Dartscsapat-vb: Észak-Írország történelmet írt, először nyert világbajnokságot!

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 22:27
null
Gurney az előtérben Roch a háttérben örül zöldben a döntő vége után nagyjából három és fél másodperccel (Fotó: Imago Images)
Vasárnap véget ért az idei World Cup of Darts, azaz a dartscsapat-világbajnokság, amely az északírek végső sikerét hozta, Daryl Gurney és Josh Rock kettőse izgalmas, fordulatos mérkőzésén végén nyerte meg 10–9-re a tíz nyert legig tartó döntőt a walesi Jonny Clayton, Gerwyn Price walesi kettős ellen.

A nap a negyeddöntőkkel indult, és hamar kiderült, idén nem lesz meg a harmadik nem európai döntős: az eddig két döntőjéből egyet megnyerő ausztrál csapat a nyolcaddöntő szenzációját szállító, a címvédő angolokat legyőző németektől kapott ki – ráadásul 7–5-ről fordítottak Ricardo Pietreczkóék. Hongkongot pedig a két és öt évvel ezelőtt is győztes Jonny Clayton, Gerwyn Price páros, azaz Wales búcsúztatta, az északírek déli szomszédjaikat ejtették ki, Hollandia meg Csehországot küldte haza.

A négy között aztán véget ért a németek remeklése, méghozzá csúnyán. Merthogy 2023 óta, vagyis mióta a jelenleg formában bonyolítják le a csapat-vb-t, mindössze kétszer fordult elő, hogy az egyenes kieséses szakaszban ne tudjon leget nyerni egy páros, az északírek pedig igen közel jártak a németek kisöpréséhez. Josh Rock és Daryl Gurney egymás után nyerték a legeket, Pietreczkóék 4–0-s hátrányban tudtak feliratkozni az eredményjelzőre. Ennél többre viszont nem futotta tőlük, s gyenge 82.62-es átlaggal búcsúztak, míg az északírek a verseny történelme során első alkalommal készülhetnek döntőre.

A másik elődöntő ennél jóval izgalmasabban alakult, a Danny Noppert vezette holland csapat rögtön elvette a kétszeres bajnok walesiek kezdését, s egészen 5–3-ig magabiztosan tartották is az előnyüket. Ekkor viszont Clayton és Price emelt a játékán, amire Noppert és Gian van Veen nem volt képes, olyannyira, hogy a walesiek zsinórban öt leget nyerve kiharcolták a döntős szereplést.

A döntő aztán igazán hektikus játékot hozott, az első hat legből négyszer a hátsó pályán küzdő csapat nyert, s a felek fej fej mellett haladtak egymás mellett északír vezetéssel, ám a 4–4 utáni rövid pihenő után Claytonék jöttek ki jobban a brékekből, s átvették a vezetést. Nem sokáig, mert kiderült, 7–5-ös előnye után Clayton és Price párosa a következő négy leget elvesztette. Az északírek viszont 9–7-es vezetésüknél nem tudták lezárni a 10 nyert legig tartó finálét. Sőt, a következő legben sem: előbb Rock hibázta el egy milliméterrel a 140-es kiszállóhoz szükséges dupla tízet, aztán Gurney nem tudott dupla ötöt dobni, 9–9, jöhetett a mindent eldöntő leg, amelyet az északírek kezdtek, s többek között egy 180-nal és egy 171-gyel villámsebességgel lemasíroztak 16-ra, miközben Claytonék még éppen 200 pont fölött jártak. S nagy fogadkozás után Dan Gurney lépett a táblához, ugyan elsőre még csak közelítette a dupla nyolcat, másodikra telibe találta, hatalmas feszültség robbant ki a két győztesből, Rock el is pityeredte magát örömében. Észak-Írország először nyerte meg a csapat-világbajnokságot, amihez elsőként a két legyőzött, Gerwyn Price és Jonny Clayton gratulált hatalmas mosollyal.

AZ UTOLSÓ LEG

PDC WORLD CUP OF DARTS
DÖNTŐ
Észak-Írország (95.96)–Wales (92.95) 10–9
ELŐDÖNTŐ
Németország (82.62)–Észak-Írország (96.82) 1–8
Wales (86.49)–Hollandia (87.21) 8–5
NEGYEDDÖNTŐ
Németország (87.83)–Ausztrália (86.01) 8–7
Észak-Írország (93.40)–Írország (94.29) 8–5
Wales (99.66)–Hongkong (86.57) 8–4
Hollandia (93.63)–Csehország (85.18) 8–2


A PDC CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG SZEREPLŐI
ERŐNYERŐ KIEMELTEK
1. Anglia (Luke Humphries, Luke Littler)
2. Wales (Jonny Clayton, Gerwyn Price)
3. Skócia (Gary Anderson, Peter Wright)
4. Észak-Írország (Josh Rock, Daryl Gurney)

TOVÁBBI KIEMELTEK (nem kerülhetnek azonos csoportba)
 5. Hollandia (Danny Noppert, Gian van Veen)
 6. Belgium (Mike De Decker, Dimitri Van den Bergh)
 7. Németország (Martin Schindler, Ricardo Pietreczko)
 8. Írország (William O'Connor, Keane Barry)
 9. Lengyelország (Krzysztof Ratajski, Radek Szaganski)
10. Kanada (Matt Campbell, Jim Long)
11. Svédország (Jeffrey de Graaf, Oskar Lukasiak)
12. Ausztria (Mensur Suljovic, Rusty-Jake Rodriguez)
13. Egyesült Államok (Danny Lauby, Jules van Dongen)
14. Csehország (Karel Sedlácek, Petr Krivka)
15. Horvátország (Boris Krcmar, Pero Ljubic)
16. Finnország (Teemu Harju, Marko Kantele)

TOVÁBBI ORSZÁGOK
MAGYARORSZÁG (Lakatos Gergely, Jehirszki György)
Argentína (Jesús Sálate, Víctor Guillín)
Ausztrália (Damon Heta, Simon Whitlock)
Bahrein (Hasszan Buseri, Szadik Daszmal)
Dánia (Benjamin Drue Reus, Andreas Hyllgaardhus)
Dél-Afrika (Cameron Carolissen, Devon Peterson)
Franciaország (Thibault Tricole, Jacques Labre)
Fülöp-szigetek (Lourence Ilagan, Paolo Nebrida)
Gibraltár (Craig Galliano, Justin Hewitt)
Hongkong (Man Lok Leung, Li Lok Jin)
India (Nitin Kumar, Mohan Kumar)
Japán (Goto Tomoja, Azemoto Rjuszei)
Kína (Cung Hsziao-csen, Ven Li-hao)
Lettország (Madars Razma, Valters Melderis)
Litvánia (Darius Labanauskas, Mindaugas Barauskas)
Malajzia (Tengku Shah, Jenn Ming Tan)
Norvégia (Cor Dekker, Kent Jöran Sivertsen)
Olaszország (Michele Turetta, Massimo Dalla Rosa)
Portugália (José de Sousa, Bruno Nascimento)
Spanyolország (Ricardo Fernández, Daniel Zapata)
Svájc (Stefan Belmont, Alex Fehlmann)
Szingapúr (Paul Lim, Phuay Wei Tan)
Tajvan (Pupo Teng Lieh, An Seng Lu)
Új-Zéland (Haupai Puha, Mark Cleaver)

 

Legfrissebb hírek

A hollandok 4–0-ra győztek az olaszok ellen a mieink csoportjában a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.13. 00:14

Luke Littler készen áll a csapat-vb-re, már nem bánja, hogy Németországban játszik

Egyéb egyéni
2025.06.12. 10:18

Hollandiával és a tavalyi negyeddöntőssel is játszik a magyar válogatott a dartscsapat-vb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 09:26

Humphries versenyt fut Littlerrel a PDC mesterhármasáért

Egyéb egyéni
2025.05.28. 09:47

Darts: Jehirszki György és Lakatos Gergely képviseli Magyarországot a PDC idei csapat-vb-jén

Egyéb egyéni
2025.05.17. 23:01

A harmadik European Tour-győzelmét arató Martin Schindler nyert Grazban

Egyéb egyéni
2025.04.28. 21:51

Littler megelégelte a gyűlölködést, októberig nem akar visszatérni Németországba

Egyéb egyéni
2025.04.22. 09:33

Budapest után Münchenben is Van Gerwen nyerte meg a Van Veen elleni döntőt

Egyéb egyéni
2025.04.21. 22:58
Ezek is érdekelhetik