Cseppben a tenger – Morvai Katalin publicisztikája

Nincs mese, jobb, ha belátjuk: a profi sportban a női edzők számára nem terem sok babér. Ifjúkoromban még azt írtam volna kicsit csípősen, hogy azért, mert az élsportot úgy, ahogy van, a férfiak uralják. Az erősebb nem képviselői kisajátították maguknak a sportvezetés minden szintjét. Az olimpiai mozgalomtól kezdve – na jó, tegyük hozzá, az egész az ő ötletük volt (lásd báró Pierre de Coubertin, Panajotisz Szucosz, Kemény Ferenc és társaik) – a sportszövetségekig és az egyesületekig. Lényegében hosszú évtizedeken át férfiak uralták a sportvilágot. Az újkori olimpiák első száz évében vezető pozícióba nem kerülhetett nő. Ha lett volna hozzá tehetsége, ha nem. Sokáig elfogadott volt, hogy a sport a férfiak játszótere. Aztán csak sikerült néhány nőnek áttörnie ezt a gátat, és eljutottunk oda, hogy 2025 márciusában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság történelmet írt azzal, hogy megválasztották az első női NOB-elnököt. Kirsty Coventry a tizedik topvezető – kilenc férfi után!

Szóval, sportújságírói pályafutásom hajnalán hajlamos lettem volna jól odapörkölni, hogy no de kérem, hol vannak a női edzők? Ja, hogy ők maradjanak csak a gyerekeknél, a nevelőedzői szerepkörben, s hagyják a komoly szakmát a férfiakra?! De ma, negyven év múltán elfogadóbban látom ezt. Talán mégsem véletlen, hogy a gyengébb nem olyan ritka a vezetőedzői, top edzői posztokon, mint a fehér holló. 

Ezért is kapta fel a fejét mindenki az európai labdarúgásban, amikor kinevezték, igaz, csak mentőötletként a szezon végéig a Bundesliga első női vezetőedzőjét. (Erről Moncz Attila kollégám írt „Eta, az úttörő” címen néhány napja e lap hasábjain egy remek véleménycikket.) Azt majd meglátjuk, hogy mindez hoz-e áttörést, de talán érdemes feltérképezni ezt a területet. 

Lássuk, mit mond például az a statisztika, hogy Magyarországon Az év edzője választáson a honi sportújságírók hányszor szavaztak meg női edzőt a legjobbnak. Már a kategória sem olyasmi, ami rögtön kitüntetésért kiáltott. Az Év magyar sportolója titulusra először 1958-ban lehetett szavazni, míg a legjobb edzők csak 1985-től kaphatták meg e különleges díjat. (Az első kitüntetett, Mezey György a labdarúgásban jeleskedett.) Az első edzőnő, aki kiérdemelte a megtiszteltetést Fábiánné Rozsnyói Katalin volt 2001-ben. Kati néni aztán meg sem állt sorozatban hat (!) elsőségig. Nem csoda, a kajak-kenu akkoriban minden sportági eredményességi rangsorban az élbolyban volt, a versenyzők ontották az olimpiai és világbajnoki aranyérmeket. Sok évvel később nő létére Kati néni lett az első magyar edző, aki NOB edzői életműdíjat kapott. De kiérdemelte a Magyar Olimpiai Bizottság Nők Sportjáért Életműdíjat és többek között a Prima Primissima díjat is.

Fábiánné Rozsnyói Katalin tehát a ritka kivétel a számos kitüntetett magyar férfi tréner közt. A listán, amelyet később összevontak a szövetségi kapitányi top sorrenddel, rajta kívül egyetlen nő szerepel még, Csang Csing Lina, a rövid pályás gyorskorcsolyázó aranygenerációnk kínai mestere. Erre most kicsit gondolatban elhúztam a számat, ugyanis nem kaphatta meg egyedül, 2018-ban társtulajdonosként Bánhidi Ákos „tettestárs” lett…

A két hölgynek nem lehet elég mélyen fejet hajtani. Az ő tudásuk és szakmai alázatuk, nem utolsósorban pedagógiai érzékük a legmagasabb szintre emelte őket. És érdekes, még egy valamiben is különlegesek. Mesteredzőként férfiakat vagy férfiakat is irányítottak. A közismerten szigorú Kati néni a Kammerer Zoltán, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid alkotta kajak négyessel, mintegy hattyúdalként, a 2012-es londoni olimpián ezüstéremig vitte. Az edzőként elért sok-sok aranyérem nem rendítette meg őt annyira, mint ez a kései siker. Elmondása szerint sohasem ment le verseny előtt a tanítványaihoz a stégre, csak ekkor, és ez volt az egyetlen, amikor egy kis személyeset kívánt, azt súgta a srácoknak, hogy érte is hajtsanak. Hát megtették.

Lináról nem tudni, mit súgott a magyar színekben versenyző Liu testvérek fülébe Pjongcsangban a 2018-as téli olimpián, de a férfiváltó, majd négy évvel később 500 méteren Liu Shaoang is ötkarikás aranyérmes lett. Sporttörténetet írtak. És gyűjtötték még a medáliákat jó ideig. Mígnem tíz év magyarországi munka után 2022 nyarán Csang Csing Lina visszatért Kínába, s egy huszárvágással később elhagyta Magyarországot Liu Shaolin és öccse, Liu Shaoang is. (Az okokat, gyanítom, sohasem tudjuk már meg.) 

Ha itthon kettejükön kívül olyan női edzőt szeretnénk találni, aki férfi sportolókkal lett sikeres, hirtelen más nem jut eszembe rajtuk kívül, mint az olimpiai és négyszeres egyéni világbajnok kajakos, Kopasz Bálint trénere, egyben édesanyja, Kopaszné Demeter Irén. Ők aztán különleges páros!

Visszakanyarodva a nemzetközi sportvilágra, az Olympics.com oldalon leltem egy összefoglalást arról, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és az olimpiai mozgalom milyen erőfeszítéseket tesz a nemek közti egyensúly előmozdítására, illetve, hogy mi a helyzet az élvonalat edző nők terén a számok nyelvén. Nos, a tokiói olimpián a résztvevő versenyzők 48 százaléka volt nő, de az ötkarikás játékokra akkreditált edzőknek csupán 13 (!) százalékát tették ki a gyengébb nem képviselői. Négy évvel később, a párizsi olimpia kapcsán is felvetődött a kérdés: hol vannak a női edzők? A Context.news oldalán 2024. július elején a brit díjnyertes újságíró, Emma Batha feszegette a témát. Arra a megállapításra jutott, hogy miközben Párizsban a sportolók létszámában teljes a nemi egyenrangúság, azaz ugyanannyi férfi és női topversenyző vehet részt a nyári játékokon, az edzők körében rendkívül nagy az aránytalanság. Mondanom sem kell, a férfiak javára. Illusztráció gyanánt a Covid-járvány miatt halasztott és 2021-ben megrendezett tokiói olimpián aranyérmes brit műugrók, Tom Daley és Matthew Lee fotóját hozták edzőnőjükkel, a zimbabwei Jane Ann Figueiredóval. Jane amúgy huszonegy évvel korábban két női műugró tanítványával is ért el olimpiai sikert (akkor az orosz válogatott mellett dolgozott). A szerző számba vette azokat, akik esélyesként indultak, ráadásul a trénerük nő volt. Ilyennek számított az amerikai sprinter, Gabby Thomas, akit 2019 óta edzett Tonja Buford-Bailey. Gabby Párizsban háromszoros aranyérmes lett (200 m, illetve a 4x100-as és 4x400-as váltó). 
Ugyancsak női edzővel, Melanie Marshall-lal készült a brit mellúszó, Adam Peaty. Együttműködésük az olimpiai és világbajnok úszó tizennégy éves korától kezdve, tizenöt esztendőn át tartott, s épp a legutóbbi olimpiai ezüstérem után váltak ketté útjaik. Ahogy Tonja, Melanie is sikeres olimpikonból lett sikeres elit edző. Kettejükön kívül a friss világcsúcstartó ukrán magasugró, Jaroszlava Mahucsih számított még aranyesélyesnek Tetjana Sztyepanova keze alatt. Meg is szerezte a győzelmet a női duó.

És nagyjából ennyi a napjainkban olimpiai szinten dolgozó világsztár női edzők sora. 

Bár olykor hallani olyan hangokat a gyengébb nem képviselőitől, hogy a nőknek kétszer annyit kell dolgozniuk, hogy ezen a pályán érvényesülhessenek, meg hogy ha nyíltan nem is találkoznak nőgyűlölettel az élsportban, azért ki-kiderül, hogy olykor érzik a diszkriminációt, a gúnyt, a lekezelést és alulértékelést. Sok tehetséges nőnek bizonyára nehéz a legmagasabb szintű karrierépítés és a családi felelősség, szerepvállalás egyensúlyának megtalálása. 

Egyértelmű, hogy több támogatást kell kapniuk ezen a területen. A korábbi francia kerékpáros-világbajnoknő, olimpiai ezüstérmes Marion Clignet harminc évet töltött az utakon, 350-nél is több győzelme van, tehát belelát a sportágba. Amikor ő azt mondja a Context.news oldalán, hogy a legfőbb akadályt a férfiak jelentik azzal, hogy nem engedik be a nőket maguk közé a klubba, akkor ezt érdemes elhinni neki. Mások a sport hatalmi dinamikáját emlegetik. De akárhogy nézzük, még az Egyesült Államokban is alig találni az elitben dolgozó elismert női edzőt.

Hajlok azt gondolni, hogy el kell fogadni, ez a pálya – ahogy a pilótáké, mozdonyvezetőké, bányászoké, tűzoltóké, biztonsági őröké vagy a kőműveseké – nem tipikusan női szakma, s az edzők körében sosem lesznek meghatározó számban a nők. És nincs ezzel semmi baj. Örüljünk nyugodtan annak a kevésnek! 

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!