Cselgáncs-vb: Szabó és Szegedi is kiesett, Kovács Kitti nyolcaddöntős

2025.06.15. 13:32
null
Szabó Áron (Fotó: Árvai Károly)
A 73 kilogrammos Szabó Áron és Szegedi Dániel is kikapott első mérkőzésén, így helyezetlenül zárt a budapesti cselgáncs-világbajnokság vasárnapi versenynapján. Az 57 kilogrammos Kovács Kitti megnyerte első mérkőzését, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe.

A Papp László Budapest Sportarénában zajló vb harmadik napján már a szombaton tapasztalt tömeg várta a versenyzőket a lelátókon, a hazaiak közül elsőként Szabó Áront szólították tatamira. Az Ippon Judo Tatabánya sportolója – aki tavaly bronzérmes lett az U23-as Eb-n – a mongol Lavzsargalin Anhzajaaval szállt szembe a 64 között. A 22 éves magyar remekül állta a sarat a világbajnoki bronzérmes riválissal szemben, a csata az aranypontig tartó hosszabbításba torkollott, melyben Szabó lábsöpréssel próbálkozott, de az ázsiai elhúzta a lábát, s – ellenfele egyensúlyvesztését kihasználva – a földre rántotta őt, és jukóval nyert.

„A végére picit elfáradtam, és belekontrázott az indításomba – nyilatkozta az MTI-nek. – Remélem, legközelebb meg tudom verni ezt a mongolt.”

Súlycsoporttársa, a szintén 22 éves Szegedi még nehezebb ellenfelet kapott a tavaly olimpiai ezüstérmes Joan-Benjamin Gaba személyében. A kétszeres Eb-harmadik francia előbb jukót érően húzta le a földre a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola versenyzőjét, majd nem sokkal később leszorította őt, ahonnan már nem volt menekvés.

A harmadik napon utolsóként állva maradó hazai dzsúdós, Kovács Kitti a 32 között a kínai Tao Jü-jinggel csapott össze. Első találkozójukon a 27 éves, három European Open-érmet gyűjtő magyar kiegyenlített csatát vívott az idei, tádzsikisztáni Grand Slam bronzérmesével. A küzdelem a négyperces alapidőt követően az aranypontig tartó hosszabbításba torkollott, melyben szűk másfél perc elteltével a BHSE versenyzője egy belső horogdobásra vazaarit kapott, és nyert.

A 16 között Kovácsra az Ázsia-bajnoki harmadik üzbég Shukurjon Aminova vár.

 

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: a házigazda Budaörs nyerte meg a csapatbajnokságot

Egyéb egyéni
2026.06.07. 16:12

Tóth Krisztián: Vissza akarjuk adni a magyar bajnokságnak a régi minőségét

Egyéb egyéni
2026.06.07. 12:29

Cselgáncs ob: Pupp Réka tizedik bajnoki aranyérme

Egyéb egyéni
2026.06.06. 18:39

A kétszeres Eb-aranyérmes Özbas Szofit sérülés miatt műteni kell

Egyéb egyéni
2026.06.05. 11:08

Cselgáncs: felzárkózott a legjobbakhoz a Hód Judo SE szakosztálya

Utánpótlássport
2026.06.04. 14:26

Kerny Zoltán: A szellemi megterheléshez elengedhetetlen a jó fizikai állapot is

Egyéb egyéni
2026.05.22. 14:18

Tóth Krisztián: Tisztának, őszintének és jó szakembernek tartom magam

Egyéb egyéni
2026.05.12. 09:17

Tóth Krisztián a hazai dzsúdó új vezetője

Egyéb egyéni
2026.05.10. 16:33
Ezek is érdekelhetik