Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

SZ. M.SZ. M.
2025.06.05. 21:20
null
András Csaba a bemutatkozó mérkőzésén szettet sem veszített (Fotó: WTT)
A WTT-sorozat koszovói feeder versenyén az egyetlen magyar résztvevő, András Csaba három szettben nyert az olasz Niagol Stoyanov ellen, s jutott be ezzel a nyolcaddöntőbe.

A dohai világbajnokság miatti szünet után folytatódik a WTT-sorozat, a feeder besorolású tornának a koszovói Pristina ad otthont. Magyar részről ezúttal csak András Csaba nevezett, a világranglistán a 133. helyen álló 22 esztendős asztaliteniszezőt a 12. helyen emelték ki a szervezők. A besorolásának köszönhetően a főtáblán az első fordulóban erőnyerő volt, csak várnia kellett, hogy az olasz Niagol Stoyanovval, vagy a horvát Filip Zeljkóval kell-e megküzdenie a nyolcaddöntőbe jutásért. Az első fordulós párharcot végül Stoyanov nyerte meg, így a rutinosnak mondható, 38 esztendős játékos állt szembe Andrással, aki két szorosabb – a második etapban az olasznak 10:8-nál két játszmalabdája is volt – és egy simább szett végén elégedetten fogadhatta ellenfele gratulációját, alig 23 percig tartó mérkőzésen gond nélkül harcolta ki a továbbjutást.

Ami a folytatást illeti, a nyolcaddöntőben Vincent Picard következik. A feladat nem megoldhatatlan, a 23 éves jobbkezes franciát a 189. helyen jegyzik a világranglistán, nem is került be a kiemeltek közé, viszonyt figyelmeztető jel, hogy a 16 közé jutásért a kínai származású, 8. helyen rangsorolt amerikai Jinbao Mat búcsúztatta.

ASZTALITENISZ
WTT-SOROZAT, FEEDER, PRISTINA
Férfiak. Egyes. A 16 közé jutásért
András Csaba–Stoyanov (olasz) 3:0 (8, 10, 6)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
12 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban bejutott a döntőbe

Egyéb egyéni
2026.08.27. 18:14