Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Vágólapra másolva!
2026.02.03. 20:59
Fotó: Getty Images
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke szerint a szervezet a valaha volt legsikeresebb akcióját valósította meg a moszkvai laboratórium adatbázisának és az ottani mintáknak a felülvizsgálatával, amelynek eredményeképpen eddig 298 orosz sportolót büntetett meg.

Witold Banka, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) lengyel elnöke úgy véli, az általa irányított szervezet minden idők egyik legsikeresebb akcióját hajtotta végre a moszkvai doppinglabor mintáinak felülvizsgálásával, melynek nyomán 298 vétkes orosz sportolót tudtak felelősségre vonni. Banka erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak (NOB) a pénteken nyíló téli olimpia elé időzített 145. ülésszakán beszélt Milánóban.

A moszkvai labor 2012 és 2015 között rögzítette az orosz sportolók doppingteszt-eredményeit, s 2019 januárjában, az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) jogainak visszaállításáról szóló megállapodás részeként adták át az adatokat és az őrzött mintákat a WADA-nak. 

A nemzetközi szervezet szakértői az átvételt követő kontroll során arra a következtetésre jutottak, hogy az orosz laborban manipulálták a vizsgálati eredményeket a doppingvétségek eltitkolása érdekében.

 

Legfrissebb hírek

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

WADA: a tesztelések száma nőtt, a pozitív eseteké nem

Egyéb csapat
2025.12.30. 07:21

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Milánó 2026: megnyílt Rómában az új doppinglabor

Téli sportok
2025.12.11. 18:48

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

A WADA 280 orosz sportolót büntetett eddig a moszkvai doppinglabor adatai alapján

Egyéb egyéni
2025.08.27. 15:41

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45
Ezek is érdekelhetik