Gyász: elhunyt Lukáts György újságíró

Munkatársainktól  Munkatársainktól
2026.01.29. 22:03
null
Lukáts György (1951–2026)
Hetvennégy éves korában, 2026. január 25-én elhunyt Lukáts György újságíró, lapunk korábbi munkatársa – erősítette meg értesülésünket fia, Lukács Róbert.

Lukáts György 1951-ben született. Érettségi vizsgáját követően egy banknál helyezkedett el – ebben az időszakban kezdett el cikkeket írni, amelyeket egyre gyakrabban közöltek különféle lapok. Miután a Magyar Televízió Riporter kerestetik című műsorának egyik kiadásában a legjobb tízbe jutott, gyakornoki állást kapott a Magyar Rádió belpolitikai rovatánál.

A pipa a védjegyévé vált Lukáts Györgynek (Fotó: Magyar Hírlap/Arcanum)

Időközben a Népsport külsős szerzőjeként kezdett dolgozni, majd befejezte banki pályafutását, és lapunk belsős munkatársává vált, ahol a röplabda sportágfelelőse lett – ezenkívül írt többek között labdarúgásról, asztaliteniszről, vízilabdáról, jégkorongról és tollaslabdáról is. Vezette a csapatsportágak rovatot, illetve számos alkalommal tudósított külföldi sporteseményekről. A Népsport szakmai közössége és a lapnál eltöltött évek jelentették számára a legtöbbet. Ő szerkesztette lapunk 1990. március 1-jén megjelent számát, amely a népsportos évtizedek után először Nemzeti (nép)Sport néven jelent meg.

1991-ben Lukáts György hívta életre a Sportszínház című eseménysorozatot: színpadi beszélgetéseket vezetett sportolókkal, illetve a sport világához közel álló személyiségekkel. Később ezek az események a Magyar Televízió Szöglet című beszélgetős műsorává alakultak át. Szintén 1991-ben távozott a Nemzeti Sporttól, és a Sportfogadás című hetilap főszerkesztője lett. Emellett dolgozott a Magyar Labdarúgóliga (MLL), illetve az Önkormányzati Minisztérium sport-szakállamtitkárságának kommunikációs igazgatójaként és a Magyar Röplabdaszövetség elnökségi tagjaként, sajtófőnökeként, illetve médiabizottságának vezetőjeként is.

Szakmai tudását a rendszerváltást követően az újságíróképzésben is kamatoztatta. Három, nem sport vonatkozású könyv szerzője.

Lukáts György 74 éves korában hunyt el Budapesten.

 

Legfrissebb hírek

Elhunyt az olimpiai bajnok atléta

Atlétika
2026.03.13. 16:53

Gyász: elhunyt az FC Barcelona korábbi elnöke

Spanyol labdarúgás
2026.03.13. 12:34

Gyász: 101. életévében elhunyt Füzesséry Gyula kajak-kenu mesteredző

Kajak-kenu
2026.03.09. 14:35

Gyász: 20 évesen elhunyt Borsos Barna, az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es csapatának játékosa

Jégkorong
2026.03.08. 13:16

Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

Vízilabda
2026.03.05. 18:09

Elhunyt Svédország egyetlen olimpiai bajnok tornásza

Egyéb egyéni
2026.03.05. 09:37

Gyász: hosszú betegség után elhunyt a korábbi kapus Georg Koch

Német labdarúgás
2026.03.04. 19:18

Gyász: elhunyt az Európai Röplabdaszövetség korábbi elnöke

Röplabda
2026.03.04. 15:05
Ezek is érdekelhetik