Gurulnak a gyógyszerek – Malonyai Péter publicisztikája

A VÁRTNÁL KISEBB VISSZHANGOT kapott a Las Vegas-i Enhanced Games, azaz a továbbfejlesztett játékok. Ahol az volt a plusz, hogy doppingolva versenyezhettek az indulók három sportágban, úszásban és atlétikában a sprintszámokban, súlyemelésben pedig a húzódzkodást is bevonva. A győztesek 250 ezer dollárral lettek gazdagabbak, egy-egy világcsúcsért egymillió dollár bónusz járt.
Hiába a nagy lehetőség, csak a görög úszó Krisztian Golomeev élt a teljes lehetőséggel, 20.81 másodperccel nyerte meg az 50 méteres gyorsúszást, 0.07-tel felülmúlva az ausztrál Cameron McEvoy érvényes világcsúcsát (20.88). Golomeev tiltott szereket és öltözéket használt, poliuretán úszódresszben versenyzett. 

A szervezők a gyógyszerek biztonságos, orvosilag felügyelt adagolását hirdetik, hogy lássák, hol van az emberi teljesítőképesség határa. Alapelvük: a tiltások elfojtják a sportolókban rejlő lehetőségeket. A milliárdos befektetők által életre hívott viadalon mindössze 42 induló volt, ez azért nem áttörés, ám a szervezők bíznak a jövőben, a játékok vezérigazgatója, Maximilian Martin úgy véli, megérkeztek a main­stream kultúrába, azaz a fősodorba. „Maradunk. Ma este megváltoztattuk a világot” – nyilatkozta. A vita pedig tart a szakértők között, a legfigyelemreméltóbb megjegyzés Kagan Ducker professzoré: „Ez a verseny páratlan lehetőség, tisztán láthatjuk, hogy az illegális módszerek és szerek miként hatnak a sportteljesítményre.”

Természetesen ezer- és egyféle kimutatás készült, talán a leglényegesebb, hogy a versenyzők 91 százaléka tesztoszteront vagy tesztoszteron-észtereket; 79 százaléka növekedési hormont; 62 százaléka stimulánsokat; 41 százaléka pedig EPO-t, azaz állóképesség-fokozó szert használt. Az a megállapítás pedig már túlmutat a sporton, hogy ha a gyógyszeresen támogatott fizikum és teljesítmény elterjed és üzleti termékké válik, félelmetes elvárásokat teremthet a civilek számára is. Így igaz, lásd: világháló – megszámolhatatlanul sok tipp van arra, hogy úgy nézzünk ki, mint… És itt mindenki választhat celebet magának.

A Las Vegas-i csodaverseny egyelőre nem indult el hódító útjára, de ez nem azt jelenti, hogy a (sport)világ elutasítja a tiltott szereket. Mert – ne legyenek illúzióink – igencsak népszerűek az elit sportban, csak éppen szokás szerint titokban, a lebukás árnyékában. A számok ingadoznak, de jellemzően 1500–2000 esetet regisztrálnak esztendőnként. A sportágaknál az atlétika vezet a súlyemelés és a kerékpározás előtt, a testépítés negyedik helye azt mutatja, hogy az amatőrök is szívesen járnak a tilosban a sikert üldözve. Az országoknál India, Oroszország és Olaszország a sorrend, az oroszoknál nagy botrány az államilag támogatott doppingolás (22 sportág, 291 szankció). A legtöbb lebukás nem a klasszikus módi (vizelet) eredményeként, hanem a biológiai útlevél jóvoltából születik, lényege, hogy a gyanús változások bizonyító erejűek. A szigor itt-ott túlzott, például a holléti szabályok megsértése nálam az emberi jogokat is sérti, miért éppen a mindenható WADA jogosult tudni a sportolói (állampolgári) lét valamennyi rezdüléséről.

Idetartozik, hogy szerfüggő korban élünk. A legfrissebb (2025) adatok szerint a világon 296 millió ember használ illegális kábítószert legalább egyszer egy évben (15–64 éves korosztály), ez a világ népességének nagyjából 5.8 százaléka. Ami a gyógyszereket illeti, a fejlett országok felnőtt lakosságának 50–80 százaléka él velük rendszeresen. Az Egyesült Államokban évente több mint 140 millió opioid (szintetikus gyógyszerek) receptet írnak fel, miközben az opioidtúladagolások száma történelmi csúcsokat ér el. Jó üzlet a gyógyszereké, a globális piac éves szinten 1.5–1.7 billió dollár értékben forgalmaz (1 billió = 12 nulla). Magyarországon az egy főre jutó gyógyszerkiadás 2023-ban 445 euró (159 ezer forint) volt, ami az összes egészségre fordított költés 23 százaléka, jóval magasabb az európai átlagnál (13 százalék).

Jellemző, hogy a televíziós sportközvetítések során bejátszott reklámok javarészt gyógyszereket népszerűsítenek, az pedig aktuális hír, hogy egy svájci sportkrémmulti a napokban jelentette be, hogy az UEFA Bajnokok Ligája hivatalos licencelt terméke lesz. Mint kiderül, csodaszerük „a fájdalmat vagy kellemetlenséget közvetlenül a forrásánál célozza”, ám gyakori mellékhatás (10-ből egy) a bőrkiütés, a viszketés, a bőrpír vagy a tűszúrásszerű fájdalom – az alkalmazás helyén. Magyarán: balszerencsés esetben cseberből vederbe.

De ne törjünk pálcát a (sport)világ felett, nem új, hogy a sikerért semmi sem drága. Több mint 40 éve, 1984-ben jelent meg Földesiné Szabó Gyöngyi Magyar olimpikonok önmagukról és a sportról című könyve, benne: „Nem sokáig, hanem sokat kell élni. És a sport erre kitűnő terep.” A kérdezettek bevallottan éveket adnának az életükből a diadalért. A tokiói játékok (1964) utáni olimpikonok (1968, 1972, 1976, 1980) közül nagyjából minden harmadik bármilyen eszközt, utat elfogadhatónak tart a sportsikerek érdekében.

A háromszoros fedett pályás Európa-bajnok magas­ugró, Major István Kocsis L. Mihály Sportpályák foglyai című könyvében mondja: „A siker borzasztó csábító, alig lehet ellenállni neki. Nem sokan képesek rá. Marokszámra eszik a Nerobolt, koksz, dopping… Ebbe én nem szálltam be, viszont mert látni kellett, hogy enélkül nem megy, annyira semmiképpen sem, ez valahogy fokozatosan kiölte belőlem a küzdőszellemet.” Major nem elvi okokból mondott nemet a doppingnak, bevallottan félt, veszélyes játéknak tartotta. 

Pedig akkor már létezett NOB-állásfoglalás is a témában, Baden-Badenben született 1981-ben. A sportolók akkori reakciója ma is megállja a helyét. Legtöbbjük az egészet pedagógiai fogásnak minősítette. Akadt, aki minden érvet tökéletesen megértett és méltányolt, de azt mondta, senkinek sem hajlandó egy hajszálnyi előnyt sem adni. Miért éppen ezt a lehetőséget próbálják megvonni tőlünk? – kérdezte. Azóta is áll, hogy a vizsgálatokon fennakadt társaikat leginkább ügyetlennek vagy balszerencsésnek tartják. És a tétel örök: csak az doppingol, aki lebukik.

Arra, hogy a győzelem minden pénzt megér, különleges, de ideillő eset Borisz Onyiscsenkóé. Az 1972-es olimpián Balczó András mögött ezüstérmes ukrán 1976-ban Montrealban mindenképpen nyerni akart. A britek ellen vívott a szovjet csapat, amikor az angoloknak feltűnt, hogy gyanúsan biztos találatokat ér el sorozatban, akkor is lámpát gyújt, amikor fegyverének hegye még nem is érte el az ellenfelet. Ez volt a gyanús. Kiderült, hogy párbajtőrének markolatában, az őzbőr burkolat alatt volt egy gomb, amelyet megnyomva lámpát tudott gyújtani. Nagy igyekezetében túl hamar nyomta meg a kapcsolót, ezzel bukott le. Őt és a szovjet csapatot egyaránt kizárták a versenyből. A szóbeszéd szerint Szibériába száműzték, ám ez nem igaz, esztendőkön át taxisofőr volt, ám végül rehabilitálták és a kijevi Dinamo úszóedzője, majd uszodaigazgató lett. Mint elmondta, semmit sem bánt meg.

Kissé messze kerültem a doppingversenytől, de csak látszólag. Mert a Las Vegas-i vidal alapvetően őszinte. Ha a sportolóknak nem az egészségük a legfontosabb, miért éppen erre ne lehetne üzletet építeni.

Így aztán hiába a mostani visszafogott visszhang, lehet jövője a doppingteljes próbának. Már csak azért is, mert a tiltott szerek elleni küzdelem az illem, az erkölcsi kötelesség területe, még azok sem hihetnek a teljes sikerben, akik ebből élnek. Ráadásul a kontroll éppen úgy üzlet, mint a gyógyszerezés, a teljes költség mintánként euróezrekbe is kerülhet, s a személyzet díjazása, az adminisztráció, a szállítás, a minták biztonságos tárolása és az akkreditált laboratórium működtetése is tétel a számlában.

Szajkózzuk, hogy a becsületes játék az egyetlen út, de lássuk be, némi álszentséggel kikövezve.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!