Visszavonul Jörgen Graabak, az északi összetett négyszeres olimpiai bajnoka

2025.05.23. 20:22
null
Jörgen Graabak a 2023-as északisí-világbajnokságon (Fotó: Getty Images)
Alig kilenc hónappal a milánói-cortinai téli olimpia előtt bejelentette a visszavonulását Jörgen Graabak, a norvégok négyszeres ötkarikás bajnok északiösszetett-versenyzője.

A 34 éves sportoló pénteken a Norvég Síszövetség közleményében úgy fogalmazott, nagyszerű volt az eddigi útja, mindenkinek hálás, aki hozzájárult a sikereihez, de ideje „új kalandok után néznie”. Jörgen Graabak minden idők egyik legsikeresebb téli olimpikonja a síugrásból és sífutásból álló versenyszámban azzal, hogy 2014-ben Szocsiban és három éve Pekingben egyéniben és csapatban is győzött a nagysáncos versenyszámban.

 Az aranyai mellett két ezüstérme is van: 2018-ban Pjongcsangban a nagysáncos csapatverseny után, míg Pekingben a normálsáncos egyéni versenyt követően állt a dobogó második fokán. Hat olimpiai medáliájánál a német Erik Frenzel és az osztrák Felix Gottwald is eggyel többet gyűjtött, de nekik „csak” három aranyuk van. Graabak háromszor nyert világbajnoki címet.

A norvég sportoló a 2023–2024-es idényét követően a kezét és könyökét, majd később a vállát, és a bordáit törte el. Felépülését követően novemberben versenyzett újra, majd a Norvégiában rendezett északisí-világbajnokságon érte el sérülése óta a legjobb eredményeit, egy ezüst- és egy bronz begyűjtésével 2025 márciusában. 

 

Legfrissebb hírek

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
8 órája

Hajós Alfréd-aranyak a Zea-öböl vízében

Népsport
2026.04.11. 09:16

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.04.09. 23:21

Népsport: valóra vált Coubertin báró álma

Népsport
2026.04.07. 07:57

Jövő csütörtökön indul a jegyértékesítés a nagyközönség számára a Los Angeles-i olimpiára

Egyéb egyéni
2026.04.01. 13:34

Uralni a pillanatot – Pucz Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.03.17. 23:57

Már ötmillióan jelentkeztek Los Angeles-i olimpiai jegyért

Egyéb egyéni
2026.02.25. 14:01

Taroltak a hollandok a tömegrajtos gyorskorcsolyaversenyeken

Téli olimpia 2026
2026.02.21. 17:39
Ezek is érdekelhetik