Így vette át Gulyás Michelle az Év Női Sportolója-díjat – videó

D. S. B.D. S. B.
2025.01.14. 12:56
Gulyás Michelle (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a párizsi olimpián rendkívül emlékezetes diadalt arató öttusázónkat, Gulyás Michelle-t választották a sportújságírók az Év Női Sportolójának. Ötkarikás aranyérmesünk az Operaházban a díj átvétele után beszédében azt is elmondta, miért éppen Ágnes Vanilla Valaki más című számát választotta bevonulózenének.

Gulyás Michelle előbb arról beszélt, hogy szerencsét hoz neki, hogy minden díjat Gyulay Zsolttól, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökétől vehetett át. A 24 éves újpesti sportoló beszédében bevonulózenéjéről is beszélt.

„Tudom, hogy senki sem magyarázta meg, miért azt a zenét választotta. Én megmagyarázom. Amikor 2021-ben berobbantam a felnőttmezőnybe és az első világkupa-aranyérmemet megszereztem, az azelőtti versenynap mutatta meg Tibolya Péter (Gulyás Michelle edzője) ezt a zenét, és megfogadtam neki, hogy ha bármilyen versenyre megyünk, vagy az olimpián fogok indulni, akkor ez a zene fog nekem szerencsét hozni. És ez így is volt, úgyhogy úgy gondoltam, hogy különleges lenne, ha ezt a zenét nemcsak magamnak, hanem neki is választanám” – árulta el Gulyás Michelle.

Legfrissebb hírek

Koleszár Mihály: Erős a magyar mezőny, nem adják ingyen az ob-címet

Egyéb egyéni
21 órája

Gulyás Michelle: Hálás vagyok az edzőimnek, akiknek a segítségével érek el sikereket évről évre

Egyéb egyéni
2026.03.16. 22:11

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
2026.03.16. 11:06

Öttusa: Gulyás Michelle ötödször is országos bajnok, Koleszár Mihály sorozatban harmadik ob-címét szerezte meg

Egyéb egyéni
2026.03.14. 19:41

Gulyás Michelle és a BHSE győzött a nőknél a nyílt fedett pályás öttusa ob-n

Egyéb egyéni
2026.03.14. 15:17

Koleszár Mihály: Szerencsére nem egy ennél is fontosabb versenyen rontottam először az OCR-en

Egyéb egyéni
2026.03.14. 00:11

Öt magyar férfi versenyző döntős az öttusa Viwa Openen

Egyéb egyéni
2026.03.13. 18:58

Bőhm Csaba a módosításokról: Kicsit felháborít, hogy minket meg sem kérdeztek

Egyéb egyéni
2026.03.13. 12:51
Ezek is érdekelhetik