Győzött a lengyelek ellen a női futsalválogatott

2025.01.11. 19:46
Fotó: MLSZ
A világbajnoki selejtező elitkörére készülő női futsalválogatott 2–1-re legyőzte szombaton a lengyel csapatot a budaörsi felkészülési mérkőzésen.

 

A hazai szövetség (MLSZ) honlapjának beszámolója szerint a szintén elitkörös vendégek kezdték jobban a találkozót, így a szünetben 1–0-ra vezettek. Frank Tamás szövetségi edző együttese aztán feljavult a második felvonásra: előbb Fülöp Diána góljával egyenlített, majd Horváth Viktória büntetőjével a vezetést is megszerezte. A hátralévő időben kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, de több gól nem született, így a mieink 2–1-re diadalmaskodtak. 

„Az első félidőben nem igazán ment a játék, nehezen alkalmazkodtunk az ellenfél által diktált ritmushoz, és fizikailag is fölénk nőttek a lengyelek. A szünetben megérdemelten vezettek a vendégek, ám a fordulás után sokat javultunk tempóban és agresszivitásban is. Úgy gondolom, a második félidei teljesítmény alapján megérdemelten nyertük meg a találkozót. A lengyel válogatott néhány kulcsjátékosa nélkül lépett pályára, de így is remek játékerőt képvisel, ezért a találkozó jól szolgálta az elitkörre való felkészülésünket” – fogalmazott Frank, akinek tanítványai vasárnap 16 órától zárt kapuk mögött ismét összecsapnak a lengyelekkel Telkiben. 

A mieink októberben veretlenül jutottak tovább a vb-selejtező csoportköréből Európa legjobb nyolc csapata közé. A márciusi elitkörben két négyes csoportban zajlanak majd a küzdelmek, a nemzeti együttes a portugálokkal, a házigazda olaszokkal és a svédekkel került egy csoportba. Ezeknek az első két-két helyezettje jut ki a Fülöp-szigeteken november 21. és december 7. között sorra kerülő első női világbajnokságra, melyen 16 nemzet vesz részt.

 

Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Az MLSZ nyilvánosságra hozta az NB I 4. fordulójának programját

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 15:43

MLSZ: az európai kupamérkőzések kezdési időpontjáról az UEFA dönt

Minden más foci
2026.08.04. 15:01

NB I, NB II: így szól közbe az időjárás – az MLSZ megváltoztatta a hétvégi programot

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 15:43

19 ezer ellenőrzés, 80 százalékkal esett vissza a súlyos hibák száma – jön az 1000. VAR-mérkőzés az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 13:29

Locsolási tilalom lép életbe a stadionokban

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 13:15

Három NB II-es mérkőzést is elhalasztanak szombaton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.08.01. 11:03