Vívás: tizedik a férfi kardcsapat a budapesti vk-versenyen

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2026.03.29. 16:20
null
Fotó: Árvai Károly
Nemigen volt még ilyenre példa, hazai környezetben pláne nem: a férfi kardcsapat a tizedik helyen zárta a budapesti vk-viadalt a BOK Csarnokban.

Teljes sokk a BOK Csarnokban vasárnap 11 óra után: a nyolcaddöntőben a spanyolok ellen kötött be a Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű kvartett (vagyis a párizsi ezüstérmesek), s bár az első harmad a mieinké volt, a közepén valami megbillent, talán Rabb Krisztiánt túlzottan fűtötte a vágy, hogy hazai közönség előtt is bizonyítson, vagy talán a spanyolok amiatt, mert már a 16 közé jutásért is vívtak, jobban be voltak melegedve. Bár a végére kezdett kiegyenesedni a „dolog”, az utolsó csörte nagyon nem a miénk volt – 40:35-nél kötött be Rabb, sajnos a vége egytusos vereség lett…

Az alsó ági helyosztókon aztán kicsit helyreállt a világ rendje, más kérdés, hogy az oroszok által szintén „ide küldött” olaszokkal a kilencedik helyért vívott meccsen nem bírtak Szatmáriék, így végül a tizedik helyen végeztek. 

VILÁGKUPAVERSENY, BOK CSARNOK
Kard. Csapat. Férfiak. Nyolcaddöntő: Spanyolország–Magyarország 45:44 (Szatmári +4, Szilágyi +3, Gémesi Cs. +2, Rabb –10). A 9–16. helyért: Magyarország–Lengyelország 45:42 (Rabb +6, Gémesi Cs. +3, Szatmári –6). A 9–12. helyért: Magyarország–Kína 45:30 (Gémesi Cs. +14, Szatmári +1, Rabb 0). A 9. helyért: Olaszország–Magyarország 45:35 (Szatmári –2, Rabb –3, Gémesi Cs. –5) 

 

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: a bronzéremért vívhat a férfi kardcsapat Hongkongban

Egyéb egyéni
2026.07.30. 08:53

Vívó-vb: négy között a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 07:32

Vívó-vb: „Ez a világ legjobb csapata”

Egyéb egyéni
2026.07.29. 15:23

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50