már Katarban, Jordániában és Egyiptomban, ami azért kissé előrevetíti, milyen típusú homokos pályákra számíthatunk. A rendezők azt is elárulták, hogy a tavalyi nagy átlagsebesség helyett az idén technikásabb szakaszokra van kilátás, aminek én kifejezetten örülök, mert sokkal élvezhetőbb.

 SAINZ „ÉHES” MARADT
Fel kell kötnie a gatyáját annak, aki az autósok között győzelemre tör a Dakaron. A mezőny ugyanis tele van világsztárokkal, többségük kis túlzással több időt töltött el sivatagi környezetben, mint otthon, a saját kertjében. (Nyilván azért, mert kertészkedés helyett is a dűnék közé vágyott…)
A címvédő Carlos Sainz, aki két ralivilágbajnoki címe mellett most már három Dakar-győzelemmel is büszkélkedhet, s aki elképesztő lendülettel vág neki minden egyes versenynek, s egyetlen elfogadható eredmény létezik neki, a győzelem.
Harmadik győzelmével tavaly olyan legendák elitcsapatához
csatlakozott, mint René Metge, Pierre Lartigue és Nasszer al-Attijah – utóbbi versenyző természetesen most is ott lesz a mezőnyben –,
s mindössze Ari Vatanen (4 győzelem) és Stéphane Peterhansel
(7 győzelem autóval) előzi meg. Mindezt 58 évesen. S ha hozzávesszük, hogy 2020-ban megkapta még az Asztúria hercege sportkitüntetést is, akkor igazán tökéletes évet tudhat maga mögött.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy a „Matador” jóllakott volna, sőt… „Harcba szállok a címem megvédéséért – jelentette ki. – A legutóbbi győzelmemre vagyok a legbüszkébb, és biztos vagyok benne, hogy az első után a második szaúd-arábiai verseny is nagy kihívást tartogat, talán még többet is, mint az első. A nehéz körülmények ellenére tovább fejlesztettük az autót, a csapat remek munkát végzett, szerintem még erősebbek vagyunk.”
Nos, ha az autó erősebb, akkor bizakodhat Stéphane Peterhansel is, hiszen a spanyol szupersztár és a Mr. Dakar becenevet 13 győzelmével (6 motorral, 7 autóval) kiérdemlő francia csapattársak a X-Raid alakulatnál, s mindketten Minivel szállnak harcba a végső sikerért.
Legnagyobb kihívójuk a katari Nasszer al-Attijah lehet, aki elképesztő formában versenyzett egész évben, s nem szabad megfeledkezni toyotás csapattársáról, Jazid al-Radzsiról sem, aki szaúdiként hazai pályán mutathatja meg tudását, vagy éppen a dél-afrikai Giniel de Villiers-ről, aki az egész mezőny legmegbízhatóbb tagja.

 

A NEMZETI SPORT SZOMBATI MELLÉKLETEKÉNT MEGJELENŐ KÉPES SPORT FRISS, JANUÁR 2-I SZÁMÁBÓL AJÁNLJUK:
Diego Maradona-sorozat, 1. rész: Diktátorok barátsága
Olimpia 1920: Négyoldalas összeállítás az antwerpeni ötkarikás játékokról
– Rendezésről ábrándoztunk, részt sem vehettünk: az 1920-as játékok magyar végpontjai
– Kard, birkózás, Hajós - kik lehettek volna Antwerpen magyar éremszerzői?
– Mire viszi a magyar labdarúgó-válogatott, ha…?
– Magyar csúcstartóból csehszlovák zászlóvivő: Vacláv Vohrálik története.
Mi lett vele?: Az orosz kézilabdázó Jelena Csauszova vb-cím után fordított hátat a sportágnak
Sztárportré: Youssoufa Moukoko, a német futball ügyeletes csodagyereke 
Hosszú kávé: Keleti Éva fotóművész és a sport



(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2021. január 2-i lapszámában jelent meg.)

2021.01.18 15:18:10

Egyéb autó-motor nemzetisport.hu

2021.01.13 22:47:31

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA (Szaúd-Arábia)

Exkluzív interjú Khalid bin Szultan al-Fejszal al-Szaud herceggel, a szaúdi motorsport szövetség elnökével.

2021.01.02 08:46:27

Egyéb autó-motor TÓTH ANITA

Milyen egy homokvihar? És eltévedni benne? Kulisszatitkok a 15. rajtjára készülő versenyzőtől.

2020.12.21 12:47:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

A magyaroknak kevesebb babér termett a WTCR-ben, Da Costa tarolt az FE-ben – ez történt idén a nemzetközi autósportban!

2020.12.26 15:35:52

Egyéb autó-motor BÖRZÖLI BERNADETT

„Míg a WTCR és az ETRC is izgalmas versenyeket hozott, a lelátók üresen áztak az őszi esőben...”